Avignon érti a Finomhangolást

Öt előadást tartott eddig Avignonban az Ifjú Szivek.

Öt előadást tartott eddig Avignonban az Ifjú Szivek. A nézők pedig minden este felállva, hangos ovációval díjazták a táncszínház és a Hégli Dusan Társulat Fi-nomhangolás (Finetuning) című, kifejezetten a világ egyik legnagyobb színházi fesztiváljára készült pro-dukcióját, amely mindenek-előtt férfi és nő viszonyáról, a nők elleni erőszak „hagyományáról” mesél.

„Most, hogy túl vagyunk az első előadásokon, ki merem mondani, hogy az általunk képviselt táncművészet más kontextusba helyezve is működik, Avignonban is érti, szereti a közönség – mondta el telefonon Hégli Dusan, az Ifjú Szivek művészeti vezetője, koreográfusa a magyar néptánc, a népzene, a komolyzene eszközeiből építkező, ezekre szuggesztív képi világot építő produkció franciaországi fogadtatásáról. – Létezik az az előítélet, hogy a színpadra vitt néptánc alapvetően bemutató jellegű történet; azt mutatja meg, hogy egy nemzetnek milyen táncai vannak. Ez itt senkit sem érdekel. Avignonban mindenki arra kíváncsi, hogy akár marionettbábokkal, akár a francia vagy az angol nyelvvel, akár a testüket használva milyen színházi élményt tudnak nyújtani a fellépők. Kicsit sarkítva: nem érdekes, milyen jól táncolunk, az az érdekes, mit akarunk ezzel a mozgáskultúrával elbeszélni. A csapásolás otthon, az ismerős, hazai kontextusban egy magyar vagy egy cigány ember mozgását jelenti. A Finomhangolásban össze van kötve egy olyan szimbólumtárral, amely az előadás végére kibomlik, új jelentést kap. Ehhez hozzájárul a zene is: nemcsak magyar népzenét, hanem klasszikus zenét, más stílusokat is beépítettünk az előadásba, ami szintén más kontextust teremt.”

Júliusban Avignonban, a várpalota falai között minden színházzá változik. Ide költöznek ki a jelentős francia színházak, itt alakítják ki a játszóhelyeiket, a programot pedig igyekeznek olyan előadásokkal megtölteni, amelyek szakmailag és persze anyagilag is teljesíthetik az elvárásokat. Az egy hete megkezdődött fesztiválon 1400 produkció látható, ebből 70 a táncos, nagy részük kortárs tánc vagy balett, és mintegy kétharmaduk szóló vagy páros előadás. A Szivek a Festival Off d’Avignon részeként az Espace Alya Színházzal kötött szerződést, az általa működtetett színpadok egyikén lép fel.

Mostanra már a pozsonyi székhelyű társulat napirendje is kialakult. „A nap tulajdonképpen úgy kezdődik, hogy hazatérünk lepihenni, ez nagyjából éjjel egykor van – meséli Hégli Dusan. – A reggel kinek-kinek a maga igényei szerint indul, én a croissant-ról nem tudok lemondani. Négy-öt óra körül megyünk be a színházba, ellenőrizzük a kosztümöket, részt veszünk az előadásunk és a színház promózásában. Nagy itt a kommunikációs zaj, rengeteg az előadás, ezekben a hetekben félmillió néző keresi az ízlésének megfelelő produkciót, így aztán mi is megragadunk minden lehetőséget, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet. Finetuningos pólóban járunk, visszük magunkkal a szóróanyagokat, mert soha nem lehet tudni, kivel futunk össze. Este nyolc körül eligazítást tartunk, utána bemelegítés következik, majd a gyors átállással el kell készülnünk fél tízre. Az Espace Alya Színháznak négy színházterme van, mindegyik több produkciót fogad be, tehát csúszni nem lehet. Szinte másodpercre pontosan 22.15-kor kezdődik az előadásunk. A legnagyobb színpadon lépünk fel, alkalmanként nagyjából száz néző előtt. A Finomhangolás 58 perces, azaz negyed tizenkettőre ér véget. Rakodás, átöltözés, aztán lassan elindulunk haza. A befogadó színházunkban hétfő a szabadnap, ilyenkor nincsenek előadások, de a hét további hat napján minden este színpadra lépünk.” Az Ifjú Szivek a hónap végéig további 18 előadást tart Avignonban. Hégli, aki bő fél évet dolgozott azon, hogy a felmerülő anyagi és adminisztratív akadályokat elhárítva kijuttassa csapatát a nagy presztízsű fesztiválra, bízik abban, hogy ez a szereplés fontos kapukat tárhat ki a táncszínház előtt. A dél-franciaországi városban ilyentájt ugyanis nemcsak a színházszerető közönség tömege válogat a programok között, hanem 3500 akkreditált szakmai vendég – színházigazgató, műsorforgalmazó, kritikus – is figyeli a produkciókat, keresi az egyedit, a különlegeset. Többen közülük már látták a Finomhangolást és névjegyet cseréltek a Szivek művészeti vezetőjével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?