A Művészeti Alapnál is tisztogatásba kezdett Šimkovičová

simkovicova k

A kulturális miniszter felmentette a Művészeti Alap (FPU) tanácsának három tagját, akiket a korábbi tárcavezetők neveztek ki.

Marinta Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszter menesztette pozíciójából Alžbeta Lukáčovát, Katarína Kövesdi Cvečkovát és Rastislav Sterankát. Augusztus elsejétől kezdődően életbe lépett az FPU-ra vonatkozó törvénymódosítás, amely lehetővé tette, hogy a tárcavezető átvegye a hatalmat a Művészeti Alap felett.

A változtatás után a kulturális központok, népművészeti együttesek, könyvtárak, galériák és kiadók számára évente több millió euróról elsősorban a kulturális minisztérium jelöltjei döntenek majd a szakértők helyett.

A pénzügyi hozzájárulásokról való döntés jogát a tanács kapta meg, amelynek létszáma kilencről tizenháromra bővült, míg a miniszter által kinevezett tagok száma négyről hétre emelkedett.

Egy tagot a községek és városok polgármestereinek, illetve a megyeelnökök javaslatára a tárcavezető jelöl ki, a fennmaradó öt személy pedig a kulturális és kreatív iparágakban tevékenykedő szervezetek döntése alapján tölti be a pozíciókat.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?