Akiket a Mikulás is név szerint ismer

Sok szép közös rendezvényről van fényképünkSzőcs Hajnalka felvételeiVágsellye önkormányzata a Testi Fogyatékos Gyermekek Szövetségének juttatta a millenniumi ünnepségsorozat keretében rendezett jótékonysági futballmeccs bevételéből vásárolt ajándékokat. Erről korábban már értesülhettek az Új Szó olvasói a lap hasábjairól. Az alábbiakban a szövetség elnöke, Zuzana Kollárová mondja el, mi a lényege a klub működésének.

– Mivel azt tapasztaltuk, hogy Vágsellyén és környékén elég sok a fogyatékos gyermek, úgy gondoltuk, külön szervezetben kellene velük foglalkozni, ezért 1996 októberében az Egészségkárosultak Szlovákiai Szövetségének vágsellyei szervezetén belül létrehoztuk a 2-es számú alapszervezetet, az egészségkárosult gyermekek és barátaik szövetségét. Felvettem a kapcsolatot a járási hivatal szociális osztályával, hiszen nekik van legnagyobb áttekintésük az egészségkárosultakról. Az ottani alkalmazottakon keresztül szólítottuk meg a fogyatékos gyermekek szüleit, jöjjenek el és ismerkedjenek meg szövetségünk tevékenységével. Jelenleg 35 fogyatékos gyermek és fiatal alkotja a tagságot, akikkel, illetve szüleikkel és barátaikkal az egészségkárosultak sellyei szervezetének Kereszt utcai központjában szoktunk összejönni. Az ilyen összejövetelek fő célja, hogy ezek a fogyatékos gyerekek megtanuljanak beilleszkedni az egészségesek közé, az egészséges testvérek számára pedig fontos, hogy lássák, nem csak az ő családjukban van fogyatékos gyerek. Korábban rendszeresen havonta, sőt gyakrabban is találkoztunk, közösen ünnepeltünk, ha valamelyik gyereknek születésnapja vagy névnapja volt. Ilyenkor a szülők süteményt hoznak, kávé mellett elbeszélgetünk, elszórakozunk. Azt szeretnénk, ha az anyukák nem úgy éreznék, hogy ők már semmilyen társaságba nem mehetnek gyermekük mássága miatt. Mert tény, hogy ezekkel a gyerekekkel nagy probléma egy akármilyen társaságban részt venni. Nagyon nehéz megszokni, hogy az emberek az utcán megállnak és megbámulják a rokkant gyereket, ha az anyukája például kocsiban tolja őt. Társulásunkban sokféle fogyatékos van, vannak testi fogyatékosok, szellemi fogyatékosok, van cukorbeteg és gyengén látó. Egyik ilyen tagunk most Lőcsére jár iskolába, a gyengén látók intézetébe. Vannak tolókocsisok, de olyanok is, akik kimondottan fekvőbetegek, és el sem tudnak jönni közénk. Őket otthon szoktuk meglátogatni. Például minden Mikulás-ünnepkor viszünk nekik egy kis ajándékot. Szövetségünk legfiatalabb tagja négyéves, de van itt olyan huszonöt éves lány is, aki a kora szerint felnőttnek számít ugyan, de szellemileg gyermek maradt. Közös kirándulásokat is szoktunk szervezni. Például elmegyünk Pozsonyba színházba, de voltunk már egész napos kiránduláson is Bajmócon, ott az állatkert nagyon tetszett a gyerekeknek. Csakhogy ilyen kirándulást nem egyszerű megszervezni, a gyerekek természetesen csak a szüleikkel együtt tudnak jönni. Azelőtt rekreációkra is jártunk a fogyatékosok országos szervezetének szervezésében. Egyszer négy fogyatékos gyerekkel vettünk részt egy ilyenen, és máig emlékszem, milyen kellemetlen volt, ahogy megbámultak bennünket. Az ebédlőben például a szomszédos asztaloknál ülők tekintete szinte rászegeződött szegény gyerekre. Nem állhattam meg, s az egyik hölgyet figyelmeztettem, ne bámuljon már annyira. Aztán elnézést kért, sőt meg is köszönte, hogy figyelmeztettem, mert egyáltalán nem tudatosította, mennyire kínos lehet az, ha sajnálkozva néznek ránk.

A Mikulás-ünnepélyek a legkedvesebb emlékek közé tartoznak A Vágsellyei Városi Hivatallal a társulás megalakulása óta nagyon jól együttműködünk, képviselői rendszeresen részt vesznek a Mikulás-napi ünnepségeken, sőt maga a polgármester úr is eljött már közénk a feleségével. A művelődési központ ingyenesen kölcsönzi nekünk a jelmezt, hogy „igazi” Mikulás oszthassa szét az ajándékcsomagokat. Mi már tudjuk, hogy melyik gyermek cukorbeteg, és nem ehet édességet, nekik olyasmit rakunk a csomagjukba, amit ők is bátran fogyaszthatnak.

Van közöttünk, aki a fogyatékos gyermekek pozsonyi, Mokrohájska utcai intézetére bízta a gyermekét. Ott nagyon színvonalas törődésben van részük, és az sem elhanyagolható, hogy egyenrangúnak érzik magukat a többiek között. Az unokámat, Kristínkát, ha beszélni tudna, valószínűleg mi is ilyen helyen neveltetnénk. Sajnos nem beszél, miden zajtól retteg, úgyhogy utazni is nagyon nehéz vele. Idegen autóba be nem ülne. Egyszer orvoshoz vittem őt autóbusszal, hát az is nagyon nehéz utazás volt. Szerencsére minden buszsofőrt jól ismerek, mert mielőtt nyugdíjba mentem volna, a közlekedési vállalatnál dolgoztam. Megkértem hát a buszsofőrt, hogy kapcsolja ki a motort, csak így a tudtuk az unokámat becsalogatni a buszba. Szegény gyerek születésétől fogyatékos, az orvosok azt mondták, semmire nem lesz képes, még járni sem fog tudni. Az édesanyja hét évig volt vele otthon, és ez a gondoskodás megtette a magáét. Igaz, sokat menni nem bír egyszerre, de tud járni.

Rendkívül ügyes gyerekek is akadnak a tagjaink között. Például az egyik cukorbeteg fiúcska nagyon szépen rajzol. Részt vette a Reményország (Krajina nádeje) című rajzversenyen. A fogyatékosok szövetségének központjában, Mártonban is voltunk vele. Nagyon megható esemény volt, az egész kultúrház tele fogyatékos gyerekekkel. Egy édesanya az ölében hozta gyönyörűen felöltöztetett kisfiát, aki beszélni is tud, a kezét is használja, csak éppen nem jár. De gyönyörűen rajzol. Olyan gyerek is van itt a csoportunkban, Miško, aki a kezét alig tudja használni, de olyan az esze, hogy szinte géniusz. Amikor a Magas-Tátrában voltunk együtt üdülni, még csak ötéves volt, de már írni-olvasni tudott, és a számítógépről olyan dolgokat mond, hogy az embernek tátva marad a szája. Most harmadikos alapiskolás, de nyolcadikosok között vett részt egy csillagászati versenyen. Ő nem is akarja beismerni, hogy fogyatékos. A kezével alig tud megfogni valamit, de számítógépen képes írni, sőt valamennyire tollal is. Rendes iskolába jár, egészséges gyerekek közé. Természetesen szüksége van segítségre, van is ott egy hölgy, aki gondját viseli, ha kell.

Együttműködünk a királyfai Humanita Gyermekfarmmal is. Gyermeknapi műsort is csináltunk már ott, voltunk megnézni az élő betlehemet. Az egyik gyerekünk, Braňo pedig a már hagyományos indiántáborban is részt vett, ahol egészséges és fogyatékos gyerekek közösen nyaralnak. Aztán, amikor a Mikulás-ünnepségre nem tudott eljönni a megszokott Mikulásunk, a farmról hívtuk el az egyik fiatalembert, ő öltözött be a jelmezbe. Ajándékosztás közben elfeledkezett magáról, és megszólította a gyereket: „Szervusz, Braňko, te is itt vagy?” Úgyhogy Braňko, aki beszélni nem tud, szinte repdesett a boldogságtól, hogy őt név szerint is ismeri a Mikulás. Ezeknek a gyerekeknek ilyen apróságok is rendkívüli örömöt tudnak szerezni.

Szeretnék biztatni mindenkit, akinek fogyatékos gyermeke van, ne zárkózzon be vele otthon, ne féljenek eljönni a társaságunkba. Keressenek bennünket a Kereszt utca 4. szám alatt található klubban, hétfőn, szerdán és csütörtökön mindig van ott valaki.