A társadalmi megosztottságra fókuszál a Jókai Színház következő évada

Komárom |

<p>A társadalmi megosztottság témakörét helyezi középpontba darabválasztásaival a Komáromi Jókai Színház 2016/2017-es évada - derült ki a teátrum évadzáró közleményéből.</p>

Az első bemutató szeptemberben Arthur Miller Az ügynök halála című drámája lesz Forgács Péter rendezésében. Ezt követi Méhes László rendezésében Ulrich Hub Nyolckor a bárkán című meséje decemberi premierrel.

Ezekkel párhuzamosan, de stúdiókörülmények között Czajlik József állítja színpadra Székely Csaba Bányavakság című tragikomédiáját, amely a kassai Thália Színházzal közösen készített produkció lesz. Ezt követi jövő januárban Henrik Ibsen színműve, A nép ellensége Koltai M. Gábor rendezésében, majd Shakespeare klasszikusa, a Rómeó és Júlia, amelyet Martin Huba visz színre, ennek a bemutatóját márciusára tervezik. A jövő évad utolsó bemutatójára májusban kerül sor a Jókaiban, ez Heltai Jenő Naftalin című zenés vígjátéka lesz, az Esztergomi Várszínházzal közös produkciót Hargitai Iván rendezi.

A közlemény kitér arra is, hogy a színház összesen 174 előadást jegyzett a most záruló évadban, ebből 136 volt saját és 38 a vendégprodukció. A komáromi deszkákon négy premiert is tartottak, a Misi Mókus kalandjai, a Börtönkarrier, a Tisztújítás és a Függöny fel című darabokét.

Komáromban emellett vendégelőadások egész sorának is örülhetett a színházkedvelő közönség, amely a másik felvidéki magyar társulat, a kassai Thália előadásában tartott Mizantrópra, a Kassai polgárokra és a Rükverc című darabra is jegyet válthatott. A Jókaiban több magyarországi produkció is vendégeskedett, egyebek mellett a Soproni Petőfi Színház az Őszi Szonátával és a Szép Cerceruska mesebalettel valamint a Szókratész védőbeszéde is Haumann Péter előadásában.

A Jókai Színház gárdája az idén is sokat utazott, 56 előadást játszottak külső helyszínen, felvidéki és magyarországi településeken egyaránt, köztük pozsonyi, a budapesti, a miskolci, a pécsi és a győri Nemzeti Színházban is vendégeskedett a társulat.

Az évadzárón a társulat díjait is kiosztották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?