Amikor magunkat filmezzük

JUHÁSZ KATALIN

Okostelefonokkal teli világunkban ez mindennapos. Életünk fontos pillanataiban egyre gyakrabban kapcsoljuk be telefonunkon a videofunkciót. És bár elsődleges célunk a dokumentálás, az okos kis eszköz könnyen felébresztheti bennünk az alkotás, a kísérletezés iránti vágyat. A nyugdíjasokban is, nem még a profi filmesekben. A telefonnal felvett képsorokat játékfilmekben is egyre gyakrabban használják, ha a történet megkívánja. Illetve inkább csak úgy tesz az operatőr, mintha telefon lenne a kezében. Teljes filmek is készütnek már telefonnal, ilyenkor az alkotók általában igyekeznek leplezni, hogy nem igazi kamerát használnak, azaz törlik a remegő kézzel felvett, elcsúszott, rosszul sikerült snitteket.

A komáromi születésű fiatal rendezőt, Molnár Csabát ennek ellenkezője érdekelte: milyen az, amikor nyilvánvaló, hogy a film telefonnal készült. A Nő a múltból a negyedéves vizsgafilmje volt. Azt a feladatot kapta, hogy adaptáljon filmre egy színdarabot, Roland Schimmelpfennig abszurd drámáját. Molnár Csaba a Nő a múltból című darab egy részletét választotta. A kétszereplős filmet egy nap alatt vette fel a stáb Benkő Gézával és Bandor Évával, aki Lukáš Teren operatőrrel közösen kezelte a „kamerát”.

Az eredmény rendkívül izgalmas: a néző tudatában van annak, hogy filmet lát, de a számára is ismerős eszköz miatt dokumentarista jelleget is érez benne, mintha tényleg egy „szelfi-videót” nézne. A plánokat és a helyzeteket persze gondosan lepróbálták forgatás előtt, semmit sem bíztak a véletlenre, mégis a spontaneitás dominál a filmben. Ez a módszer csak akkor működik, ha a színészek hitelesek, ha természetesen játszanak és „civilekként hatnak”. Nos, Bandor Éva és Benkő Géza végig civilként hat, sőt még azt is el tudják játszani, ahogy az ember másképp kezd el viselkedni és beszélni, ha tudja, hogy filmezik.

„Amikor megfogant bennem az ötlet, magamon próbáltam ki. Fogtam a telefont és elkezdtem videózni magam, ahogy ülök az ágyon, aztán sétálok a lakásban. És amikor visszanéztem a felvételt, el tudtam vonatkozni attól, hogy magamat látom. Egy szereplőt láttam, a filmes dramaturgia működni kezdett” – meséli Molnár Csaba.

„Először a csoporttársaim és a stáb sem hitte el, hogy egy telefonnal akarom leforgatni a negyedéves vizsgafilmemet. De tényleg ezt akartam, egy kicsit dacból is, hogy demonstráljam a diákfilmek készítésének mostoha körülményeit. Nem akartam úgy tenni, mintha egy több ezer eurós kamerával forgatnék. A jelenetek próbái alatt persze azt is ki kellett próbálnunk, hogy ez valóban megoldható-e technikailag. Egyszer például a férfi kiüti a nő kezéből a telefont, de az a földön is tovább veszi kettejüket. Az operatőrnek úgy kellett esnie, hogy egyrészt ne üsse meg magát, másrészt úgy hasson az egész, mintha tényleg a földre került volna a telefon. A színészek is élvezték ezt a kísérletezést, szakmai kihívásnak tartották.”

A 14 perces kisfilm nem csak a tanároknak tetszett. A Zlínben megrendezett RecFesten elnyerte a legjobb külföldi film díját, és több nemzetközi fesztiválon vetítették sikerrel, például Tel Avivban és Bejrútban, ahová a rendezőt is meghívták. Nemrég pedig felkerült a YouTube videomegosztóra, úgyhogy bárki megnézheti.