Ahogy a személy névvé válik

Történeti munka? Életrajz? Szépirodalom? – fordult felém kissé tanácstalanul az egyébként nagyon készséges üzletvezető egy dél-magyarországi könyvesboltban, amikor Müllner András Kőrösi Csoma Sándor című könyve után érdeklődtem. Rövid keresés után kiderült, hogy egyik polcon sincs az általam keresett mű (noha a jegyzék szerint három példány volt még belőle…), végül a raktárból mégiscsak sikerült előbányásznia az eladónak egy példányt, nagy örömömre.

Azért engedtem meg magamnak a felvezetésben ezt a bizalmaskodó, a recenzió stílusregiszterétől szokatlan és idegen hangot, mivel az ismertetni kívánt könyv szempontjából tartom beszédesnek és allegorikusnak a történteket. Müllner András könyvét, melyet a fülszöveg, kissé félrevezető módon, „regény”-ként aposztrofál, a termékeny műfaji labilitás és sokszínűség jellemzi. A híres magyar utazó, nyelvész és filológus neve az, ami a különböző szereplőknek tulajdonított fejezeteket némileg összefogja, ami kiemelt pozíciójának (cím) is köszönhetően „maga köré rendezi” az eltérő forrásokból származó beszámolókat. Minden fejezet ugyanis más, Kőrösi Csomát többé vagy kevésbé személyesen is ismerő szereplő tanúvallomását tartalmazza, amit a szövegeket záró aláírás/név is hitelesíteni hivatott. Van azonban egy ezek felett álló, mindentudó elbeszélői hang, aki közvetíti és kommentálja a beszámolókat, nemegyszer megkérdőjelezve azok feltétel nélküli „igazságát”. Ezekből a beszámolókból áll össze a nagy magyar utazó-szótárkészítő töredékes portréja, mely azonban nem is annyira a személyt, hanem sokkal inkább a tulajdonnévhez társított, a történelmi kutatás eredményeiből, nemegyszer kétes nyomaiból összeálló fiktív alak képzetét fedi le: „Duka csak nyomokat lát, és rakosgatja ezeket a nyomokat, tologatja őket, hogy a múltban egy emberi arcot formázzanak, és végül meg is látja azt az arcot, mert a tárgyak egy bizonyos pillanatban olyan konstellációba rendeződnek, mely elrendeződés az arc illúzióját kelti”. A könyv egyébként ügyesen aknázza ki Kőrösi Csoma élettörténetének egyes epizódjait bizonyos irodalomelméleti és filozófiai tézisek (dekonstrukció) megszólaltatására. Teszi mindezt, az esetek többségében, nem erőszakoltan, finom eleganciával és könnyed iróniával. ĺgy válik a szöveg visszatérő, sokértelmű motívumává a nyomozás, az eredet és a kezdet kutatása is. Már maga Müllner könyve is egy szöveghagyomány (KCSS-életrajzok és egyéb szövegforrások) rekonstruálása és átírása, teoretikus és belletrisztikus cselekményesítése, Kőrösi Csoma utazóként-történészként a magyar nép, filológusként és összehasonlító nyelvészként pedig a magyar nyelv eredetét kutatta, az etimológia segítségével megpróbált eljutni az ősi tövekhez, a rokon nyelvek gyökeréhez, a történelmi dokumentumok viszgálata útján kívánta felkutatni a magyarok őshazáját („Az adatok, az örök puzzle, a rakosgatás, a mindenkori nyomozás kényszere!”). Az utolsó fejezetben pedig ő maga válik egy leendő életrajz kutatási tárgyává, hiszen Duka Tivadar azon igyekezete, hogy megismerje és feltárja a név mögött rejtőző alakot („A feltételezett alak:eredet. Forrás. Gyökér.”), szintén egy nyomozás, mely olyan konklúzióval zárul, hogy „a feltételezett alak – egy szó”. Egyrészt, mert egy szövegekből összerakott nyelvi jel, másrészt, mert a fanatikus olvasó Mr. Csomának egyébként sincs személyisége, mert az „a könyvekbe költözött”. Az eredet visszakeresésének szükségessége, kényszerítő ereje és egyben lehetetlensége azonban túlmutat a nyelv- és történelemtudomány horizontján, az egyik elbeszélő ugyanis egy meglepő irányba hajlítja el a szó jelentését: „mindenki önmaga eredeti jelentését keresi, és ebbe aztán belehal”.

A Müllner-könyv (be)jegyzett jelenléte és tényleges hiánya ama bizonyos dél-magyarországi boltban, illetve az utána való nyomozás kacskaringói – mintha a könyv egy lehetséges epizódját éltem volna meg. (Müllner András: Kőrösi Csoma Sándor. Budapest, JAK-Kijárat Kiadó 2000)