A szívet is megmozgatja

<p>„Nagyon büszkék vagyunk a nevezésre, és reméljük, hogy ezt a bizalmat visszaigazolja majd a film sikere” – mondta Mundruczó Kornél rendező annak apropóján, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap bejelentette: idén a Fehér Isten című filmet nevezi az Oscar-díjra, a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

Mundruczó Kornél felidézte, hogy a film, a nemzetközi fesztiválszereplések után, a magyar mozikban is nagy sikerrel szerepel: a napokban lépte túl a 35 000 fős nézőszámot, ami egy szerzői filmnél nagyon nagy siker.

„Az Oscar-bizottságtól még sosem kaptam meg egyik filmemmel sem ezt a bizalmat, és ez már önmagában óriási visszaigazolás. Nagyon remélem, hogy be is fogja váltani a hozzá fűzött reményeket” – jelentette ki Mundruczó, hozzátéve, hogy amennyiben folytatódik az a hullám, amely Cannes-ban kezdődött, Magyarországon jelenleg zajlik, és ősszel tovább megy Európába, akkor talán eljuthat a Fehér Isten az őt megillető helyre.

A Cannes-ban díjazott mozifilm forgalmazási jogát már több mint 24 országban – köztük az Egyesült Államokban – adták el, ami a rendező szerint szintén azt mutatja, hogy a piac és a nézők is szeretik és akarják látni a Fehér Istent.

Úgy fogalmazott, hogy ez egy kis ország kevesek által beszélt nyelvén készült, kis szerzői filmje, így ami eddig történt vele, már sokszorosan több, mint amit korábban az alkotók remélhettek. Ennek oka szerinte egyrészt az, hogy a történetben főszereplő kutyák erős érzelmi kötődést váltanak ki a nézőkből, másrészt a közönségnek igénye olyan filmekre, amelyek „nem csak az agyukat, de a szívüket is megmozgatják”.

„Nekünk alkotóknak igenis felelősségünk, hogy tartalommal töltsük meg a filmeket, és bebizonyítsuk, hogy a nézőknek szükségük is van erre a valódi tartalomra” – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy korábban úgy érezte, ez a film nagyon a magyarok problémájáról, felelősségük hiányáról üzen, ezzel szemben a nemzetközi siker azt mutatja, hogy igenis elhelyezhető ez a téma egy globális problémában.

„Nagyon érdekes volt számomra, hogy a problémával kapcsolatosan milyen közel került hirtelen Antwerpen Budapesthez és Los Angeles Tajpejhez” – fűzte hozzá a rendező.

Az Oscar-díjra jelölt filmeket egy erre a célra készített kampány mutatja be az amerikai filmakadémia tagjainak. Mundruczó úgy véli, nagyon szerencsés dolog, hogy a Fehér Istennek már van amerikai forgalmazója, mivel ez a jelölt filmek töredékéről mondható csak el.

„Ez egy olyan súly, egy olyan jelenlét, ami segítheti a kampány sikerét” – tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy az amerikai forgalmazó és a Magyar Nemzeti Filmalap közötti együttműködés kiegyensúlyozott és sikeres lesz.

Felidézte, hogy korábban két munkája, a Johanna és a Delta is volt már forgalmazásban a tengerentúlon, azonban a Fehér Istent most az ottani filmpiac egyik legnagyobb forgalmazója gondozza.

Mundruczó Kornél sorrendben hatodik nagyjátékfilmjének vetélytársai a nagy európai fesztiválok versenymezőnyéből kerülnek ki, azonban a végleges lista csak szeptember elején derül majd ki.

A Fehér Isten a cannes-i filmfesztiválon májusban elnyerte az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű program fődíját. A négylábú főszereplőket, a Hagent alakító Body-t és Luke-ot a legjobb alakításért járó Palm Dog-díjjal (Kutya Pálma-díj) ismerték el ugyanitt. A nemzetközi premiert követően világszerte elismerő kritikák méltatták Mundruczó Kornél filmjét.

A film számos nemzetközi fesztiválon szerepelt nagy kritikai és közönségsikerrel, ősszel is folytatja nemzetközi fesztiválkörútját. Ősztől Németországban és Franciaországban lesz először látható. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?