Album egy példányban

<p>A Better Tomorrow címmel a nyáron végre megjelenik a régóta ígérgetett visszatérő Wu-Tang Clan-album. Ez már önmagában is nagy szó, mivel a New York-i rapcsapat utoljára hét évvel ezelőtt adott ki lemezt. Lesz azonban egy ennél is nagyobb dobásuk: még egy albumot kiadnak The Wu – Once Upon a Time in Shoalin címmel, ami nem elég, hogy dupla lesz, de összesen egy példány készül majd belőle.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

RZA, a csapat egyik tagja elmondta, hogy ez egy kiállás a zene elértéktelenedése ellen. Vitát akarnak gerjeszteni, és megmenteni az albumformátumot. Elépzelhető, hogy kudarc lesz az egész, de azért megpróbálják. A lemez ráadásul kívülről is egy műalkotás lesz, és úgy is fogják kezelni. Múzeumokban, galériákban állítják majd ki, ahol szigorú biztonsági felügyelet mellett lehet majd hallgatni, fülhallgatóval. A díszdobozt egy brit-marokkói művész, Yahya készítette a különleges projekthez. A múzeumturné után árverésen adják majd el a műkincsként beharangozott lemezt, és ezen kívül egy példány sem kerül majd soha kereskedelmi forgalomba, bár aki végül majd megveszi, azt csinál vele, amit akar. Ha gondolja, az internetre is felteheti, fizetős vagy akár ingyenes letöltést engedélyezve.

A kilenctagú Wu-Tang Clan filozófiáját csak akkor érthetjük meg, ha valamelyest ismerjük a Shaw Brothers fémjelezte kungfufilmeket és az azok mögött álló taoista nézeteket.

A zenekar neve a Shaolin and Wu Tang című 1978-as hongkongi filmből való.

A szimbolika természetesen nem áll meg ennél a kifejezésnél, a gyilkos méhektől kezdve az öt mérgen át az imádkozósáska-stílusig egy halom fogalom áttelepült a kilencvenes évek hiphopközegébe. Különösen RZA, a szupertehetséges rapper feküdt rá erre az irányzatra. Megtanult meditálni, csikungozni, belevetette magát a harcművészetekbe, sőt egy kungfufilmmel is előrukkolt Russell Crowe-val a főszerepben. RZA 1992-ben teljhatalmat kapott a többi klántagtól, akiknek egy ötéves tervet vázolt fel. A nagyszabású vízió szerint a banda 1997-re slágerlistaelső helyezést fog elérni, plusz egy olyan üzleti modellt valósítanak meg, ami teljesen forradalmi a zeneiparban: a banda a Loud/RCA stúdióval szerződött le, de az mc-k szabadügynökökként dolgozhattak más kiadókkal is. A Wu- Tang Clan az üzleti terv első fázisában tulajdonképpen inkubátorként működött, ahonnan a tehetséges mc-k shaolini gyilkos méhek módjára kirajzanak, majd a banda sikerére alapozva szólókarrierbe kezdenek.

A klánt agresszív terjeszkedésre tervezték, az első lépés pedig a bemutatkozó album volt. Merész vállalás pár utcai gettóarctól, de 1997-ben a Wu Tang Forever duplaalbum egy hét alatt 600 ezer eladott példánnyal a Billboard-listák élén nyitott, a kilenc mc-ből hatnak már ott volt egy szólólemez a hóna alatt, és már két éve működött a Wu Wear, a banda ruházati cége is (mostanában a Dolce & Gabbanával dolgoznak együtt). Termékfejlesztés, brandépítés, expanzió – így fest egy sikeres globális vállalkozás képlete. (index, quart, juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?