Megszállták a prágai Rádiót

Kelet-Európa 20. századi történelmének ezt az időszakát eleveníti fel Jiří Mádl, a jeles cseh színész-rendező új filmje, amelynek hősei a Csehszlovák Rádió nemzetközi hírszerkesztőségének munkatársai. A hatvanas évek második felének politikailag és társadalmilag egyaránt zűrzavaros időszakában játszódó történet elsősorban azoknak a külföldi rádióállomásokkal és hírügynökségekkel együtt dolgozó újságíróknak állít emléket, akik a szovjet megszállás napján, sőt még a Rádió épületének elfoglalásakor sem adták fel hivatásukat. Bátran, az életüket kockáztatva értesítették a világot a Prágában zajló szörnyű eseményekről.

Jiří Mádl Csehszlovákia szovjet megszállása után tizennyolc évvel született. Első sikereit színészként aratta. Az éjszaka gyermekei című filmben nyújtott játékáért 2008-ban a legjobb férfialakítás díját nyerte el Karlovy Varyban. Rendezőként most mutatkozik be harmadszor. A Megyünk a tengerhez és A tetőn után cseh kritikusai szerint óriásit lépett előre. Friss munkájának, a Hullámoknak a forgatókönyvét is ő írta.

„Tizenöt évvel ezelőtt kommunikáció és médiatudomány szakon végeztem a prágai Jan Ámos Komenský Egyetemen. Forgatókönyvírást New Yorkban tanultam – vázolja szakmai életútját. – Már azokban az években felkeltette érdeklődésemet az egykori Csehszlovák Rádió külföldi szerkesztőségének munkája. Ők adtak hírt a világnak arról, hogy mit művelt az ország akkori politikai vezérkara. Volt egy naiv ötletem. Arra gondoltam, írok erről egy izgalmas történetet, a forgatókönyvet pedig felajánlom valamelyik világhírű rendezőnek, aki aztán hollywoodi filmet forgat belőle. Tíz évvel ezelőtt el is kezdtem anyagot gyűjteni. Felkerestem a Rádió egykori munkatársait, rengeteg dokumentumfilmet megnéztem, könyveket olvastam, történészekkel beszélgettem, majd írtam egy húszoldalas szinopszist. A főhőst azonban nem a szerkesztőség újságírói közül választottam ki. Olyan személyt akartam a történet középpontjába állítani, akivel a nézők könnyen azonosulnak. Egy érzékeny, könnyen sebezhető, átlagos fiatalembert. Tomáš, a filmbeli technikus pedig pontosan ilyen. Szülei korai halála után egyedül neveli gimnazista testvérét. Hirtelen lép be az események folyamába. Nem akar konfliktusba kerülni a rendszerrel. Megszenvedi, hogy a titkosrendőrség a sarokba szorítja. Öccse, barátaival együtt, röplapokat terjeszt, amiből mindkettőjüknek baja származhat. Próbálja is rábeszélni a fiút, hogy a lehető leggyorsabban hagyja el az országot.”

Mindeközben a néző betekintést nyer a szerkesztőség napi munkájába, értekezleteik menetébe, egy-egy munkatárs magánéletébe. A megszállás drámai órájában, amikor a szovjet katonák elfoglalják a Rádió épületét, veszélybe sodródnak a Nyugatot minden fontos mozzanatról tájékoztató riporterek. Tomáš biztosítja számukra a hírközlés megszakítás nélküli menetét. Feszültséggel teli, dinamikus jelenetek sora a film. Minden korhű a vásznon. Még a stúdió berendezése, az utolsó mikrofon is. Jiří Mádl tudja: azokban az években a Rádió volt a legfontosabb médium. Nem volt konkurenciája. Az összes fontos társadalmi eseményről beszámolt. Érzelmeket kavart. Minden háztartásban jelen volt.

„Tomáš alakját három valós személyből gyúrtam össze – így a rendező. – Róluk a szerkesztőség egykori munkatársai meséltek. A technikusok munkája nagyon fontos volt a Rádióban, a szovjet megszállás idején pedig egyszerűen kulcsfontosságú.”

Eredeti helyszíneken is forgatott a stáb. Az akkori Csehszlovák Rádió épületében ugyanúgy, mint a Várban.

„Előbbi helyen minden könnyebben ment. A Várban már reggel fél 5-től folytak a felvételek. Kint, a kapuban kordont kellett húzni a turisták előtt. Minden jelenet után megtapsoltak bennünket. Úgy hatott rám az egész, mintha színházi előadás nézője lettem volna én is.”

Nem nehéz párhuzamot vonni az akkori és a mai politikai események között, vélekedik Jiří Mádl.

„A korabeli moszkvai hírügynökség szerint azért volt szükség Csehszlovákia megszállására, hogy a szovjet hadsereg katonái elfojtsák a rendszer megdöntésére irányuló törekvéseket. A mai Oroszország is ezt hirdeti Ukrajnával kapcsolatban. A propaganda témái ismétlődnek. Amikor először beszéltem nyilvánosan a Hullámokról, sokan mondták, hogy ez a téma már nem aktuális. És épp azon a napon, amikor elnyertük az Állami Filmalap támogatását, Oroszország megtámadta Ukrajnát.”

A filmbe eredeti dokumentumfelvételek is bekerültek 1967-ből és 68-ból. De mivel színt kaptak, és nem válnak el a játékfilm képsorainak a színvilágától, a néző úgy érzi, visszalépett az időben.

„Bár ez a harmadik rendezésem, pontosan még mindig nem tudom, mi teszi számomra olyan kellemessé ezt a munkát. De amikor a színészek visszanézik a felvett jeleneteket, és elégedetten reagálnak rá, megnyugtató számomra és lélekben fel is tölt energiával – vallja be Jiří Mádl. – Szívesen állok a kamera mögött, elmondhatatlanul érdekel a rendezés mint olyan, de a színészválogatás és az utómunkálatok sora legalább annyira izgat. A vágó és a hangtechnikus munkája is fölöttébb érdekel. Mellettük valahogy mindig biztonságban érzem magam, és mint kiderült, hasznos tanácsokkal is tudok szolgálni nekik. Gyerekkoromban a jégkorong bűvöletében éltem, aztán két első filmem, a Snowboardosok és a Vadvízi kalandok után már a színészi hivatás vonzott. De az érettségi környékén, közvetlenül a pályaválasztás előtt már csak az újságírás és a diplomácia jöhetett szóba. A Rádió nemzetközi szerkesztőségében ez a kettő össze is olvad. A Hullámokat is ez hívta elő. Hogy valósággal beszippantottak az ottani történések. Ma persze, az internet és a mobiltelefon világában egészen más, sokkal könnyebb az újságírók munkája, mint régen, amikor a sajtószabadságot csak hírből ismertük, és a technikai felszereltség meg sem közelítette a mait. Mostanában sajnos a közösségi hálón leselkednek ránk komoly veszélyek.”