Ákos: Még közelebb

Ákos alaposan kiéheztette rajongótáborát, pedig az elmúlt négy év során is jelen volt a popszíntéren, sok mindennel előrukkolt. A rajongók éhségét azonban csak részben csillapították a turnék, a koncertlemezek és a különböző DVD-k. Leginkább vadonatúj dalokra vágytak, új korongra. Végre megkapták.

Ákos a 2002 októberében kiadott Új törvény című album után turnézott két koncertprogrammal (2003 – Andante, 2004-2005 – Az utolsó hangos dal), megjelentetett két dupla koncertlemezt, három DVD-t, kottásalbumot, díszdobozos kiadványt, dalszerzőként szerepelt színházi darabban (Nemzeti Színház – Revans), látható volt A Nagy Könyv című olvasást népszerűsítő műsorban, megírta a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum zenéjét, valamint 2005 őszén megnyitotta a saját Andante Borpatikáját. Ez idő alatt csupán két új szerzemény látott tőle napvilágot: az Andante-turné során a Gondolnék rád és 2004-ben Az utolsó hangos dal című.

Az új lemeze a korábbi alkotásaihoz képest még inkább egyszemélyes anyag, a szövegek és a zeneszerzés mellett javarészt a hangszerelés is az ő munkája – az utóbbiban három dalnál Háry Péter és Szakos Krisztián volt segítségére. Az alkotói szabadság tehát kiteljesedhetett, az album ezért kapta a Még közelebb címet. Zeneileg eklektikus. Gerincét a lírai hangvétel adja, a lassúbb, egy szál gitáron is előadható dalok. A hangszerelés során kaptak új köntöst: elektronika, dübörgő rock és vonóskar egyaránt hallható a lemezen. A nyitófelvétel, az Ennyi nem elég című a lüktető dinamizmusával idézi leginkább a régi Ákost. Az elsőként klipesített, szvinges beütésű Adj hitet a viszszafogottabb hangszerelésűek közül való. Mindenképp ki kell emelni a korkritikát ironikusan megfogalmazó Gépszabadság és az 1956-os forradalom évfordulója tiszteletére született 1956 című szerzeményeket. Zárásként az egy szál gitárra írt Egyetlen hívó szó elég, majd bónuszként a címadó dal instrumentális változata csendül fel. A korongon közreműködnek az Andante Strings vonóslányai Pejtsik Péter vezényletével, a vokálokban pedig a Vivát, Bacchus! nevű férfikórus.

A CD-hez mellékelt DVD-n az egész lemez hallható dolby ste-reo, dolby digital 5.1-es és DTS változatban. Helyet kapott rajta az Adj hitet című felvétel video-klipje szintén három hangnormával és egy exkluzív kisfilm is, amelyben Ákos három szerzeményt (Egyetlen hívó szó elég, Őszi tájkép, Minden most kezdődik el) akusztikus gitárkísérettel mutat be.

Gondolom, még azok sem lepődnek meg a kijelentésemen, miszerint Ákos az év egyik legjobb magyar albumát készítette el, akik még nem hallották. A mondanivaló és a zene közt teljes az összhang. Leginkább az énekes saját korosztálya érezheti magáénak a dalokat, főleg a szövegekből kifolyólag. Olyan alkotás ez, amelyet sokszor meg kell hallgatni ahhoz, hogy felfedezhető legyen az összes értéke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?