Az én mint irodalmi stratégia

Jankovits László monográfiája többszörösen is Janus-arcú: részint gyakorta korrekciókkal terhes, ám jobbára épphogy a vizsgált közelítésmódok eredményei fényét felragyogtató kutatástörténeti aspektusai révén, részint pedig egy retorika és szöveggenerálás-központú, ugyanakkor (történeti poétikai) argumentáltságában is kimagasló olvasási stratégia megképződése révén. A műértelmezés hagyománya Janus Pannonius költészetét illetően gyakorlatilag a teljes magyar irodalmi recepciótörténet krónikája is: a pozitivista megközelítési módoktól egészen a diskurzuselméletekig, illetőleg a (talán nem annyira a módszer hibájából kifolyólag, mint inkább annak alkalmazási hiányosságait tekintve elmarasztalt) intertextualitás alakzatelméletéiig.

Jankovits nem vetít utólagos konstrukciókat szövegére, hagyja felragyogni a szöveg energiáit a maga párbeszédhelyzetében: azaz egyszerre jelöli ki a beszédmódok élettereit, hogy belehallgathasson a párbeszéd elevenségébe, és egyszerre – az előbbi effektustól elválaszthatatlanul – vázolja a kontextus karakterét, itt is maximálisan a szövegileg lefektetett oktatás- és tanuláskoncepciók és az ezeken belül kirajzolódó szövegértelmezés karakterológiája szerint. ĺgy alakulhat ki egy átfogó értelmezésrend, mely a humanista accessusok metodológiájára épít, s az azokban megképződő kulturális gyakorlatok rituáléja szerint aktivizálódik. Az élet, a költő élete itt csakis a költői önreprezentáció és a humanista énformálás jegyében tárulkozik fel. Az életpálya nem egyéb, mint irodalmi stratégia. Ez a stratégia elsősorban pályamodellek kimunkálásában érdekelt, s mint Jankovits kimutatja, a humanista gondolkodásba is átemelt antik életpályamodell szakaszfelosztásaival, azaz annak egységeivel termékeny módon játszhatóak össze az antik előképekről készített életrajzok (itt elsősorban Vergilius életrajzaira kell gondolni) bizonyos költői műfaj- és beszédmódtípusai.

A humanista önreprezentáció szempontjából Vergilius kulcsfontosságú e modell fázisainak kimunkálásában, eszerint Janus életpályamodellje is a praelusiones, azaz a költői előgyakorlatok, előjátékok szakaszával indul, majd fokozatosan hatol el egészen az epikus kompozíciókig, melyek e modell két végpontját alkotják. Az adolescens karakterhez rendelt játszadozások így értelemszerűen a kisköltészet keretein belül potensek.

Jankovits könyvének mintegy fele konkrét szövegelemzés és értelmezés. A Búcsú Váradtól címen ismert költemény megközelítés-története maga a filológiai krimi: érvek, ellenérvek, viták, meggyökeresedett kutatási közhelyek, módszerspecifikus rárakodmányok, értelmezéstörténeti túlkapások mind-mind bonyolítják a vázolt képletet. Olyan szigorúan kontextushangsúlyos kérdések is megfogalmazódnak, mint a datálásé, de műfajtechnikai, szövegértési, hatástörténeti problémák is felmerülnek. Kiderül, rosszul tudtuk (vagy túlságosan is könnyen tettük magunkévá Kovács Sándor Iván műfajmeghatározását): a vers nem humanista propemptikon, hanem a Menadros nyomán syntaktikonnak nevezett műfajba tartozik, hiszen itt nem a szónok búcsúztatja az elmenőt, hanem épphogy az elmenő búcsúzik. Az Ad animam suam (A lelkéhez) című vers kutatástörténete rendkívül inspiratívnak bizonyult, olyannyira, hogy Jankovitsot egy merőben új, Macrobius alapján történő szoros olvasásra ösztönözte.

Jankovits László könyve a nemzetközi humanistakutatás nagy eseménye, nemcsak tudományos tekintetben (alighanem az utóbbi évek legrangosabb kötetéről van szó!), hanem azért is, mert a szerző a humanizmus napjainkban egyre inkább pozitívan átértékelődő kulturális gyakorlatát a nem szakmabeli olvasóhoz is egészen közel tudja hozni.

(Jankovits László: Accessus ad Janum. A műértelmezés hagyományai Janus Pannonius költészetében, Balassi Kiadó, Budapest, 2002)