Ahol az egyke nem önzés...

Mint ismeretes, Kína egymilliárd 200 millió lakosával jelenleg földünk legnépesebb országa, s így gazdaság- és társadalompolitikájának egyik legfontosabb feladata a túlnépesedés megakadályozása, ami azonban bizonyos magyarázatra szorul. A világ többi országával összehasonlítva ugyanis a népsűrűség nem nagy, megközelítőleg 125 főt tesz ki négyzetkilométerenként, ám ezt a hatalmas népességet az ország területének mindössze 10,3 százalékát kitevő 99 millió hektár szántóterületnek kell eltartania. Egy főre tehát 0,1 hektár szántóterület jut csak, ami világviszonylatban a legalacsonyabb mutatók közé tartozik. Indiában például, melynek összterülete 3,3 millió négyzetkilométer, míg lakóinak száma megközelíti az egymilliárdot, így népsűrűsége 300 főt tesz ki négyzetkilométerenként, az egy főre eső szántóterület eléri a 0,2 hektárt, tehát a kínainak a dupláját. Az illetékesek most azt szeretnék elérni, hogy az egygyermekes családmodell elterjesztésével a jelenlegi egymilliárd 200 milliós lakosságszám ezen a szinten tetőzzön, amelyet fokozatosan a kívánt szintre lehetne csökkenteni.

Ezek a kérdések foglalkoztatnak, amikor látogatást teszünk Sanghaj egyik negyedének utcairodájában, amelynek feladatai közé tartozik többek között a családtervezési propaganda is, egészségvédelmi állomásai által. A meglátogatott kirendeltség első látásra orvosi rendelőnek tűnik, amit a dolgozók köpenyének fehér színe is megerősíteni látszik, ám hamarosan kiderül, hogy itt gyógyítással nem foglalkoznak, csak tanácsadással, valamint az egész ügy propagálásával. Itt tudatosítjuk csak igazán, milyen keveset ér, ha Kínában valaki beéri a törvények ismeretével, ami tulajdonképpen csak kiindulópont, amelyet azután a valóság gazdagít. Ezt bizonyítja többek között az a tény is, hogy bár a törvények szerint férfiaknál 22, nőknél pedig 20 év a házasságkötés alsó határa, a tanácsadás következtében a lányok általában 24-25 éves korukban mennek férjhez, míg a férfiak 27-28 éves korban nősülnek. A továbbiakban megtudjuk, hogy a tanácsadás keretében arra igyekeznek rábírni a házastársakat, hogy csak egyetlen gyermeket vállaljanak. Az egygyermekes családok ugyanis megkapják az „egy gyereket szülők könyvecskéjét”, s akinek ez a könyve megvan és betartja fogadalmát, annak havi öt jüan családi pótlékot folyósítanak tizenhat éven át, tehát lényegében a gyermek nagykorúságáig, sőt mi több, bölcsődébe, óvodába, középiskolába is ingyen járhat az egy szem. Mindezen túlmenően az egygyermekes családok könnyebben jutnak lakáshoz, s gyerekük előnyben részesül a különböző szintű felsőoktatási intézményekbe való felvételnél is. A törvényben előírtnál később házasulók két héttel több házassági szabadságot kapnak, mint a többiek, a nők pedig két héttel több szülési szabadságot. Amint azonban hangsúlyozzák, itt nem tilalmakról, inkább tanácsokról van szó, amit senkinek sem kötelező betartania, ám később maga látja majd kárát.

Amint maguk hangsúlyozzák, a népszaporulat szükségességéhez kétség nem férhet, s bár úgyszólván minden utcasarkon ott láthatók az erre figyelmeztető hirdetőtáblák, mégis szükségesek azok az intézkedések, amelyek az egyetlen gyermek vállalására buzdítanak. Megjegyzésünkre, hogy mégsem erkölcsös dolog, ha a társadalom a sokgyermekeseket, tehát a hátrányos helyzetűeket bünteti, míg az egygyermekeseket, vagyis a jobban élőket jutalmazza, azt a választ kapjuk, hogy vagy biztosítják a népszaporulat csökkentését, vagy távlatilag hozzájárulnak az éhínség, sőt éhhalál elterjedéséhez, amire a kínai történelem folyamán számos példa akadt. Harmadik lehetőség tehát nincs. Az illetékesek elégedettek, mivel azt tapasztalják, hogy úgyszólván valamennyi szülőképes nő előre megtervezi családja nagyságát. Tanácsadásaik értelmében a nem kívánt terhesség ellen a nők mindenekelőtt fogamzásgátló tablettával, továbbá pesszáriummal, injekcióval, valamint petevezeték-elkötéssel és egyéb módon védekeznek. A továbbiakban azt is megtudjuk, hogy a gyerek születésének időpontját is egyeztetik a tanácsadó szervekkel. Az elért eredmények számbeli demonstrálása után úgy érezzük, csak tiszteletet érdemel ez a népesedéspolitika, s a nép, amelyik vállalja ennek terheit.

A CSALÁDTERVEZÉS EREDMÉNYEI

A legtöbb Kínába látogató külföldi szívesen veszi, ha a családtervezés ismeretein túlmenően, melynek lényege az „egyetlen gyermek egy családban” jelszó, annak gyakorlati eredményeivel is megismerkedhet. Ezekkel az eredményekkel az egyik meglátogatott bölcsődében, valamint egy óvodában volt alkalmunk közelebbről is megismerkedni, ahol azt tapasztaltuk, hogy Kínában a gyerekek is hamar megtanulnak „viselkedni”. A gyerekek többsége valóban jó és könnyen szót fogad, s lényegében nincs benne önzés és agresszivitás. A meglátogatott bölcsőde egyik alkalmazottja azzal a szenzációs állítással lepett meg, hogy náluk az egyévesek már lényegében szobatiszták, ami annak is köszönhető, hogy a délutáni pihenés után, mihelyt felébrednek, addig kell a kis edénykén ülniük, míg el nem végzik a dolgukat, kisdologra viszont már többnyire maguktól mennek.

Mivel lassan elérkezik az ebédidő, az ebédeltetés menetét is végignézhetjük. Az apróságok hármasával ülnek egy lócaszerű alkalmatosságon, előttük egy alacsony sámedlin a dadus, kezében tálcával s a tálcán három rizsestálkával és három kanálkával. A kicsik sorban kapnak egy-egy kanálka rizst, miközben némán esznek, türelmesen várnak sorukra, egyikük sem követelődzik, nem akar előnyt élvezni. ĺgy a kínai már kiskorában megtanulja, hogy a világon nincs egyedül, minek következtében osztozkodnia kell másokkal, s így mások között kell megtalálnia helyét e világban. Ugyancsak külön igyekeznek foglalkozni a különböző korú gyerekekkel, s úgyszólván minden percre kiterjedően igyekeznek megszervezni egész napos tevékenységüket. A gyerekek pufókok és egészséges kinézetűek, s valóban elképesztő fegyelemmel fújják a közös éneket még a legapróbbak is. A gyerek aztán értelemszerűen megszokja, hogy alkalmazkodnia kell később az iskolában is. Figyelemre méltó, hogy az elmondottak eredményeként a balkezesek előbb-utóbb megtanulják jobb kezüket használni, annál is inkább, mivel a hagyományok szerint „a balkezes írás rendszerint balszerencsét hoz”.

A kínaiak gyerekszeretete érvényesült a „kulturális forradalom” időszakában is, amikor a felnőttek kék és szürke egyenruhában jártak, míg a gyerekeket meglehetősen színesen öltöztették. Ebből azonban nem következik, hogy a gyermekszeretet Kínában azonos a gyermekek elkényeztetésével. A kínai szülő legfőbb kívánsága, hogy gyermeke „kuaj” legyen, amit pontosan lefordítani szinte lehetetlen, s szabatosan talán azt jelenti, hogy a gyermek legyen engedelmes, szelíd, jó magaviseletű. A kínai szülő nemcsak arra gondol, hogy mit tegyen a gyermekeiért, hanem arra is, mit várhat el a gyerektől, ha majd ő, mármint a szülő megöregszik. A gyermeki kötelesség konfuciusi erény, tartják a kínaiak, s bár a történelem folyamán a nagy mestert nem mindig értékelték egyformán, a konfuciusi erkölcsi normák hatása jelenleg is érződik a kínai gondolkodásmódban. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a kínai gyermekeket nem Andersen-mesékkel igyekeznek nevelni, hanem inkább önfeláldozó fiúcskák történeteivel. Az egyik ilyen történet például arról szól, hogy egy hősies fiúcska hagyta, hogy a moszkitók hadd szívják a vérét, mert így akarta szüleit megóvni a moszkitócsípéstől.

A kínai gondolkodásmód egyik sajátossága, hogy az öregek tisztelete mindig is hagyomány volt Kínában. A kínai ember egyáltalán nem fél az öregkortól, sőt éveinek múlásával egyre elégedettebbé válik. Ennek értelmében a nőknél sem jelent sértést, sőt a megtiszteltetés jeleként fogják fel, ha valakit öregnek neveznek, illetve neve elé helyezik a „lao” (=öreg) szócskát. A hagyományos kínai gondolkodás ugyanis azt tartja, hogy ahogyan fogyatkozik az ember fizikai ereje, úgy növekszik a bölcsessége. ĺgy aztán a családi kötelék értelmezése bizonyos értelemben értékes előnyöket jelentett és jelent még a jelenlegi társadalmi és gazdasági viszonyok mellett is mind az öregeknek, mind pedig a fiataloknak.