Ami a titkos ajtó mögött van

Ted Cole (Jeff Bridges) és felesége, Marion (Kim Basinger)Már ahogy indít. Hogy egy hatéves szöszi kislány a falra aggatott régi fényképeket nézegetve azt kérdezi apjától, hogy mi a halál. Ekkor még nem tudjuk, miért érdekli – ezért is olyan mellbevágó a kérdés. De aztán kiderül, a halál a film cselekményének mozgatórugója.

Egy vergődő házastársi kapcsolatban élő pár utolsó nyarát meséli el A titkos ajtó. A híres gyermekkönyv-író és festő, Ted Cole (Jeff Bridges) és felesége, Marion (Kim Basinger) annyira elhidegültek egymástól, hogy külön házban élnek. Hatéves közös kislányuk, Ruth (Elle Fanning) se tudja menteni a menthetetlent, a család szétesését, szülei házaséletének megfeneklését. S a tönkrement kapcsolaton még csak ront a tizenhat éves írópalánta, Eddie (Jon Foster), akit Ted azért hív varázslatos tengerparti birtokára, hogy korrektúrázza a kéziratait, s furikázza őt démoni múzsájához és aktmodelljéhez.

A titkos ajtóról elmondható, hogy sejtelmes és valamelyest buja film (is). Már ahogy indul, az se pöttyös könyv. Ruth felriad álmából, s elmeséli apjának, attól ijedt meg, hogy olyan hangot hallott, mintha valaki erőlködve próbált volna hangot nem kiadni. A férfi, hogy megvigasztalja, elindul vele a gyerekszoba felé, de minden szeméremérzés nélkül, teljes pucérságával kell ki az ágyból, amire a kislány megjegyzi: olyan vicces a péniszed. Aztán amikor a hamvas „írósegéd”, Eddie megérkezik a birtokra, Ted lerántja magáról a gatyát, s a megszeppent fiúcska előtt férfiasságát lobogtatva élvezettel pancsikol a kerti tusolóban, az embernek az az érzése, mintha az Idegenek Velencében című korábbi film sejtelmességéhez hasonló titokzatosságot tartogatna A titkos ajtó is. De nem. Holott a falakra aggatott sok-sok régi, fekete-fehér fotó, meg a kezdő képsorokon látható, jobbra kanyarodást jelző indexlámpa is baljós hangulatot sejtet, azt, hogy valami nagyon komor dologra kell számítanunk, vagyis a szellemházban, amelyben élnek, valami nem mindennapi dolog fog történni.

Rémüldöznünk azonban nem kell. A régi fotókon látható szőke buksijú kölykökről kiderül, ők a Cole fivérek, akik kamaszkorukban egy tragikus autóbalesetben életüket vesztették. S a szülők, hiába nemzettek fiaik halála után „pótbébit” – ő Ruth –, kapcsolatukra annyira ránehezült a tragédia, hogy képtelenek békében egymás mellett élni. Az „íróinas” Eddie-t pedig azért fogadták fel a szünidőre asszisztensnek, mert kiköpötten olyan, mint az egyik Cole fiú volt.

Eddie szeretnivaló kölyök, félénk, zavart, szétszórt egy kicsit, mint a legtöbb kiskamasz, aki ébredező nemi vágyával küszködik. Ám valahogy nem a vele egykorú bakfisok érdeklik, hanem Marionra bukik: előbb az asszony egyik fotójára, majd a fehérneműjére, később rózsaszín (vagy lila?) pamutszvetterére gerjed. Ám ahányszor csak jól akarná érezni magát a ruhadarabok társaságában, mindig megzavarják az aktust. A film egyik legmegmosolyogtatóbb jelenete, amikor a nő kiteszi a szvetterét és a melltartóját az ágyra, hogy a fétisre beinduló fiúnak megadja az élvezeteket. De aztán a parlagon heverő szépasszony is megkívánja a nyúlánk kamaszt, s oly intenzíven vezeti be a testi gyönyörök rejtelmeibe, hogy a szünidő alatt többet megtanul lepedőakrobatikából, mint az írás művészetéből.

Ám Teddel sem klappol minden. Különös vágyai vannak, amelyet „festéssel” él ki. Az aktfestés közben leigázza, megalázza és megszégyeníti a modelljét.

Az érzelmi romokon sebeit nyalogató házaspár között a fiú nem találja meg a helyét. Marionnál a szerelmet, Tednél az írói példaképet keresi mindhiába. Sokat tapasztalva, de érzelmi csalódással, a visszaút lehetőségét kizárva indul el, vissza a saját életébe. A háromszög szögeire hull szét. A remény elvérzett.

„ĺródeákként” azonban egy dolgot megjegyzett egész életére: ahhoz, hogy valamely irodalmi mű jó legyen, az írásnál figyelni kell a specifikus részletekre. Tod Williams, A titkos ajtó rendezője is figyelt a részletekre. Ezért is tudott az ezerszer elcsépelt alapból, a szerelmi háromszög-sztoriból szépen kidolgozott, nem ásítoztató filmet kihozni. (Persze az alap, a regény nem akárkitől származik: John Irving írta.)

A legdöbbenetesebb része a filmnek, amikor Ted elmeséli Eddie-nek, hogyan történt a baleset, amelyben elveszítették gyermekeiket, s Marion hogyan élte meg és át a tragédiát. Kitér egy olyan specifikus részletre is, amely mélyen megragad az emberben, s amely megtartja az irodalmi művet vagy a filmet, A titkos ajtót is az emlékezetben. Olyan részletről van szó, amelytől Marion kővé mered, s percekig úgy marad, ha a fiairól kérdezik. Olyan részlet ez, amely – bár nem mutatja meg a kamera, csak Ted elbeszéléséből ismerjük meg, és látjuk igen plasztikus módon belső szemeinkkel – nemcsak Ted és Marion pszichéjét és érzelmi életét vágja taccsra, hanem bennünket is megvisel. Persze otrombaság lenne elárulni, a specifikus részletért be kell ülni a filmre.

Na meg a színészekért is érdemes. Már-már fizikailag fájdalmas, ahogy Jeff Bridges megformálja (éli!) Tedet, az ápolatlan, szörnyű arrogáns, otromba pasit. És amit aktmodellként Mimi Rogers produkál! Olyat se látunk mindennap. Kim Basingernek e szerep egykori önmaga reinkarnációja a 9 és 1/2 hét című filmből. És ahogy eljátssza, hogy megkövül! Képes teljes fizikai, érzelmi, lelki máshollétet produkálni – végül is Oscar-díjas színésznő. Jon Foster Eddie-ként ennivaló kamasz, nem csoda, hogy Marion készséggel „adoptálta“. Valószínűleg az ígéretes kezdés után ezt Hollywood is megteszi vele.