Már az első hétvégén 52,1 millió dollárt száguldottak össze a Halálosabb iramban (2 Fast 2 Furious) autócsodái az észak-amerikai mozikban, és ezzel nemcsak a film mostani vetélytársait utasították maguk mögé, hanem a 2001-ben 40,1 millió dollárral nyitó Halálos iramban járgányaira is rávertek egy-két kört.
Az élre száguldott
A Halálosabb irambant gyártó Universalnak ez a második filmje, amely 50 millió dollár fölött nyitott az első helyen, és a stúdió azért is különösen büszke lehet erre az eredményre, mert az első rész főszereplője, Van Diesel és a rendező, Rob Cohen nemet mondtak a folytatásra. A 75%-ban 25 év alatti közönség hölgy tagjait így a két évvel ezelőtti első epizódban is szereplő Paul Walkerrel, a férfiakat pedig még dögösebb szuperjárgányokkal, üldözésekkel és persze szemrevaló lányokkal igyekeztek kárpótolni, és ez a törekvés a jelek szerint bejött.
A Halálosabb iramban mögött a múlt hétvégi első helyezett, a Disney és a Pixar közös komputer-animációs filmje, a Némó nyomában (Finding Nemo) végzett rendkívül izmos, 45,8 millió dolláros eredménnyel. Visszaesése csupán 34%-os, összbevételei tíz nap után pedig már 143,3 millió dollárnál tartanak. A harmadik helyen Jim Carrey komédiája, a Minden6ó (Bruce Almighty) áll: a film, amelyben a Jóisten (Morgan Freeman) néhány napra egy folyton elégedetlenkedő hírolvasónak (Carrey) adja át a világ ügyeinek intézését, még a harmadik hétvégéjén is 21,7 millió dollárt hozott az addig felhalmozott közel 150 millióhoz.
A múlt hétvégi harmadik helyezett, Az olasz meló (The Italian Job) Edward Nortonnal, Mark Wahlberggel és Charlize Theronnal + egy kiadós autós üldözéssel a negyedik helyre csúszott (13,3 millió dollárral). Az ötödik a Mátrix – Újratölve, amelynek ezen a hétvégén már csak 9,1 millió dollárt sikerült a kasszába töltenie. A hatodik Eddie Murphy óvodás jópofasága, az Oviapu (Daddy Day Care; 4,8 millió dollár), a hetedik 3 millióval az X-Men 2., a nyolcadik a Wrong Turn című thriller (2,65 millió dollár), a kilencedik a The In-Laws című Albert Brooks-vígjáték (2 millió dollár), a tízes listát pedig egy brit import, a Csavard be, mint Beckham zárja 975 ezer dollárral.
A gazdag és sokszínű kínálatnak köszönhetően a hétvége egyébként kivételesen sikeresnek bizonyult: az első tizenkét film összbevételei elérték a 157 millió dollárt, és ez 52 százalékkal múlja felül az egy évvel ezelőtti eredményeket. (cinematrix)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.