Az Isten áldásával

Ige: „Valóban Uram, ó, Uram, te vagy az Isten, és igazak a te ígéreteid. Te ígérted szolgádnak ezt a jót. Áldd meg azért kegyelmesen szolgád házát, hogy örökké színed előtt legyen, mert te ígérted ezt, Uram, ó, Uram! Mert a te áldásoddal szolgádnak háza örökké áldott lesz!” (2 Sámuel 7, 28–29)

Jézus a Hegyi Beszédben azt mondta: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Máté 7, 21) Arra, hogy hogyan nem szabad Uram, Uramozni, mi magunk is számtalan példát tudnánk felsorolni. Ezek általában azok, akik nagy kegyes látszattal tettetik magukat, ám az álarc mögött egy visszataszító kép rejtezik. Az ilyenek miatt szokták azt mondani, hogy amíg ezek ott vannak a templomban, addig én nem megyek! (A vád lehet, hogy sokszor jogos, csak azért el kell döntenünk, vajon miattuk járunk-e templomba, vagy esetleg valami mást is keresünk ott! Az ítélet az Istené, ő pedig ezt az ítéletet az 1 Péter 4, 17 tanulsága szerint éppen az Isten házán kezdi el!) De még ha az emberek előtt nem is lepleződne le az álszentség, az Istent akkor sem tudnánk becsapni. Jézus beszéde további szakaszában éppen azt mondja el, hogy bizony lesznek elkésett csodálkozások és késő bánatok. Dávid abban a rövid imádságban, amelyiknek a végét idéztük, összesen nyolcszor mondja azt, hogy „Uram, ó, Uram”. Pedig ő is sokszor hallhatta napjában az „uram” megszólítást. Ekkor már királyi hatalma csúcsán volt, és bizonyára kevesen voltak azok, akik ellent mertek mondani akaratának. Nátán próféta is, mikor vétkére figyelmezteti, óvatos tanmesébe csomagolja mondanivalóját. Dávid itt mégis példaértékű alázattal tudja mondani, hogy Uram, Uram. (Károli Gáspár fordításában: „Uram Isten”, az eredetiben a második helyen mindenütt az Isten nevének tetragrammája, a Jahve szerepel.) Ez a megalázkodás azért is meglepő, mert a próféta éppen most közölte vele, hogy az Isten nem akarja, hogy templomot építsen neve tiszteletére. Pedig milyen nemes a szándék, milyen nagyszerű az ötlet, a megvalósításhoz sem hiányzik semmi: anyagiak, munkaerő, helyszín – minden adva van! Az ilyen nemes cél az Isten előtt is kedves kell, hogy legyen. Végül is az ő számára szándékozik Dávid templomot építeni. Amikor a király először mondta el szándékát a prófétának, még Nátán is helyeselte: „Tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert veled van az Úr!” (7, 3) És ez így is volt. Harcaiban, döntéseiben mindig kikérte az Isten tanácsát, és eredményes volt. Az országnak új fővárost adott, elfoglalva a jebúsziaktól Jeruzsálemet, saját részére cédruspalotát építtetett, elhozatta a Szövetség Ládáját, és azt egy erre a célra fölállított sátorban helyezte el. Most pedig ezt a sátort szerette volna valami nagyvonalúval, az Istenhez méltóval, no meg gondolom az ő palotájához is illővel fölcserélni. Az Isten válaszának is vélhette a próféta helyeslését. De még azon az éjszakán szólt az Úr igéje Nátánhoz, és egészen mást mondott: Dávid nem fog házat építeni az Úr nevének tiszteletére! És itt nem a miért a fontos, hanem az Úr iránti engedelmesség. Kicsit hasonlít ez ahhoz, amikor Isten Ábrahámtól Izsák feláldozását kéri. Mindkét esetben engedelmességük egy még nagyobb áldás forrása lett. Dávidnak azt ígéri meg itt az Isten, hogy nem Dávid építi az Úr házát, hanem az Úr az, aki megépíti a Dávid házát. Mert nem az emberi kéz által épített ház az állandóság záloga, sokkal biztosabb zálog ennél az Isten ígérete, melyben föltárult a jövő. Isten maradandó „házat” épít Dávidnak, ráadásnak még azt az ígéretet is elnyeri, hogy az ő utóda lesz az, aki majd a templomot is fölépíti. Salamon a kőtemplomot építette meg..., Jézus, aki József által a Dávid házából származott, feltámadásában a testének templomát építette újra. Jézusban beteljesedett és kicsúcsosodott a Dávidnak tett ígéret és áldás.

Paloták ma is épülnek: kisebbek-nagyobbak, égre törők. Nemes és nemesebb szándékok ma is vannak. Milyen kár, hogy legtöbbször a ki nem mondott, rejteni próbált hátsó szándékok is kiderülnek. Milyen kár, hogy sokszor az istenáldás helyett is építenek, de már a holnap is bizonytalan, mert nincs, aki örökölje az épületet. Mert az Isten áldása nélkül a legjobb szándék is ideig való, az Isten áldásával a szerényebb jelenben is ott a jövő..., az Úr Jézusba vetett hit által kegyelemből megnyílik az örökkévaló.

A szerző református lelkész