Apukák szupergruppja

Hölgyeim és uraim: íme a Bashavel. Örömmel jelentjük, hogy végre Szlovákiának is van egy izgalmas, exportképes dzsessz-világzenei formáció-ja, amely bárhol megállja a helyét. Csak akaródzon kiutazniuk.

Mert első albumukat sem kapkodták el. Úgy is mondhatnánk, sokáig nem akaródzott felvenniük azt az anyagot, amelyen tizenkét évvel ezelőtt sokat és lelkesen dolgoztak, aztán össz-vissz tíz–tizenkét alkalommal léptek fel vele mostanáig. Vagy inkább adjuk át a lustaság korrekt megfogalmazásának nemes feladatát Matúš Jakabčic gitárosnak, a hazai dzsesszélet meghatározó alakjának, aki a pozsonyi lemezbemutató koncerten elárulta, hogy két éven át rugdosta a zenészeket, amíg végre stúdióba vonultak, hogy ne vesszen el ez az anyag.

A Bashavel nevű kvintett tulajdonképpen egy rendhagyó szupergrupp, hiszen két trió, a PaCoRa és a Nothing but Swing összevonásával keletkezett – a két csapatnak Robert Ragan személyében közös a bőgőse.

A PaCoRa trió fellépett a 2015-ös budapesti WOMEX-en, ők voltak az első szlovák formáció, amely szerepelt az akkor 15 éves világzenei expón, a szakma legnagyobb seregszemléjén. Vezetőjük, Stano Palúch hegedűs legalább akkora újítónak számít nálunk, mint Magyarországon Lajkó Félix, de koránt sincs körülötte akkora hírverés. A trió cimbalmosa, Marcel Comendant átértelmezte a hangszer funkcióját: úgy gondolja, a cimbalom egy tökéletes dzsesszinstrumentum, amelyen vétek lenne más zenét játszani. (Magyarországon Oláh Kálmán vagy Lukáts Miklós csinált hasonló forradalmat a cimbalom terén, de ők mindig is jobban kötődtek a népi hagyományokhoz, mint a tizennyolc éve nálunk élő moldáv Comendant.) Robert Raganról, a közös bőgősről csak annyit, hogy ő az a muzsikus, aki bármilyen formációban azonnal otthon érzi magát, sőt, szépen össze is fogja a burjánzásra hajlamos összhangzatot.

Ezt csinálja a húsz éve működő Nothing but Swingben is, amelyben egy nyughatatlan zongoristával játszik együtt. Klaudius Kováč az improvizáció mestere, csak úgy ontja a zenei ötleteket, játéka leginkább Bud Powellt és Kenny Kirklandot idézi, de Herbie Hancock grúvos játékossága is megvan benne. Sokfelé hívják, játszott már Gustav Brom zenekarában, turnézott Lee Andrew Davisonnal Dél-Amerikában, és nem mellesleg nyolcadik éve tanít a brünni Janáček Művészeti Akadémia dzsessztanszakán. A dobos, Peter Solárik látszólag idomul a hangzáshoz, de két taktus között azért gyakran pörget egy gyorsat, vagy a cintányérok ellen küldi a lábdobot. Játszott már blue-grass formációban és dzsessz-rock zenekarban is, mindét kaland komoly hatással volt a stílusára.

A Bashavel tavaly év végén megjelent Hoorhay című albumát 2017 legjobb a dzsesszlemezének választották a Radio_Head Awardson. A lemezbemutató koncert viszont csak a múlt héten volt, azaz ezt sem kapkodták el (mint ahogy a zenekar nevén sem túl sokat agyaltak annak idején). Az első számú szólista, Stano Palúch kezdéskor még a Malá scéna büféjében társalgott, úgy kellett rátelefonálnia a bőgősnek, hogy fáradjon a színpadra, mert ők már ott állnak. A további fellépéseket firtató kérdésemre pedig a zenekart képviselő World Music from Slovakia ügynökség embere csak annyit mondott, hogy szétküldték az anyagot mindenfelé, a visszajelzések pozitívak, de nem könnyű egyeztetni egy olyan zenekar kiutazásait, amelynek tagjai „már apukák”.

Nos, részünkről szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik ilyen válasz hallatán. Persze, totális respekt a családcentrikus apukáknak, de azért hadd jegyezzük meg, hogy a nagypapák generációjából is ismerünk olyan pörgős, nyughatatlan zenészeket, akik évente adnak ki lemezt (igaz, gyakran teljesen feleslegesen), és hetente többször is fellépnek.

A Bashavelben egyébként igazságos munkamegosztás van, senki sem tolakodik előtérbe, a más felállásban domináns zongorista például simán beáll a ritmusszekcióba, ha a cimbalmos viszi a prímet, a hegedűs pedig kérdezz-feleleket játszik a bőgőssel, ha egy szlovák népdal szétcincálása zajlik a színpadon. A népdalfeldolgozások különösen érdekesek, általában kevés marad az eredeti dallamból, mintha csak bemutatót tartanának annak illusztrálására, mi minden hozható ki egy-egy ősi motívumból, ha széttördelik, megbolondítják, újraértelmezik. Stabil kompozíciókról van szó, ahol mindent mérnöki pontossággal megterveztek, improvizációkra viszonylag kevés tér jut, mégis sodró lendület és fölényes lazaság jellemzi ezeket a szerzeményeket, amelyek ugyanakkor kellően mélyek és összetettek is. Kívánunk ennek a formációnak sok erőt, tenni akarást és még számos ehhez hasonló kvalitású hanghordozót.