Jim Carrey visszatért, és hatalma nagyobb, mint valaha: a már-már közhelyesen gumiarcúnak nevezett komikus Bruce Almighty (A Minden6ó) című filmje Amerikában a péntektől vasárnapig becslések szerint hetvenmillió dolláros bevételt ért el.
Carrey kasszát robbantott
A produkcióban, amelyhez Carrey immár harmadszor társult Tom Shadyac rendezővel (Ace Ventura – Állati nyomozó 72,2M, Hanta Boy 181,4M), főszereplőnknek Isten (Morgan Freeman) rövid időre átadja feladatát és mindenhatóságát, hogy életre szóló leckében részesíthesse. Úgy tűnik, az efféle nagy tanulságokra az amerikai közönség igencsak vevőnek bizonyult, bár minden bizonnyal az is sokat nyomott a latban, hogy többéves szünet után a népszerű komikust újra legkedveltebb műfajában láthatták viszont.
A nyitás elementáris erejére az is jellemző, hogy a lenyűgöző látványvilágú Mátrix – Újratöltve a második hétvégéjén nem tudta felvenni vele a harcot, így miközben a filozofikus sci-fi akcióeposz a hétfői Memorial Day végére, a hétvége négy napja alatt is csak ötvenmillió körüli eredményt produkál majd, a Bruce Almighty bevétele hétfő este már 85 millió dollár táján fog járni.
A hosszú hétvége miatt a tízes toplista becsült eredményeit csak kedden, lapzártánk után hozták nyilvánosságra. (mozinet)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.