Budai fiú az amerikai színész

Magyar filmben kétszer játszott. Először Gárdos Péter Az utolsó blues című rendezésében, majd Deák Kristóf rövidfilmjében, A legjobb játékban. Most ismét magyar közönség előtt áll: Asher Kravitz izraeli szerző világhírű bestsellere, A zsidó kutya színpadi változatában huszonnyolc karaktert formál meg a Spinoza Színházban. Barátságról, humanizmusról, összetartozásról és hűségről szól a darab, egy kutya szemszögéből ábrázolva a holokauszt tragédiáját.

Mit őriz az emlékezete azokból a napokból, amikor a szülei úgy döntöttek, két fiukkal együtt elhagyják Magyarországot, és Izraelbe vándorolnak?

Otthon egyetlen szó sem esett arról, hogy emigrálni fogunk. A kommunizmus évei alatt nem lehetett csak úgy elhagyni az országot. Anyám a nyolcvanas évek közepén látogatóban járt Izraelben, és valósággal beleszeretett. A kötődése egyre erősebb lett az országhoz. Mi százszázalékos zsidók vagyunk. A szüleim úgy érezték, nekünk ez itt nem lesz jó. Apám, Mérő Miklós a Népszabadság újságírója volt. Budán laktunk, a Lövőház utcában. Ott éltek velünk a nagyszüleink is, egy emelettel felettünk. Anyám határozott úgy, hogy elmegyünk. De otthon nem beszéltek az úti célról. Azt mondták, szilveszterezni megyünk Bécsbe. A bátyám tizenkét éves volt akkor, én kilenc. Mi semmit nem sejtettünk. Kint közölték velünk, hogy már nem jövünk vissza Magyarországra. Nem is értettem, hogy ez mit jelent. Mindent Izraelből intéztek. Titkos művelet részesei voltunk.

Az akkori Bécsből mi villan be?

Minden más volt, mint Budapesten. Ott láttam először pizzát és hamburgert. Fényben úszott a város. Minden szép volt és tiszta. Garfield babát kerestem a játékboltokban. Három nappal később megérkeztünk Izraelbe.

Ott már várták a családot?

Nem mi voltunk egyedül, akik Kelet-Európából utaztak. Az ottaniak mindenben segítettek. Igen, vártak ránk. Jeruzsálem közelében kaptunk lakást, nagyon szép helyen. Ott direkt erre a célra, a bevándorlóknak építettek házakat. Ott laktunk hat hónapig, aztán jöttek az új lakók, mi pedig költöztünk tovább. Ez így volt elrendezve. Nem értettem, mi történik körülöttünk, és főleg, hogy mi lesz? Elszakadtam az itthoni barátaimtól, itt kellett hagyni az iskolát. Mi a családban magyarul társalogtunk. Izraelben beírattak az iskolába, ahol mindenki héberül beszélt. Egy szót sem értettem belőle. A következő emlék: már tudom a nyelvet. Érdekes! Arra, hogy tanultam, nem emlékszem. Biztos eltartott néhány hónapig, de ma már csak egy percnek gondolom. Gyerekként gyorsan tanul az ember. Fogékony. Azonnal átálltam az ottani életre. Honvágyam nem volt, csak a barátaim hiányoztak.

Nem is okozott gondot gyökeret ereszteni?

Nyolcszor költöztünk. Mire bárhol gyökeret eresztettem volna, új helyen találtam magam. De ezt is megszoktam.

Miért döntöttek később úgy a szülei, hogy hazaköltöznek?

Előbb a bátyám jött haza. Itt ment egyetemre, mert az Izraelben nagyon drága. Tanulni jött haza, egyedül, aztán találkozott a majdani feleségével, és itthon maradt. Közben a szüleim elváltak. Elsőként az apám jött vissza, aztán az anyám. Azt mondta, nem marad egyedül Izraelben. Engem ugyanis huszonöt évesen felvettek egy amerikai színiiskolába.

Maradjunk még Izraelben. Ott indult el a színészi pályája?

Ismertem egy fiút, akit erősen vonzott a színészet. Én is ezt akartam csinálni. Gyerekkoromban nagyon sok Chaplin-filmet láttam. Anyám mutatta meg őket. A humánum, a szeretet, a magány, a kínlódás, ami áradt ezekből a filmekből, nagyon nagy hatással volt rám. Valahogy megfogott a néma színjátszás. Pantomimet is ezért tanultam. Aztán láttam a Hegedűs a háztetőn című musicalt Izrael legismertebb színészével, Hajim Topollal. Harmincöt évesen játszotta a tejesembert. Én most negyvenhat vagyok. Nagy álmom ez a szerep. Negyedik osztályos voltam, amikor a szüleim beírattak egy délutáni drámaszakkörbe. A sok lány között én voltam az egyetlen fiú. A többiek mind fociztak, csak nekem nem volt hozzá kedvem. Nekem a főszerepek tetszettek. Egyedüli fiúként meg is kaptam mindegyiket. Amint a bátyám egyik barátja egy művészeti gimnáziumba jelentkezett, mentem én is. Attól a pillanattól fogva, hogy felvettek, tudtam, hogy egyedül a színészet érdekel.

A kötelező katonai szolgálat, az ottani drill mennyire viselte meg lelkileg?

Semennyire. Tizenkilenc éves voltam. A hírszerzőkhöz kerültem a szíriai határra. Nem irodába, papírok fölé, hanem bunkerbe. Kemény volt, de nem szenvedtem. Izraelben minden katona fontosnak érzi, amit csinál. Kevesen akarják megúszni a szolgálatot. Az ilyen helyzet miatt, ami most van, még inkább harcba szállnak a fiatalok. Meg akarják védeni a családjukat, a hazájukat, a népet. Nem lehet örök félelemben élni.

Az amerikai álom várható volt?

Egy évig Izraelben jártam színművészeti főiskolára. Volt néhány barátom, aki nekivágott Amerikának. Azt mondtam, ha őket felvették, akkor engem is felvesznek. Így is lett. Érdekeltek az amerikai filmek. Hollywood mára sokat változott. Nagyon sok filmet már nem is az ottani stúdiókban, hanem Európában forgatnak. Nem sokan vagyunk magyar színészek Hollywoodban. Gáti Katival és Bordán Lilivel szorosabb kapcsolatban vagyok. Bárhol élhetek a világban. Megvan az amerikai állampolgárságom. Ott dolgozhatok, ahol akarok. A magyar nyelv egyáltalán nem okoz gondot. A szüleimmel és a barátaimmal csak magyarul beszélek. Minden évben legalább egyszer hazajövök. Nincs olyan nap, hogy ne használnám a magyart, az angolt és a hébert.

Gárdos Péter filmjében milyen úton kapott szerepet?

Péter az apám legjobb barátja volt a gimnáziumban. Tartották a kapcsolatot. Nagy vágyam volt vele dolgozni. Egyszer aztán szólt az apámnak, hogy a fiad már befejezte a katonai szolgálatát, jöhet játszani. Én voltam a bluesénekes a filmjében. Azóta is nagy vágyam itthon játszani. A holokauszttörténettel is ezért jöttem haza. Itt születtem, itt éltem, nagyon szép itt a művészet, jó a színház, jók a magyar filmek. Várom a lehetőségeket.

Amerika mennyire váltotta valóra az álmait?

Kaliforniát nagyon szeretem. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért. A napfény, a tenger, a nyugalom biztosan közrejátszik ebben. De az amerikai kultúrát is szeretem. Húsz éve élek Los Angelesben. Ott szereztem diplomát. A szabadság vihara című dokumentumfilmért kaptam meg a munkavállalási engedélyt. Nem sokkal az iskola után. Magyar és orosz szereplőket szinkronizáltam angolra. Az 1956-os forradalomról szól a film, az akkori melbourne-i olimpia szovjet és magyar vízilabdázói nyilatkoznak benne. Andy Vajna, Quentin Tarantino és Lucy Liu voltak a film producerei. Nem szeretnék már máshol letelepedni. Jó nekem Kaliforniában. Onnan bárhova el tudok menni, akár egy évre is. Szibériától sem rettennék meg.

Ugratások filmje (Bad Trip) címmel forgatott egy nagy sikerű vígjátékot is. Ez a legfontosabb az amerikai játékfilmjei közül?

Két haver hosszú úton elkövetett csínytevéseiről szól a történet. A velem kapcsolatos speciális effektek is fontosak benne. Még az izraeli–palesztin háború előtt forgattam egy filmet, Yes, Repeat No címmel. Abban is érdekes feladatot kaptam. Egy izraeli, félig arab, félig zsidó színészt játszom, aki a cionizmusról váltott propalesztin módra. És van egy bemutatásra váró filmem is, amelynek a Trónok harca című sorozat írója a producere, George R. R. Martin. Főszerepet kaptam benne. Két éve forgattuk. Még nem beszélhetek róla. Köt a szerződésem.

Színpadon magyarul most játszik először?

Igen. Volt is egy csomó számomra érthetetlen szó a szövegben. Súlyos anyag. Furcsa szórend. Hosszú mondatok. Nehéz nyelv tud lenni a magyar.

Mégis hibátlanul beszéli.

Sokan mondják. Kapóra is jött most ehhez a darabhoz. De mivel egy kutya szájából halljuk az egész történetet, kértem a fordítót és a dramaturgot, hogy ne Arany János-i szinten kelljen magyarul beszélnem. Sziriusz egy berlini zsidó polgárcsalád kutyája. Gazdája oldalán éli meg az európai zsidóság tragédiáját a nácik hatalomra jutásától egészen a holokausztig. A nürnbergi törvények, a második világháború, a békekötések és az izraeli kivándorlás is fontos fejezetei a kutya életének. Nem egy klasszikus magyar színházi előadás ez, nekem viszont pont így tetszik. Nem itt tanultam színészetet. Máshogy játszom, mint az itteni kollégák. Úgy érzem, gyémántot adott a kezembe az író. Egyszerre fájó, vidám, szomorú, megható, drámai és humoros anyagot. És a sok figura! Zsidó családfő, náci tiszt, német újságíró, szovjet katona, lengyel paraszt, izraeli hivatalnok… nagy öröm ennyiféle jellemet megformálni.

A szerző a Vasárnap munkatársa