Amott is lámpa, itt is lámpa

Thirring Viola May Davenport szerepébenDömötör Ede felvételeNagyszerű osztályba került Pozsonyban. Ján Borodáč lett az osztályfőnöke, Milka Vášáryová, Boži?dara Turzonovová, Jelka Bučková voltak az osztálytársai. Jelkával és Milkával a mai napig a legjobb barátnők. Ma is sokszor találkoznak hármasban Pozsonyban. A Forgószínpad egyik előadása előtt beszélgettünk.

Dr. Krivosík István volt az igazgató, amikor első, főiskolát végzett színészekként megérkeztek Komáromba a 60-as évek elején. Milyen volt a színházi élet akkor a Magyar Területi Színházban?

Nekem gyönyörű volt az élet, mert végre színházba kerültem, ami nagy vágyam volt, gyönyörű szerepeket kaptam, fiatal voltam, csinos voltam, szerelmes voltam hol jól, hol rosszul.

Legnagyobb sikerét Júliaként aratta. Ez a szerep a későbbi sorsát is meghatározta.

Beke Sándor rendező a Rómeo és Júlia egyik előadására meghívta a Budapesti Színművészeti Főiskola tanárait. Közöttük volt Kazimír Károly is, aki később meghívott Budapestre vendégszerepelni Dante Isteni színjátékába. Ott, az első próbán ismertem meg a férjemet, Gosztonyi Jánost, akivel harmincnyolc éve nagy boldogságban élünk együtt. Imádtam Júliát játszani! Nagyon jókor kaptam. Addigra már megtanultam a színpad törvényeit, gazdag lett a színpadi eszköztáram. Beke nagyon kemény rendező volt, de gyönyörű dolgokat hozott ki belőlünk.

Hét évadot töltött a Magyar Területi Színház színpadán. Főiskolás osztálytársaival meg akarták váltani a világot?

Hát persze! Mi az első generáció voltunk, akik főiskolát végeztünk. Szerettük volna a színházat modernebbé tenni azon elvek mentén, amiket a főiskolán tanultunk. Nem biztos, hogy ez teljesen tudatos volt a részünkről. Minden generációban benne van, ha színre lép, valamit meg akar valósítani abból a szellemiségből, amit addig összegyűjtött.

Két versösszeállítást is színre vittek. 1963-ban a Korunk és költészetünk című verses estet, '64-ben az Emberbotanikát.

Beke Sándor ötlete volt, addig soha olyasmit nem is láttam, hallottam. A nézők nagyon szerették, sajnos nagyon ritkán ment. A későbbiek folyamán ez a színpadi forma megihletett, s készítettem két önálló estet. Az egyik témája az asszonysors volt. A fiatal lánytól kezdve az anyaságon, a meddőségen, az özvegységen át a halálig. Akkortájt játszottam Szegeden Az ember tragédiája Éváját, az ő monológját is beleraktam, ami az élet körforgását volt hivatott jelezni. A másik est anyaga a finnugor népköltészetből merített, azt készen kaptam. Az volt a címe, hogy Amott is lámpa, itt is lámpa.

Miért ment el '69-ben Komáromból? Ettől a lámpától ahhoz a lámpához?

Férjem Budapesten élt, követtem őt. Nem volt könnyű új országba, új körülmények közé menni. Minden addigi kapcsolatomat elveszítettem. Fél évre, amíg az új papírjaimra vártam, hivatalosan is hontalannak nyilvánítottak. Alig bírtam elviselni. Csak a férjemben bízhattam, belé kapaszkodtam. Nagyon lassan alakult ki az ottani életem. Felvidéki embereknek nehéz Budapesten megtapadni. Sokkal óvatosabbak és szerényebbek vagyunk, mint az ottani magyarok. Ezt nem tudtam levetkőzni a mai napig sem.

Színpadi beszédet tanít. Abból doktorált.

A tanítással a színházat élem tovább kicsiben. Színpadi beszédet tanítok a Budapest Bábszínházban, a Keleti István Művészeti Szakközépiskolában és Pozsonyban, a színművészeti főiskolán. Bizonyos szókapcsolatok színpadi beszédben való egymáshoz kötésének témája annyira izgatott, hogy hat évig dolgoztam rajta, majd ebből doktoráltam. Mindig nagyon szerettem színészkollégáim sikerét. Most a növendékeim sikerét is élvezem Budapesten is, Pozsonyban is.

Egykori növendéke, Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház igazgatója hívta meg May Davenport szerepére a Forgószínpad című vígjátékba.

Tóth Tibor az egyik legkedvesebb és legszorgalmasabb tanítványom volt. Ott voltam a felvételi vizsgájukon. Olyan elementáris erővel csinálták az etűdöket az utolsó körben, hogy szinte megijedtem, mi lesz itt. Szelíd, kedves, szorgalmas növendék lett belőle, aki nagyon komolyan dolgozott azon, hogy elsajátítsa mindazt, amit el lehet sajátítatni egy főiskolán. Meglepődtem, amikor felhívott, s ebbe az előadásba invitált, ugyanakkor nagyon megörültem. Jó választásnak tartottam a darabot, és ezt a közönség is igazolta.

May Davenport a darabbeli színészotthon legelegánsabb színésznője. Honnan hozta ezt az eleganciát?

A családom mindig tartotta a bontónt. Ez belém ívódott. Sokáig balettoztam. Gondolom, a mozgáskultúrám emeli a személyes kultúrámat. A pályámon végig ének- és táncórákra jártam. Mindez segített abban, hogy a színpadon megteremtsem May Davenportot.

Mi lehet a titka annak, hogy a Forgószínpad valamennyi eddigi előadása végén állva tapsolt a közönség?

Azt hiszem, a közönségben él a régi színészei iránti tisztelet és szeretet. Nem elsősorban magamra gondolok, hanem azokra a kolléganőimre, akik azok alatt a kemény évek alatt, amíg én máshol küszködtem, ők itt, Komáromban küszködtek. A közönség hálás. Tudja, hogy nem fogja sokáig így, együtt látni őket, bennünket. Azt hiszem, ennek a csoport öregasszonynak, ennek a csoport művésznek a látványa megható a nézők számára.

Ha újrakezdhetné, így csinálna megint mindent?

Igen. Még a tragédiákat sem tudnám kihagyni, amik értek az életben. Legfeljebb máshová időzíteném őket. Így kerek az életem, ahogy van.