Bódé, avantgárd szerzőkkel

„Nem szeretnék szégyenben maradni...” Kubány Éva felvételeiPrágában a csemege onnan jött, ahonnan senki sem várta: a Nemzeti Színháztól. Újítani sosem késő. Egy jó ötlet aranyat ér. Michal Dočekal, a prágai Nemzeti prózai társulatának igazgatója pedig tudja: színházat csinálni bárhol lehet. Még a sétatéren is. A Rendi Színház páratlan szépségű, klasszicista épülete mögött, a Gyümölcspiacon egy svéd építőipari vállalat közreműködésével felállított hát egy bódét, és még mielőtt az évad véget ért volna, műsorra tűzte napjaink három neves avantgárd szerzőjének Csehországban most először bemutatott darabját. A kortárs drámaírók művei, mint ismeretes, provokatív töltetükkel mindig is nagy hullámokat kavartak a nézők és a kritikusok körében. Michal Dočekal azonban nem fél veszélyes vizeken evezni. Színészei pedig bátran követik az eddig számukra is ismeretlen úton. A Bouda három bemutatója a most véget ért prágai színházi évad igazi szenzációja volt.

Jan Dolanský, a legifjabb cseh színésznemzedék egyik kiemelkedő tehetségű tagja Werner Schwab Faustjában kapott szerepet.

„Thomas Zielinski, a darab rendezője azt mondta: tizenkét nap alatt kell betanulnunk a darabot. Hétfőn öszszeültünk, tartottunk egy olvasópróbát, majd közölte velem: »Elég, ha legközelebb egy hét múlva jössz.« Addig ugyanis a többiekkel dolgozott. Egy klasszikus darab próbaidőszaka, ugye, nyolc-kilenc hétig tart, nekem most öt napom volt arra, hogy formába öntsem Valentin szerepét. Öt nap nem nagy idő, de a szokatlan kihívás mérhetetlenül izgalmassá tette a feladatot. Délelőtt találkoztunk, megbeszéltük a munka folyamatát, aztán felmentünk a színpadra, lepróbáltuk a kijelölt részt, majd mentünk focizni. Az egész csapat. A forma bizonyos fokig szabad volt, még az improvizálás is belefért. Ráadásul úgy álltunk a dologhoz, hogy tudtuk: négyszer játsszuk a darabot, aztán vége. Ez nem kerül fel a repertoárra. Nyári előadás, amely a Bouda lebontásával el is veszik az időben. Éppen ezért mindenki lelkesen, teljes odaadással játszott. A rendező is azt mondta az elején: »Én azt szeretném, ha ti is ugyanúgy élveznétek majd az előadást, mint a közönség.« És pontosan ez történt. Ennyire felszabadultnak talán még nem is éreztem magam soha a színpadon. A játék igazi öröme töltött el mindannyiunkat. Az improvizálás lehetősége révén sokkal erősebben kötődtünk egymáshoz, mint a benti előadásokban. Arról nem is beszélve, hogy ha két hónapig próbál az ember, a vége felé már unja egy kicsit. Ez itt sokkal izgalmasabb próbafolyamat volt, és a feszültség minden előadáson mozgatórugóként működött. Hogy fájt-e elbúcsúzni az előadástól? Nem. Mi azzal a tudattal mentünk bele, hogy napra pontosan láttuk a játszma végét. De ekkora szakmai kihívás ritkán éri a színészt. És ebben ez volt a jó!”

Három darabban játszik Jan Dolanský a prágai Nemzeti színpadán. Vicomte de Valvert a Cyranóban, Kenny a Mint az őrültekben és ő az Ifjú a Szorongó érzésben. Rostand, Mastrosimone, Volánková. Klasszikus, kortárs és egészen friss darab.

„Raszkolnyikov szerepét a Bűn és bűnhődésben még nem vágyom eljátszani. Úgy érzem, fiatal vagyok hozzá. Bár huszonöt éves vagyok, lélekben sokkal kevesebb. A Mint az őrültekben tizenhat éves kamaszt játszom. Nem okoz gondot a szerep. Még nem tartom magam teljesen felnőttnek. Igaz, hogy apa vagyok, egyéves kislányom van, de úgy gondolom, vele együtt növök még én is. Ez év januárjában szerződtem a Nemzetihez, és a Faustban játszott Valentin a negyedik szerepem volt az évadban. Nem elégedetlenkedem. Ennyi elég is volt. Valentin amolyan öntelt szépfiú. Playboy. Fütyül a világra, csak a saját kis szerelmi életére figyel. Úgy hiszem, találó vezetéknevet kapott tőlünk. Motherfucker Valentin. Ez rendezői instrukciónak is kimerítő.”

A korábbi években két színházban gyűjtögette szakmai jó pontjait Jan Dolanský. A Divadlo Komedie színpadán Puck volt a Szentivánéji álomban, Bassanio A velencei kalmárban, Lucenzo a Makrancos hölgyben. A Vinohrady Színházban Maxot alakította A patkánykirályban.

„Apám is, anyám is színész. Amikor úgy döntöttem, hogy én is ezt a pályát választom, édesapám azt mondta: csak akkor leszek boldog, ha ráérzek a színház igazi ízére. Most már tudom, hogy igaza volt. A színházat semmi sem tudja pótolni. Sem a tévé, sem a szinkron, de még a film sem. Más kérdés, hogy miből lehet megélni. A színházból ugyanis nagyon szűkösen. Aki az olcsó szórakoztatás mellett dönt, gyorsan szert tehet mindenre. A színház keveset fizet. Régi társulatomnál hat és félezer volt a fizetésem, most, hogy a Nemzetibe szerződtem, tíz és fél. Az sem sok. De lehet választani. Vagy elmegyek főzőcskézni a tévé vasárnapi adásába, vagy leszek reggeli műsorvezető, s akkor kapok eleget, vagy maradok a színháznál, és erősen fontolóra veszek minden rangon aluli, mellékes lehetőséget. Szerencsére nem kell hetente nemet mondanom mindenféle kétes ajánlatra. A döntés amúgy sem mindig az én kezemben van. Egy film esetében például nagyon sok szempontnak kell megfelelni ahhoz, hogy megkapjam a szerepet. Eddig két kedvemre való filmet forgattam. A Mézeskalács toronyban egy drogtörténet szenvedő alanya lehettem, A kegyelmi kérvényt elutasították című tévéfilmben pedig egy kettészakadt család gyilkosságba keveredett fia. Elítéltek között forgattunk a börtönben, de a föld gyomrát is megjártam egy ostravai bányában. Érdekes munka volt, számomra mindenképpen izgalmas kaland, hiszen nem mindennapi környezetben mozoghattam.”

Most, hogy a Boudát már lebontották, és véget ért az évad, egészen más feladat várja a Nemzeti fiatal tagját. Színészi tehetsége helyett a kézügyességét csiszolhatja.

„Szeretem a nyarat, mert kiszakít a hétköznapok színházi körforgásából. Próba és előadás helyett fűrész, kalapács, malteros vödör. Nekem erre is szükségem van. A fizikai munkára. Két hónapom van rá, hogy rendbe hozzam a nyaralónkat. Előbb a tetőt kell megjavítani, aztán a padlót, a végén pedig a falakat. Egy kőműves és egy ács barátom mellett fogok segédkezni, és semmiképpen sem szeretnék szégyenben maradni.”