A Vezúv hallgat, ha kell

TALLÓSI BÉLAAz utóbbi idők egyik legnagyobb mozikatasztrófája Paul W. S. Anderson rendező Pompeji című filmje. Igénytelen, sablonos, érdektelen, sem történetével, sem látványával nem tudja fenntartani az érdeklődést.

TALLÓSI BÉLA

Az utóbbi idők egyik legnagyobb mozikatasztrófája Paul W. S. Anderson rendező Pompeji című filmje. Igénytelen, sablonos, érdektelen, sem történetével, sem látványával nem tudja fenntartani az érdeklődést. Cselekménye és a Vezúv kitörésének ábrázolása eltúlzott, a robbanásokra, a lángcsóvákra, a tűzre és a 3D-technikával az egész nézőtérre kiterjesztetett, szállongó hamura építve akar hatást kelteni. Sablonos típusokat szerepeltet, a történelmi hősök karakteréből nem mutat semmi újat. A sztori pedig – a féltékenységgel kísért szerelmi történet és a gladiátorok harca –, amit a film a látvány mellé tálal, visszaköszön korábban látott mozikból.

Anderson blőd előjátékkal vezeti fel a Vezúv kilövellésével meginduló katasztrófát. Milónak (Kit Harington), a kelta fiúnak a római katonák gyerekkorában kiirtották a családját. Ő ugyan túlélte a mészárlást, de elhurcolták rabszolgának. Mikor felnő, gladiátorként Pompejibe viszik, hogy az ottani arénában szórakoztassa az előkelő római közönséget. A véletlen összehozza Pompeji leggazdagabb családjának lányával, Cassiával (Emily Browning), és egymásba szeretnek. Románcuknak útjába áll egy római szenátor és hadvezér, Corvus (Kiefer Sutherland), aki ugyancsak küzd a lány kegyeiért. Corvusban Milo felismeri a hadvezért, aki lemészároltatta a családját. Gladiátorként és szerelmi vetélytársként is szinte reménytelen csatákat kell megvívnia a szenátorral. Már-már sikerül Cassiával megmenekülniük, ám tervüket meghiúsítja a Vezúv kitörése.

Ahhoz képest, hogy a néző ezért a katasztrófafolyamért ül be a filmre, jó sokáig kell várni a kitörésre. Ám onnantól kezdve lángra kap a pokol. Ég a Vezúv alja, nincs egy talpalatnyi hely, ahol ne lángolna a környezet, vagy ahova ne csapdosná hullámait a tenger. A speciális effekteknek köszönhetően pazar látvány tárul a néző elé, amit a 3D-technika még inkább felerősít. Csak az a furcsa, hogy ebben az otromba nagy káoszban valamilyen helyszínen, egy-egy dramaturgiailag hangsúlyos epizód erejéig jó párszor le tud csendesülni a mindenre és mindenkire pusztulást hozó morajlás. A pokol kellős közepén a Vezúv (el)hallgat arra az időre, amíg Milo kiszabadítja a palotába bezárt Cassiát, vagy amíg – egy másik jelenetben – párbajt vív Cassia miatt Corvusszal.

A film reklámszlogenje szerint az emberiség történelmének legnagyobb pusztulását csak ez a történet élte túl. Ennek a filmnek azonban kevés esélye van arra, hogy túlélje önmaga katasztrófáját. Ha igen, csak a gladiátorjelenetei által.

Pompeji. Amerikai–német akciófilm, 102 perc, 2014. Rendezte: Paul W. S. Anderson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?