Brooklyn, 2005. augusztus 13–14.

A Dunaszerdahelyen töltött napjaim mind hétvégi napoknak tűntek, hiszen nem kellett dolgoznom – a szó klasszikus értelmében. Időm nagy részét egyéves unokahúgommal és egyben keresztlányommal töltöttem, aki számomra természetesen a világ legokosabb, legkedvesebb és legszebb kislánya.

A légkalapács ismerős zajára ébredek szombaton reggel. Gyerekkoromban, amikor még kertes házban laktam egy csendes utcában, hétvégenként a fűnyíró zaja ébresztett hét óra tájékában. No de, ugye, minek is kellett nekem éjjel egyig olvasnom? A keresztlányom társaságában gyorsan és fáradságosan telik el egy nap. Etetés, a morzsák összesöprése, játék, sok jövés-menés a lakásban, csipeszek szétdobálása, kockatornyok lerombolása, és már készül is az ebéd, amely után csak a kicsi alszik el. A nagyok e-maileznek, mosnak, teregetnek, előkészülnek a délutáni sétára. A kis Anna csak addig marad meg a kocsiban, amíg Viktor barátjával el nem kezdenek kergetőzni. Körbe-körbe járunk a szökőkút peremén, egy helyes kislány csatlakozik hozzánk, rá néha kiáltunk egyet, többször ellenőrizzük, követ-e minket. Uzsonnázunk a padon, és a csúszda felé vesszük az irányt. Micsoda öröm! Főleg, ha más gyerekek is csúsznak velünk.

Hat órára már a kádban vagyunk. Kiskacsa, két hal és egy rák társaságában néha a fürdővizet is megkóstoljuk. Vacsora után még járunk néhány kilométernyit a lakásban, majd elalszunk kedvenc nyuszinkat szorongatva. Ha a szomszédban nem fúrnak-faragnak, nem hallgatnak fülsiketítően hangos zenét este kilenckor, ha a ház előtt nem bömböltetik autórádiójukat vagy motorjaikat bizonyára büszke tulajdonosaik, és a kutyák sem ugatnak túl hangosan a balkonokon, akkor az éjszaka is békésen telik.

Vasárnap reggel viszont megszólalnak a harangok, és ettől kezdve délig abba sem hagyják. Alvásról szó sem lehet. Reggeli után a játszótéren jól elvagyunk, de nem kerüli el a figyelmünket, hogy a focimeccs végeztével a sportolók cigarettára gyújtanak, és sört rendelnek szép lányok társaságában. Ebéd után, az elmaradhatatlan kifli és tejecske elfogyasztása után, elvonulunk pihenni. Délután, a kellemes időre való tekintettel kimegyünk sétálni. A város kihalt, minden bolt zárva, járókelők nincsenek, csak a fagyis csalogat. Brooklynban ilyenkor, hétvégén van a legnagyobb forgalom. Az emberek ráérősen bámészkodnak, olyasmit is észrevesznek a boltokban, amit egyébként, sietősen nem. A gyerekek fagyiért vagy egy új játékért kuncsorognak, a felnőttek örömmel szólítják egymást az utcán, jeges kávét szürcsölgetnek, és általában beadják a derekukat, megvesznek ezt-azt. Társadalmi élet.

Szerdahelyen csak a tinik ülnek a fák tövében a hűvösben, nézik, ahogy a három grácia körül szökik a víz, beszélgetnek. Anna őket is megszemléli közelről, és pápát is int nekik, amikor elmennek.

Este mi felnőttek elégedetten nyugtázzuk, hogy a gyerek is elfáradt, hamar elaludt. Néznénk a Monk című sorozatot a tévében, de a közelben valaki pont most, vasárnap este nyolckor vasat vág vagy köszörül, így nemcsak hogy a tévét, de saját gondolatainkat is nehezen halljuk. Persze, ez sem rosszabb, mint a fűnyíró vagy a kutyaugatás, és biztos az is, hogy ma nem olvasok hajnalig.