Boldoggá lett családok

Iscare a Meddőségi és Aszszisztált Reprodukciós Centrum Pozsonyban. – Nem tudtuk elképzelni életünket gyermek nélkül, persze, nem sejtettük, hogy míg megérkezik, micsoda megpróbáltatásokban lesz részünk.

Iscare a Meddőségi és Aszszisztált Reprodukciós Centrum Pozsonyban. – Nem tudtuk elképzelni életünket gyermek nélkül, persze, nem sejtettük, hogy míg megérkezik, micsoda megpróbáltatásokban lesz részünk. Amikor tíz hónappal ezelőtt magamhoz szoríthattam a kisfiamat, nyomban megfeledkeztem az eltelt kilenc év testi, lelki kínjairól – osztja meg velünk örömét a Galántáról ide érkezett anyuka. A Hatala házaspár most elégedett. Nyíltan és őszintén beszélnek gondjaikról csak azért, hogy reményt öntsenek a kételkedőkbe. Hiszen Szlovákiában a meddőséget gyakran tabuként kezelik, s kár tagadni, sokan nem is tudják, hogy van megoldás a gyermektelenség ellen. Mások nem képesek leküzdeni a lombikbébimódszerrel szembeni előítéleteiket. Illetve, s ez többször is elhangzott a pozsonyi Iscare központ múlt heti ünnepségén, sok esetben az anyagiak hiánya miatt kényszerülnek a házaspárok arra, hogy lemondjanak a saját utódról. – A kis Rudi életem legszebb karácsonyi ajándéka – mondja Hatala Rudolf, s ragyog a szeme. Mert bár december 18-án született, a kórházból 24-én vittem haza őket. Értelmet adott az életünknek – öleli magához a kisfiút. S míg 37 éves felesége félrevonulva megszoptatja az éhes porontyot, ő a múltra emlékezik. – Házasságunk kezdetén magabiztosak voltunk, fel sem vetődött bennünk, hogy nehézségeink lehetnének. Múltak az évek, barátainkhoz többször is ellátogatott a gólya, hozzánk egyszer sem. Orvoshoz fordultunk. Számtalan kivizsgálás következett, gyakran fájdalmas is...

A végeredmény elkeserítette a házaspárt. Mindkettejüknél nehézségek adódtak, a feleségnél a peteéréssel, a férjnél a spermamozgékonysággal volt baj. Nem hagyták annyiban, nem nyugodtak bele az „ítéletbe”. – Megtudtuk, hogy az olmützi reprodukciós központban művi megtermékenyítéssel segíthetnének rajtunk. Gondolkodás nélkül vállaltuk a fáradságot, az anyagi terheket, de a kétszeri próbálkozás sem hozta meg a várva várt eredményt: a terhesség spontán vetéléssel végződött. Nem adtuk fel, a pozsonyi intézet következett, ahol ugyancsak kétszer ültették be a megtermékenyített petét, ugyancsak sikertelenül. Nem kell talán ecsetelnem, mit éltünk át – magyarázza Terézia aszszony.

Érthető volt a házaspár elkeseredése, a várakozásba családjuk is belebetegedett. Nem hagyták ki a kassai lehetőséget sem, igaz, az első kudarc után feladták. Egyre nehezebben állták a vizsgálatokkal és az utazással járó testi-lelki, valamint anyagi terheket. Utolsó lehetőség a pozsonyi Meddőségi és Asszisztált Reprodukciós Centrum, az Iscare lett. – Amint beléptünk az épületbe, valami megmagyarázhatatlan nyugalmat éreztünk, biztosak voltunk a sikerben. Álmunk valósággá vált. Hat hónapos terhes volt a feleségem, amikor befektették a galántai kórházba. Kisebb-nagyobb gondjai voltak, ingadozott a vércukra, a biztonság kedvéért vállalta mindazt, ami a kórházi tartózkodással járt. Mert féltünk a koraszüléstől, majd amikor kihúzta a hetedik hónapot, tudtuk, nagy baj talán nem érheti sem a babát, sem a mamát. Végül császármetszéssel szülte meg gyermekünket.

A büszke édesapa szerint képesek lennének egy további csemete felnevelésére, vállalnák az anyagi terheket is, de a bizonytalan végkifejletű várakozáshoz már nincs idegzetük.

Az Iscare központ vezető orvosa szerint a világon a párok 15 százaléka, vagyis 60-80 millió házaspár meddő, Szlovákiában feltételezhetően 50 ezer az ilyen, miközben nagy a valószínűsége annak, hogy a civilizációs ártalmak következtében számuk csak emelkedni fog. – Meddőnek azt a párt nevezik, amelynél egy év védekezés nélküli együttlét alatt nem jön létre a terhesség Az emberiség reprodukciós egészsége romlik, a mai 20-30 éves férfiak spermamozgása rosszabb, mint a negyvenéveseké. A századfordulón az átlagos spermiumszám 100 millió volt egy milliliter ejakulátumban, mára ez a szám 20 millióra csökkent. Mivel szerte a világon drámai módon csökken a gyerekek száma, az egészségügy komoly problémával néz szembe. A meddőség leginkább az iskolázott, karriert építő rétegek betegsége. A tanulmányok befejezése, a karrier elkezdése után a nők 30-35 évesek lesznek, mire gondolni kezdenek a babára, holott húszas éveik vége felé – a petesejtek öregedése következtében – reprodukciós képességük rohamosan csökken. Harmincéves kor alatt a nőknek ciklusonként 20-30 százalékos az esélyük a terhességre, negyven év felett már csak ötszázalékos – foglalja össze a tényeket dr. Jozef Valky.

A nehézségek ellenére örvendetesnek tartja, hogy az Iscare megalakulása, 1999. október 18-a óta közel 500 gyerek megszületéséhez járultak hozzá. Némi üröm az örömben, hogy évente 2500 csecsemőt csak azért veszít el az ország, mert az állami költségvetésben nincs elegendő fedezet a művi megtermékenyítés finanszírozására. Míg ugyanis a szomszédos Csehországban egymillió lakosra 800 ciklus asszisztált reprodukciós eljárás esik, Szlovákiában csupán 175-200.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?