Az orosz kulturális minisztérium döntése szerint a Borat című áldokumentumfilm-vígjáték Oroszországban nem kerülhet mozikba. A Szovjetunió felbomlása óta ez az első nem pornográf alkotás, amelyet betiltanak az országban.
Betiltották a Boratot
A BBC értesülései szerint az orosz kulturális minisztérium megtagadta a forgalmazási endedélyt a Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika című komédiától, amely többek közt Oroszország egyik szomszédjából és szövetségeséből, Kazahsztánból űz gúnyt.
Több kazahsztáni politikus már korábban kifejezte nemtetszését a filmmel kapcsolatban, amely szerintük rossz fényt vet az országukra. Az ellenzék vezére kijelentette, hogy ha személyesen találkozna a Boratot megformáló Sacha Baron Cohennel, behúzna neki egyet, míg a külügyminiszter azt javasolta, hogy Cohen látogasson el országukba, ahol meggyőződhet róla, hogy a valóság igencsak távol áll a filmben lefestett viszonyoktól.
A moszkvai kulturális minisztérium munkatársa a BBC-nek azzal indokolta a film betiltását, hogy potenciálisan sértő lehet különböző etnikai csoportok és vallások számára. További részleteket nem közölt az alkotás sorsával kapcsolatban, csupán annyit tett még hozzá a nyilatkozathoz, hogy a forgalmazó fellebbezhet a kormány döntése ellen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.