Amerika zenében (is) divatot diktál

Amíg Angliában évente közel húsz alkalommal fordul elő, hogy új jelzésű dal debütál a lista élén, addig a tengerentúlon csak nagyon ritkán. A legtöbb listavezető felvételnek hetekbe telik, amíg elfoglalja az összesítés csúcsát.

Amíg Angliában évente közel húsz alkalommal fordul elő, hogy új jelzésű dal debütál a lista élén, addig a tengerentúlon csak nagyon ritkán. A legtöbb listavezető felvételnek hetekbe telik, amíg elfoglalja az összesítés csúcsát. Ezért volt nem mindennapi a Billboard magazin múlt heti kislemezlistája, az első két helyet ugyanis újdonságok szerezték meg. Clay Aiken a This Is The Night című dalával egyből az első helyen kezdett, míg mögötte, a második helyre Ruben Studdard iratkozott fel a Flying Without Wings című felvétellel. Érdemes behatóbban tanulmányozni az amerikai kislemezlistát, mivel az elmúlt hónapok (sőt, évek) tapasztalatai azt mutatják, hogy a dalok többsége később Európában is slágerré válik. Példa erre a tengerentúlon már visszaeső félben lévő Evanescence-felvétel, a Bring Me To Life, amely negyedik hete vezeti az angol listát, de megemlíthetjük Busta Rhymes és Mariah Carey szintén lefelé tartó közös szerzeményét, az I Know What You Want címűt is. A dal ötödik hete szerepel az angol top tízben, miközben a környékünkön is egyre nagyobb sláger.

Monica tiniénekesként futott be a kilencvenes évek közepén. Nálunk csak 1998 nyarán vált szélesebb körben ismertté a The Boy Is Mine című dala kapcsán, amelyet Brandyvel közösen adott elő. After The Storm című nagylemeze a várakozásnak megfelelően az amerikai lemezeladási lista élén debütált, a megjelenés hetében 186 ezren vásárolták meg. Az albumra sokat kellett várni, ami érthető, ha figyelembe vesszük, hogy Monica milyen eseményeken ment keresztül. A szeme láttára követett el öngyilkosságot a barátja, és egyik volt barátját a rendőrség gyilkossággal vádolta meg. Az énekesnő saját bevallása szerint soha nem fogja magát túltenni a dolgokon, de minden igyekezetével megpróbálja a háttérbe szorítani a történteket. „Olyan lemezt akartam készíteni, amelyen nem hallatszik, hogy milyen szomorú dolgok történtek velem az elmúlt három évben. Sohasem gondoltam arra, hogy nem tudom megcsinálni, ez a titka az egésznek. A tapasztalatok, a nehézségek és a tragédiák erőt adtak ahhoz, hogy folytassam” – nyilatkozta.

A matchbox twenty Amerika egyik legnépszerűbb rockcsapata, ám a tájainkon eddig nem vetette meg a lábát. Egyedül az énekes, Rob Thomas neve csenghet ismerősen, közreműködött Santana dalában, a Smooth címűben, amely Európában is slágerré vált. A csapat tagjai már korábban elhatározták, hogy a jövő évben mindegyikük a saját terveivel köti le magát. A banda jelenleg turnézik, ezután az öt tagból hárman szólókarrierjüket építgetik majd. Az együttes dobosa, Paul Doucette elmondta, hogy eszük ágában sincs abbahagyni a közös zenélést, csak egy kis időre van szükségük, hogy megvalósíthassák ötleteiket. „Mindhárman már régóta fontolgattuk, hogy saját lemezeket készítünk, és úgy éreztük erre most jött el a megfelelő idő. A dalainkkal nem kell semmilyen elvárásnak megfelelnünk, és nem kell figyelembe vennünk a lemezkiadónk tanácsait. Vagyunk már annyira sikeresek anyagilag, hogy az eladott lemezek száma ne legyen szempont. Igazándiból mindannyian azt csinálhatjuk most meg, amit magunk szeretnénk. Ha egy csapatban öten vannak, akkor nyilván nem mindenki elképzeléseinek felelnek meg a dalok” – nyilatkozta Paul. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?