Bartók-bohóckodások kicsiknek

JUHÁSZ KATALINPozsony. Tegnapelőtt, Bartók Béla 133.

JUHÁSZ KATALIN

Pozsony. Tegnapelőtt, Bartók Béla 133. születésnapján mutatták be a Pozsonyi Magyar Intézetben azt a „bohócjátékot”, amelyet a legkisebbek számára írt saját könyve alapján Garajszki Margit, a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakos hallgatója.

Vajon mit lehet megtanítani Bartókról a 4–10 éves gyerekeknek ötven perc alatt? Leginkább azt, hogy a nagy zeneszerző és zongoraművész ugyanolyan kis lurkó volt, mint ők, azzal a különbséggel, hogy négyévesen már negyven dallamot le tudott játszani, és amíg a többiek fociztak, ő gyakorolt a zongorán, méghozzá Pozsonyban. Volt egy jó barátja, a fából faragott királyfi, és később mindketten világhírűek lettek, legalább akkora sztárok, mint Harry Potter.

Ez az egyetlen utalás a mai korra, egyébként „kortalan” az előadás, amelynek egyik szereplője (a szerző) magyarországi szlovák, a másik pedig szlovákiai szlovák, Júlia Urdová hegedűművész, aki kifogástalanul megtanulta a magyar szöveget. Az előadásnak egyébként van szlovák változata is, a Boci, boci, tarka szlovák verziójával, amelyet állítólag ugyanolyan hévvel énekelnek együtt a szereplőkkel a szlovák, mint a szerda este összegyűlt magyar gyerekek.

Az előadásból pont annyi tudható meg az ifjú Bartókról, amennyit a gyermeki agy felfogni képes. Az oktató-nevelő szándék nem teng túl, a kicsik elsősorban szórakoznak, legalábbis ők úgy érzik. A drámapedagógia leghaladóbb módszereit felhasználó előadás végig ébren tartja a figyelmet: a szereplők folyamatosan mozognak, gesztikulálnak, énekelnek, bevonják a közönséget a játékba. A felnőttek pedig hitetlenkedve nézik órájukat, el sem hiszik, milyen gyorsan elrepül az idő.

Az előadás rendezője ismert hazai színházi alkotó, Silvester Lavrík, a jelmezeket Eva Šimáková tervezte, a fából faragott királyfit megtestesítő bábfigura pedig egy kétszáz éves borókafenyőből készült, amelyet Bartók gyerekkorának idején vágtak ki.

Garajszki Margit Bartók című mesekönyve tavaly jelent meg a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás által kiadott Pozsonyi Mesék sorozatban, amelynek fő célja a Pozsonyhoz valamilyen módon kötődő híres személyiségek bemutatása. A Bartók és a fából faragott királyfi című előadás legközelebb április 4-én Dunaszerdahelyen lesz látható az Andersen-esten.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?