Az Egyesült Államokban egy év alatt 2,6 százalékkal, két év alatt 15 százalékkal csökkent az elektromos autók ára

villanyautó

Az elektromos autók még mindig többe kerülnek, mint a belső égésű motorral üzemelők, de legdrágább elemük, az akkumulátor ára továbbra is csökken – áll a MarketWatch amerikai gazdasági hírportál jelentésében.

Idén júliusban átlagosan 56,37 ezer dollárt (20,3 millió forint) fizetett egy elektromosautó-vásárló az Egyesült Államokban, ami körülbelül 17 százalékkal több egy hagyományos autó 46,64 ezer dolláros átlagos költségénél. Az elektromos autó ára azonban tavalyhoz képest 2,6 százalékkal, 2022 júniusához képest pedig 15 százalékkal csökkent elsősorban az egyre olcsóbb akkumulátorok miatt.

Az amerikai energiaügyi minisztérium számításai szerint az elektromos gépjárművek lítium-ion akkumulátorának ára 90 százalékkal esett 2008 és 2023 között, ami a technológiai fejlesztéseknek és az olcsóbb termelésnek az eredménye.

Az elektromos járművek ára a közeljövőben várhatóan tovább csökken. A Goldman Sachs elemzői arra számítanak, hogy az akkumulátorárak jövőre 40 százalékkal lesznek alacsonyabbak tavalyhoz képest, jelentős részben az újrahasznosítási technológiák alkalmazása révén. A Goldman szakértői korábban azt mondták, hogy 2040-re az akkumulátorok előállításához szükséges fémek csaknem 50 százaléka újrahasznosításból származik.

A második negyedévben az Egyesült Államokban gyártott autók csaknem 8 százaléka volt elektromos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?