Ahol még helyet szorítanak a csodáknak

Pénteken kezdődött a varázslat, amikor az apa – az egész heti túlórázás ellenére – végül beadta derekát, és elindult családjával a zoboralji Kolonba, a Fecske – Nagycsaládosok Társulásának idei nyárbúcsúztatójára. A szállásukhoz közeli kávéautomatánál enyhíteni akart valamelyest kínzó fejfájásán.

Szülők és csemeték együtt hajtogattak, festettek a foglalkozásokonCsuport István felvételPénteken kezdődött a varázslat, amikor az apa – az egész heti túlórázás ellenére – végül beadta derekát, és elindult családjával a zoboralji Kolonba, a Fecske – Nagycsaládosok Társulásának idei nyárbúcsúztatójára. A szállásukhoz közeli kávéautomatánál enyhíteni akart valamelyest kínzó fejfájásán. Virgonc leánykája, kihasználva a pénzbedobás és a gombnyomás közti kis időt, odafurakodva hozzá lenyomta a legközelebb esőt. „Életébresztő” helyett, csibeleves csordogált a műanyag pohárba. „Apa, ugye, tudod, hogy varázsitalt rendeltem neked?” – nézett fel rá győzelemittasan a kicsi, mire a haragjában elvörösödött családfőből kitört a hahota! Kolonban augusztus utolsó hétvégéjén a magyarországi Mosonmagyaróvár mellől, Pozsony és Komárom környékéről, Marcelházáról, Andódról, Vágáról és Zséréről érkezett nagycsaládosok számos nagyobb csodának és varázslatnak lehettek tanúi.

KI LÉPJEN AZ ELFOGLALT SZÜLŐ HELYÉBE?

Díszesen faragott sulykok, rongybábuk készültek a helyi alapiskola udvarán, ahol agyagkorsókat és kavicsokat is festettek, s nagy egyetértésben papírt hajtogattak a nagycsaládosok óvodáskorú és kamasz csemetéi. A szüleik ezalatt A család szerepe a harmadik évezred küszöbén című konferencia előadásait hallgatták a helyi kultúrházban. A Magyarországról érkezett, hetvennégy éves Andrásfalvy András ötgyermekes apaként és tizenkét unoka nagyapjaként a nagyszülők családon belül vállalt szerepét méltatta. Saját példáján mutatta be, hogy az elfoglalt szülő helyébe a bölcsőde s a korai óvodába járatás helyett a nagyszülőnek illenék lépnie, aki a hagyományok ápolására és szeretetére neveli a kicsiket. Sárközi Klára parlamenti képviselő, aki a kezdetektől fogva figyelemmel kíséri a nagycsaládosok társulásának kezdeményezéseit, a családpolitikai támogatás új rendszeréről szólt biztatóan a jelenlevő szülőknek, és arról, hogy a jövő évtől lényegesen kedvezőbb változások várhatók. „Az államnak ott kell beavatkoznia ebbe a folyamatba, ahol a család már kevésnek bizonyul. A családot a társadalom autonóm szervezeteként kezeli az új támogatási rendszer” – jegyezte meg tartalmas előadásában a képviselő asszony. Kiemelte, hogy a középiskolás gyermekek iskoláztatásának támogatása további kétszáz, esetenként négyszáz koronával emelkedik szeptembertől, ami a nagycsaládosok társulásának köszönhető. Ők kérték a támogatást a következő indoklással: ahhoz hogy a gyermek egyetemre kerülhessen, elsősorban el kell végeznie egy középiskolát, ám az ösztöndíjrendszer 1986-tól nem változott országunkban. Csáky Erzsébet édesanyaként, a lévai nagycsaládosok képviseletében, és a szlovákiai cserkésztanács tagjaként egyaránt jelen volt a konferencián, és részt vett a zoboralji közös kiránduláson. A Megújulás Családterápiás Intézet kiadványait is elhozta a szülőknek, emellett számos hasznos könyvet lehetett vásárolni, volt képzőművészeti kiállítás és kultúrműsor is.

TISZTA FORRÁSBÓL

Nagy élményt jelentett, hogy a két napon velünk lehetett Jókai Mária életfa díjas néprajzos és pedagógus, aki elkalauzolt bennünket a lédeci tájházba, melyet Pecho Lajos kántortanító egykori otthonában rendeztek be három évvel ezelőtt a település lakói. Majd a gímeskosztolányi katolikus templomot néztük meg, az ország talán első egyházi műemlékét, ahol a mai napig is tartanak szentmiséket. A gímesi várrom megtekintése már komolyabb gyalogtúrával felért, a zoboralji források vizétől felfrissülve néhány nagycsalád apróságai is hősiesen megtették az utat. A forrásokhoz hasonlóan üdítő volt a pénteki napon Sándor Anna nyelvészeti előadása, melyből kiderült, hogy az anyanyelven tanuló gyermek már kidolgozott nyelvkóddal érkezik otthonról az iskolába, és sokkal többet ér el tanulmányai, későbbi érvényesülése során, mint a korlátolt kóddal érkező gyermek. A családon belüli kommunikáció fontosságára, a televíziózás veszélyeire hívta fel külön a szülők figyelmét.

A kisebb csemeték a kirándulás fáradalmait az előadóterem hátsó részében pihenték ki, nagyobb társaik játékkal, rajzzal múlatták az időt, amikor a késő esti órákban Andrásfalvy Bertalan etnográfus, egyetemi tanár, a Mindentudás Egyetemének népszerű előadója vette át a szót. „Éveknek kellett eltelniük, mire a modern tudomány rájött arra, hogy a simogatásnak élettani hatása van! A régi szokásoknak, a szükségletek kielégítésénél van egy olyan dimenziója, amit nem tudunk kellőképpen megmagyarázni. A kicsi gyermek nem ért a szóból, de érti a dallam, a tánc ringását, mely együtt jár vele. A világon először Magyarországon gyűjtötték össze a daljátékokat, játék nélkül később tanulni sem tud majd a gyerek rendesen. Ma a játékot felváltotta a versengés. A gyermek pedig nem tud veszíteni, mert eközben megszégyenül, ami ellen agresszivitással tiltakozik. Játszatni kell, hogy megismerje az együtténeklés, együttmozgás élményét. A népi játékok eltűntek éppúgy, mint a népviselet, mely tulajdonképpen az első közlés arról, hogy ki hová valósi, milyen a családi állapota, kora, vannak-e gyermekei, gyászol-e, tehát egyfajta jelrendszer. Azt is jelenti, hogy közösségbe tartozik, amely kiáll érte. A néphagyomány tehát az ember közösségi létét, a szeretetet szolgálja! A szeretet parancs, ellentéte az önzés. Önzés az egykézés, több gyermek nem vállalása is, ami elmagányosodáshoz vezet! A közösség egykor a diktatúra és a világhatalom legnagyobb ellensége volt. Ezt kell gyerekjátékokban visszahozni!” – jegyezte meg előadásában Andrásfalvy Bertalan. Szombaton énekleckéket vehettünk Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetestől a koloni katolikus templomban, a családokért megtartott szentmiséjét követően. Az atya nem titkolt szándéka, hogy diktálásos énekléssel minél több embernek adja át a közel hétszáz, csángó és szlovákiai magyar egyházi dalokat tartalmazó gyűjteményét, megszerettetve általa az éneklést a jövő nemzedékével.

Délelőtt a koloni futballpályán foci mellett kötélhúzásban és tréfás vízhordásban mérték össze erejüket a gyerekek, majd rajzverseny és nagy családi vetélkedő következett. A koloni tájházba Sándor János helyi néprajzos kalauzolta el a vendégeket, Süttö Anna népi énekes egyházi énekekkel, lakodalmas és siratódalokkal ismertette meg a nagycsaládosokat. Wennes László a svédországi családpolitikáról, az ott élő magyarok életéről számolt be, a Szerda házaspár a házas hétvégék sikerességéről beszélt. A találkozó legjobb hangulatú társasága kétségkívül az Andódról érkezett fiatal Puss család volt. Nem csak templomi gitárjátékukkal és énekükkel szerettették meg magukat, hanem gyermekeik, Péter és Pál, a kamasz ikrek, a megfontolt Sanyika, a mások csemetéit is gondozó Anikó és a járni tanuló Ábel derűs és türelmes nevelésével, akaratlanul is példát mutattak másoknak.

TÚL A KÖZÖNYÖN

Sallai Teréz és Tóth Attila a Fecske – Nagycsaládosok Társulásának elhivatott vezetői. Mindketten többgyermekes szülők, akik az Illyés Közalapítvány és a Mécs László Társulás támogatása jóvoltából családtagjaikkal együtt gondoskodtak a Kolonba érkezett csaknem száz vendég kényelméről. A találkozó sikere érdekében számos családot személyesen is megszólítottak, Pozsonytól egészen a Zoboraljáig. Nagy örömükre a találkozó második napján a mátyusföldi nagycsaládosok képviselői is meglátogatták a Kolonba kiránduló barátaikat. „Az idei mosonmagyaróvári kirándulásra egy autóbusznyi családdal mentünk, tavaly Pécsre ugyanúgy. A Fecske közel ötven nagycsalád szervezeteként működik 2001-es hivatalos bejegyzése óta. Ehhez viszonyítva már tizenöt éves a magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesülete, munkájukból példát tudunk meríteni, és részt veszünk számos rendezvényükön. Támogatást is többnyire csak a magyarországi alapítványokból tudunk szerezni, hazai próbálkozásaink kudarcba fulladnak. Tavaly egynapos nyárbúcsúztatót szerveztünk a koloniak számára. Idén nagyobb, kétnapos lett a találkozó, melyet szeretnénk ezentúl évente megrendezni. Jamrich Margit, Kolon polgármestere a helyi testülettel együtt anyagilag is támogatja a Fecske rendezvényeit. Az adójuk egy százalékával bennünket segítők jóvoltából tavaly 14 ezer korona, s idén is kb. ennyi jött öszsze. Ezen a hétvégén kétszáz korona részvételi díj ellenében vehettek részt a családosok. Az előadók ingyen jöttek el közénk” – tájékoztatott a nyárbúcsúztató utolsó napján Sallai Teréz. Elárulta, a szervezéshez félévente a Kárpátmedencei Családszervezetek Szövetségének találkozóiból merít erőt, melyeken minden országból négy tagszervezet vesz részt, így Erdélyből, a Vajdaságból, Kárpátaljáról, valamint Szlovákiából, ahonnan a keleti, a mátyusföldi, a fővárosi és a zoboralji nagycsaládosok egyaránt képviseltették magukat.

A jelenlevő szülők és nagyszülők nem elsősorban a nagycsalád vállalásával járó anyagi és egyéb nehézségekkel traktálták egymást. A baráti beszélgetések résztvevőjeként elsősorban a család megtartó erejét tapasztaltam. „Odafigyelünk egymásra, és igazán jó, hogy van még két komoly fiútestvérünk is. Na de mi ebben a különös?” – olvastam ki a pozsonyi nagycsoportos óvodás, Annuska és húga, Borika tekintetéből. A több gyermeket tudatosan fogadó szülők és a támaszaikként szolgáló nagyszülők igényes és lelkiismeretes nevelőkként is bemutatkoztak. És a csemetéik? Még a legrakoncátlanabb is megköszönte az üdítőt, a mézeskalácsot. Az idősebb testvérek fegyelmét, a kisebbek iránt tanúsított türelmét pedig bármelyik kiscsaládos szülő megirigyelhette volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?