Altere-gólya-tábor Gímesen

„Aki egyszer már ivott a Nílus vizéből, mással többé nem olthatja szomját” – bizonygatja Szinuhe, Ekhnaton fáraó orvosa és Mika Waltari alterególya a finn történész egyik legsikerültebb regényében. „Ezért térnek vissza minden télen a fecskék és a gólyák a Nílus völgyébe” – hangzik a folytatás.

Varga Gábor felvétele „Aki egyszer már ivott a Nílus vizéből, mással többé nem olthatja szomját” – bizonygatja Szinuhe, Ekhnaton fáraó orvosa és Mika Waltari alterególya a finn történész egyik legsikerültebb regényében. „Ezért térnek vissza minden télen a fecskék és a gólyák a Nílus völgyébe” – hangzik a folytatás.

Persze előfordulhat, hogy a gólyáknak fontosabb dolguk akad, mint hogy Afrikába utazzanak, s a pár ezer kilométeres megterhelő út helyett inkább buliznak egy jót... Mondjuk egy gólyatáborban, ahol a Nílus vizéből nem sokat láthatnak ugyan, de a krokodilok és az arab terroristák sem veszélyeztetik őket – persze ezen a globális felmelegedés és a politikai helyzet kiéleződése még változtathat.

A JUGYIK (Juhász Gyula Ifjúsági Klub), a nyitrai egyetemisták szervezete huszonnegyedik alkalommal szervezte meg a Gímesi Művelődési Tábort, mely idén először specializálódott madarakra, nevezetesen a gólyákra. A régi táborlakók számára csalódást okozhattak a szervezők (volt, aki már tizedszer látogatott el a rendezvényre), mivel ezúttal ivászat és koncertélvezés helyett kemény munka folyt a táborban. Hogy úgy mondjam, műhelymunka, aminek célja az volt, hogy a jövendőbeli elsősök a szórakozáson kívül okosodjanak is egy csöppet. A táborozók három műhely közül választhattak: kommunikáció, ahol egész nap csak (szín)játszottak; újságírás, ahol a tudásvágyók kipróbálhatták magukat riporter szerepben, s újságot is szerkeszthettek; végül pedig kézművesség, ahol egész nap batikoltak, gyöngyöt fűztek, rongybabákat varrtak, amibe néhányan úgy belemerültek, hogy még ebédelni is elfelejtettek.

„Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” – szól a nóta. Nos, ez a gólyákat cseppet sem érdekli (nem mintha valaki is megpróbálná őket efféle arányok betartására kényszeríteni). A munka itt nyolc óráról úgy hatra redukálódott, a pihenést nagyjából kizárták, a maradék időt pedig teljes mértékben a szórakozás töltötte ki. Szórakozás alatt nem csupán a kártyázást, kocsmázást értem, hanem a kikapcsolódás egy olyan válfaját is, mely az utilitarizmus céljait tartja szem előtt: például Lacza Tihamér lebilincselő előadása az írás történetéről, László Béla (a Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja) és Sándor Anna (a Magyar nyelv és irodalom tanszék vezetője) beszámolója a magyar kar felépítéséről, a NYEKK (Nyitrai Egyetemisták Kínjátszó Köre) pedig a Mesterlövész című darabjával szórakoztatta a vándormadarakat, sorai közé invitálva őket is.

Ezenkívül persze minden este nosztalgiabuliban táncolhatta magát hullafáradtra, akinek kedve szottyant hozzá, vagy a tábortűznél füstölhette magát kolbásszá, s koncert után Leslie-től kérhetett autogramot.

S végezetül hadd idézzem az egyik kedves táborlakót, akivel talán az egész gólyatömeg egyetértett, s akinek szavai határtalan boldogsággal töltenének el minden táborszervezőt: „E miatt a tábor miatt sajnálom, hogy jövőre már nem lehetek gólya”.

Jó időszaka lesz az elkövetkezendő öt év a nyitrai egyetemnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?