Boráros Imre sikere

Boráros Imre színművész igazi monodráma-specialista, hiszen az elmúlt harminc évben jó néhány monodrámát mutatott be, amelyek komoly szakmai és közönségsikert arattak. Gróf Esterházy János halálának 50.

Boráros Imre színművész igazi monodráma-specialista, hiszen az elmúlt harminc évben jó néhány monodrámát mutatott be, amelyek komoly szakmai és közönségsikert arattak. Gróf Esterházy János halálának 50. évfordulója alkalmából tavaly mutatta be Komáromban Siposhegyi Péter Hantjával sem takar című egyórás monodrámáját, amely egy tulajdonképpeni János Passió. A szerző a darabot Boráros Imrének írta, aki a darabban Esterházy Jánost alakítja.

Az egykori neves csehszlovákiai magyar politikus halálának évfordulója alkalmából a Kárpát-medence több magyar településén rendeztek konferenciákat, esteket, amelyeknek főszereplője Boráros Imre volt. Az Esterházy-monodrámát olyan emocionális erővel adta elő, hogy minden helyszínen állva tapsoltak művé?szi produkciójának. Nem véletlen tehát, hogy a monodráma csaknem harminc előadást megért az elmúlt tizenkét hónap alatt, ami egyszemélyes darab tekintetében komoly teljesítménynek számít.

Boráros komoly színészi eszközeivel, pódiumművészi tapasztalatával, korismeretével formálja meg Esterházy jellemét, vívódásait, lelkivilágát. Tudja, hogy nem a kimondott szavakon van a hangsúly, hanem azok tartalmán. Alakításával azt az Esterházy-képet tárja elénk, amely demonstrálja: politika és erkölcs nem zárja ki, hanem elengedhetetlenül feltételezi egymást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?