Komárom. Az EU és a magyar tudományosság címmel tartottak tegnap Komáromban konferenciát, amelyen Kárpát-medencei magyar kutatók előadásai hangzottak el. A rendezvény a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön (MTA MTK) állandó bizottságának első szlovákiai kihelyezett üléséhez kapcsolódott.
Az EU és a magyar tudományosság
„A konferencia helyszíne nem véletlenszerű: a tudományos műhelyek és az egyetemek között szoros kapcsolatnak kell léteznie, erre szerettük volna felhívni a figyelmet az egyetemi várossá lett Komárom kiválasztásával – mondta Tóth Károly. – Az előadások többsége a témához kapcsolódóan arra irányította a figyelmet, hogy az Európai Unión belül az együttműködés új formái alakulhatnak ki mind az EU irányába, mind magyar–magyar vonatkozásban. A határokat tovább kell bontani az intézményi kapcsolatok erősítésével, a kapcsolati tőke növelésével, az EU-s programokhoz való csatlakozással.” Tóth Károly nagyra értékelte, hogy a határon átnyúló kutatásokkal foglalkozó Győri Regionális Kutatások Központja már két területen is felajánlotta együttműködési szándékát, mégpedig a kistérségi és a szeptembertől induló magyar egyetemmel összefüggésben a kínálatfelmérő kutatások terén.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.