Átadták a Színikritikusok díját

black

A díjakat idén 44. alkalommal osztották ki, sorsukról 21 színikritikus döntött. Az Örkény Színház négy, a Weöres Sándor Színház és Cseri Hanna hármat vehettek át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerésből.

A díjakat vasárnap este adták át a budapesti Katona József Színházban.

Az Örkény Színház The Black Rider című előadása lett a legjobb szórakoztató színházi előadás, és a darab Izsák Lili által tervezett kosztümjei a legjobb jelmez díját is elnyerték. A legjobb férfi főszereplő díja is az Örkény Színházba került Mácsai Pál a Solnessben nyújtott alakításáért, az ugyanebben a darabban alakított szerepével Szaplonczay Mária a legjobb női epizódszereplő lett.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház négy kategóriában volt várományos, ebből három a Forte Társulattal létrehozott Kivilágos kivirradtig című produkciót érintette. Az alkotók ezekben a kategóriákban a legjobbnak bizonyultak: a Horváth Csaba rendezte darab lett az évad legjobb kőszínházi előadása, egyben legjobb rendezése, és a legjobb férfi epizódszereplő, Gyulai-Zékány István is ezzel a művel érdemelte ki az elismerést.

Az este egyéni legjobbja Cseri Hanna bábrendező, énekes-dalszerző lett, aki három díjat vihetett haza: ő rendezte a legjobb gyerek- és ifjúsági színházi előadásnak választott Kócos macskaember-kölyök című darabot a Gólem Színházban, emellett ő lett a legígéretesebb pályakezdő, valamint a Legjobb színházi zene díját is átvehette a Budapest Bábszínház Az utolsó bárány című darabjának zenéjéért.

Az életműdíjat Ecsedi Erzsébet színművész, a Jövő díjat a celldömölki Soltis Lajos Színház kapta, a gyerek- és ifjúsági színházi előadások között a Gólem Színház Kócos macskaember-kölyök című produkciója bizonyult a legjobbnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?