Állj, az élet megy tovább!

„Sorsfordító esemény előtt én magam is a tarothoz fordulok. Somogyi Tibor felvételeA kereskedők azt állítják, ez adja el az irodalmat meg az úgynevezett irodalmat. Hogy az úgynevezett irodalom milyen köntösben jelenik meg, az valóban legyen a könyvkereskedők gondja – minél több lektűrt, krimit, szappanopera-átiratot vesz meg a kedves olvasó, annál nagyobb az esélye annak, hogy a már irodalomnak minősíthető könyvek is megjelennek a piacon. Csak azt nem értem, miért kell álruhába bújtatni az irodalom javát. (Persze, nem feledem, tisztelet a kivételnek, láttam sok jó könyvet szép köntösben.) Talán ezzel is úgy vagyunk, mint az írással, már nem csak az (író) úr ír; akinek könyv formában jelennek meg szavai, mondatai, az már író stb.; akit a kiadó megbíz egy-egy kötet küllemének megtervezésével, az már borítótervet készít, aki pedig benyomja a megfelelő gombot a számítógépen, az a grafikai elrendező.

Szerencse, hogy nem minden alkotó – író – veszi magát ilyen véresen komolyan. Van, akinek az írás nagy kaland, a könyv eladása üzlet (marketing, kereskedelem, a jobb híján önreklámozás minden velejárójával, azaz előnyével és hátrányával, felfedezésével és izgalmával). Győry Attila Kerékkutya című regényének külleme a feltűnő kategóriában meglehetősen előkelő helyezésre pályázhatna. Ha azonban a kül- és a belcsínt egymáshoz tartozó kategóriáknak vesszük, a tarotkártyák ismétlődése fejezetenként, valamint Eszes Attila illusztrációi billentenek egyet a mérleg nyelvén az érdekes, a szöveghez tartozó, azt erősítő kategóriák irányába. A tarotkártya a regény egyik kulcsszava, és ha tárgyról nem kifejezetten illetlenség ilyet mondani, kulcsszereplője; ha Simon megfogadná intelmeit, nem jutna a kerékkutya sorsára. Ám Simon túlságosan mai ember ahhoz, hogy szép türelmesen leüljön a kártyaasztalhoz sorsát kirakni és elemezni. Simon kerékkutya. Csak addig ül az út szélén, amíg arra nem gurul egy kerék (szerető, élettárs, barát), amelynek tisztességes, becsületes kerékkutya módjára, vaktában, fejetlenül, de a vér szavára hallgatva nekirohan.

„Simonban épp úgy él a tettvágy, mint a kerékkutyában – vallja Győry Attila. – Ha a kutya nekiugrik a keréknek, meghal, a kerék föltrancsírozza. Áttételesen ugyanez a helyzet a Simonnal. Jobb lenne, ha meg sem mozdulna. A misztikus, okkult párhuzamos világból jövő rezgések, a tarotkártya is jelzi, hogy ne mozogjon, várja ki, hogyan alakul a sorsa, de ő már a kerék, a mozgás bűvöletében él.” Holott másként alakulna az élete, ha a tarotra, a bolondra hallgatna. De hát ki foglalkozik manapság tarottal? Az ember legföljebb horoszkópot olvas vagy egy cigányasszony elé teszi a tenyerét. Győry viszont beleélte magát a regényébe, s most mintha a regényéből lépne ki közénk. „Tarottal már két-három éve kezdtem foglalkozni, de ez nagyon amatőr szint. Most is van tarotkártyám. Egy jó tarotkirakás nem a mutasd a tenyered, megmondom, ki vagy, hanem sorselemzés. Az élet központi kérdései. Minden sorskérdésre van egy kirakási mód. A tarot nem mondja meg, mi történik velünk, ha a sorsunkat elemezzük, mély meditációs állapotba kerülünk három-négy órára. Nem véletlen, hogy a tarot a kötet egyik meghatározó szála, sorsfordító esemény előtt én magam is a tarothoz fordulok.” A tudattágító szerek sem véletlenül kerültek a regénybe, melynek éppen azok a legerősebb, legjobban megírt részei, amelyek a „szabad világba” került társaság magatartását írják le, mellyel szinte párhuzamos világot teremtett.

„A tudattágító szerek világa napjaink egyik központi kérdése, sok mindenkit foglalkoztat. Én azonban nem a tömeghisztériából közelítettem meg ezt a kérdést, hanem abból a világból, a legősibb vallások, a sámánizmus, az indián kultúrák világából, melyekben nyomon követhető a pszichedelikus szerek szerepe – mondja az író. – A varázslók, sámánok átruccannak a párhuzamos világokba, ahonnan rengeteg információt hoznak. S ahogy létezik a misztikus, az okkult világ, a pszichedelikus világ is egyfajta járható út, melynek persze megvannak a furcsaságai. Sokat gondolkodtam azon, vajon milyen lehet kiruccanni ebbe a világba. Különböző figurák lehetnek ebben az énvilágban, ebben a fajta verzióban, amit én ábrázolok. Közben arra is rádöbbentem, miféle perverz állat is lehetnék.”

Ha innen közelítjük meg a regényt, no meg a tarotkirakást, még önmagunk fölött sem kell pálcát törni, bármilyen rosszul léptünk is, ha hajlamosak vagyunk a változásra. Győry a regény végén megállítja a pillanatot, persze, épp csak annyi időre, hogy rádöbbenjünk, itt és most megállunk, valami véget ért, elmúlt (meghalt) életünk egy szakasza, de az élet megy tovább, változásra van szükségünk. Hogy milyen sors vár Simonra? Azt csak Simon tudhatja, az olvasó legföljebb találgathat, vagy azt latolgathatja, ő mit tenne Simon helyében. De mivel a kerékkutya helyébe sem ülünk az útszélre, s nem rejtjük el őt az árokban, nehogy nekiugorjon az arra száguldó kerekek valamelyikének, úgy Simon sorsát sem vállalhatjuk magunkra. Holott megtehetnénk, vagy legalább barátságba keveredhetnénk Simonnal, hiszen itt él köztünk. Nem az írói lelemény szüleménye, miként a helyszín – Pozsony – helyszínei és szereplői sem a szülemény leleményei.

„Nem mondom, hogy a mrűdök, böfögők, pinacápák közül mindegyik létezik, de például pinacápákat a saját szememmel láttam a porecsi nudista strandon. Brutális látvány volt, ahogy a muffok kitárulkoztak. Úgy gondoltam, ha valaki odatenné az ujját, bekapnák. Ez a kép olyan erősen élt bennem, hogy valamelyik világba be kellett komponálnom” – üzeni az író a prűdeknek. A borítón olvasható (fül)szöveg (helyett) kissé megtévesztő. A kiadó szabadszájú könyvet ígér (megint). Kétlem, hogy elsősorban ezzel a jelzővel kellene illetni Győry Attila könyvét egy reklámszövegben, bár ezt a menedzserek bizonyára jobban tudják. Születtek ennél szabadszájúbb művek a világirodalomban, s ez nem is baj, a szabadszájúság nem kifejezetten irodalomkritikai mérce. Sokkal fontosabb, íróilag mennyit fejlődött Győry. Bár még érződik a türelmetlensége – megírtam, amit akartam, a többi legyen a szerkesztő dolga, mit nekem szerkezet, arányok, súlypontok. Az íráshoz, irodalomhoz való viszonyát legpontosabban Németh Zoltán kritikus határozta meg, igaz, néhány évvel ezelőtt, de mind a mai napig szóló érvénnyel: „Győry írásai sikeresen valósítják meg az „alacsony” és a „magas” irodalom összekapcsolásának lehetőségét, hiszen könyvei által írójuk afféle kultuszszerzővé vált a szlovákiai magyar fiatalok körében. Győry, éppúgy mint Talamon, távolságot tart az irodalom hagyományos intézményeitől: elképzelhetetlen például, hogy szerkesztő legyen. Számára a könyv önkifejezés, ismeretlen területek bejárásának lehetősége és üzlet. Üzlet, amelynek sajátos metafizikája és érvényes játéka van: általa ismeretlen energiákat szabadíthat fel.”