Bárdos Ági szív-árványa

Ülök a szenci kultúrház zsúfolásig megtelt nézőterén. Gyermekdalokat hallgatok, játékos táncot nézek: Bárdos Ágnest és a szenci magyar óvodásokat. Egyszer csak azon veszem észre magam, hogy tátott szájjal, hitetlenkedve gyönyörködöm. Ági lila virágos csodakalapjában, tarkabarka meseruhájában, kópés-anyás pillantásában. A fényes tánc-láncot járó gyerekekben.

„Cikkannak a fények.”

És közben szégyellem magam, amiért eddig nem hallottam Majla Sándor erdélyi költő nevét, és Illés Lajost is csak egy zenekarnak hála ismerem, amelyik éppen abban az évben oszlott fel, amikor születtem. Bárdos Ágit már nemegyszer hallottam énekelni, az is többször megadatott, hogy egy színpadon állhassak vele. Tudtam, hogy régi álma egy lemez. Én is, mi is sokáig vártunk rá.

Tegnapelőtt végre megvehettem, hazavihettem, bármikor belehallgathatok, ha kedvetlen lennék, ha szomorkodna a szívem.

„Lobban a tűz, dala rebben.”

Szóval ülök, és tátott szájjal nézem a lemezbemutató túlságosan rövid műsorát. Bárdos Ágnes, aki egyszerre képes komoly tévés műsorvezető, elgondolkodtató irodalmi összeállítások összeállítója és rádiókabarék bolondozó parasztasszonya lenni, tegnap új oldaláról mutatkozott be közönségének. Gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Üde, friss hangját hallgatva azon gondolkodtam, hogyan jellemezném énekét. Aztán M. Csepécz Szilvia, a Tánc-lánc című lemez keresztanyja segített: szivárványhoz hasonlította a dalokat. Ez az! Köszönöm, Szilvia: Szívből jövő, sziporkázó szivárvány Bárdos Ági éneke, de nem a megfoghatatlan, a halovány, a tovatűnő, hanem a vidám, az élénk színű, a ragyogó.

A szívet melengető.

„Mennyire várlak, hiányzol.”

Hallgatom a dalokat. Sütkérezem Bárdos Ágnes szív-árványának fényében.