A szökött menyasszony esete

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Ünnepelhette volna azt is, amit Mátyássy Áron, a szakma egyik legátütőbb fiatal talentuma fogalmazott meg, hogy „a magyar film nem múzeumi tárgy, hanem élő organizmus”. Az ünnepség azonban – érdeklődés hiányában – elmaradt. Az „élő organizmus” majdnem felfalta magát. A magyar filmszakma ugyanis az I. Magyar Filmhét során egyszerűen nem tudott és nem is vágyott ünnepelni. Három elmaradt filmszemle után, amikor a magyar filmgyártás mozgatórugóit Andy Vajna kormánybiztos irányítja, szakmai körökben nagyobb az ellentábora, mint fele- vagy igaz baráti serege a magyar filmnek, amely Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója szerint „nem szűnt meg, hanem nagyon is él”.

Ennyire lehangoló, sőt kiábrándító mustrája azonban még azokban az években sem volt a magyar filmnek, amikor a vásznon igazán sötét, sőt pusztító erejű, az életigenlést teljes mértékben nélkülöző alkotások peregtek. A MOM Park Cinema City multiplexében, ahol az idei fesztivál zajlott, inkább csak a rendezvény külföldi vendégei, a magyar film elszánt hívei között tűntek fel ismerős arcok, a hazai szakma nagy része távolmaradásával jelezte: „Ez nem a mi ünnepünk.” A nagy öregek közül egyedül Gyarmathy Lívia tűnt fel, aki ötvenperces dokumentumfilmjét, A teret saját lakása ablakából forgatta. „Sok évvel ezelőtt egy ház felső emeletére költöztem – így a rendező. – Az ablakom alatt felállították a Turul-szobrot, amely a politikai élet csatározásainak színterévé vált.” Ezekről a csatározásokról szól e rendhagyó mű, amely nemsokára Mar del Plata fesztiválján ad pontos diagnózist napjaink magyar valóságáról.

Szabó István a filmhét megnyitóján, A tolonc kapcsán Kertész Mihályról beszélt lelkesen, de ha például a pénzszerzés módozatairól tartott volna kiselőadást, legfeljebb ironikus mosollyal az arcán konstatálhatott volna bizonyos tényeket. Mészáros Márta még mindig szponzorokat keres forgatásra kész anyagához, s mint mondta: a „koldulás színterén” ma már az sem elég, hogy a történet főszereplője Törőcsik Mari.

„Ha nem adtál, én miért adjak?” – gondolhatta Hajdu Szabolcs, aki egyszerűen nem engedélyezte, hogy Délibáb című új filmjét – amelynek szlovákiai koprodukciós partnere is van, ezért a film ünnepi bemutatója novemberben Pozsonyban lesz – vetítsék a rendezvényen. További négy film más okokból nem került a mustra programjába. Paczolay Béla Dumapartija például februárban kerül a mozik műsorára, de „oldalágon” mégis bejut a már lefutott mezőnybe, amelyből a bejegyzés alatt álló Magyar Filmakadémia (a jövő évi filmhét rendezője) februárban választja ki és díjazza az arra érdemes alkotásokat. Ilyen sem volt még. Négy hónappal a mustra után kiderül: ki volt a legjobb – az elmúlt három évben, az idén ősszel vagy az elkövetkező pár hónapban? Teljes a káosz, vélekedik a szakma. Sok a logikátlanság, állítják a körön kívüliek. Reményre adnak okot azok az alkotások, amelyek a következő hónapokban állnak be az „idei” válogatottak (Mundruczó Kornél: Fehér Isten, Szász János: A nagy füzet, Deák Krisztina: Aglája, Pálfi György: Szabadesés, Császi Ádám: Viharsarok) sorába. Ők pedig: Nemes Jeles László (Saul fia), Fekete Ibolya (Anyám és más futóbolondok a családból), Fazekas Csaba (Swing), Gárdos Péter (Hajnali láz).

Az idei filmhét leginkább várt új opusa Török Ferenc absztraktnak titulált, meseszerű szerelmi története, a Senki szigete volt, amely három boldogtalan sorsvonalat vázol – sajnos elég halványan. Fél órával az esküvője előtt megszökik egy menyasszony. Ötletnek kiváló. A másik lány taxisofőr, aki sem magát, sem az őt körülölelő világot nem szereti. Polinéziába vágyódik. Hogy álmát megvalósíthassa, kétes kalandokba bocsátkozik. Ez a szál is alakulhatna elég izgalmasan. A fiú tehetséges kosárlabdázó, kitartás azonban nincs benne, mivel a nők jobban érdeklik. Így csöppen bele egy furcsa családi drámába, amelyben egy idős hölgy milliókat érő titkát kellene kicsalnia, természetesen kecsegtető jutalom fejében. Ez a történet már önmagában is megérne egy filmet. A Senki szigetében azonban egyetlen figura sorsa sem tudja lekötni a nézőt. Főleg nem a szökött menyasszonyé, akit az amatőr Jakab Júlia halványít érdektelenné. Bánfalvi Eszter és Mohai Tamás mentené a menthetetlent, de szerep híján csak a személyes varázsukkal hathatnak a nézőre, ami egy remek filmhez is csak kiindulópont lehet. Így aztán Török Ferenc szakmailag elvérzett az I. Magyar Filmhét mezején. Mint ahogy több sebből vérzett maga a rendezvény is. Próbáljunk hát örülni annak, hogy volt, s reménykedjünk abban, hogy lesz majd egy jobb, egy teljesebb, egy „összeborulósabb” rendezvény is.

Szándékosan kerültem a szemle kifejezést. Az ugyanis nem lesz már. Más világot élünk, más áramlatokkal, más elvárásokkal. Önmagát lehetetleníti el, aki ebbe nem képes belenyugodni.