A színpadtól a filmig

Az angol drámairodalom élő klasszikusa, Harold Pinter kapja idén az irodalmi Nobel-díjat. Pinter a második világháború utáni drámairodalom egyik legérdekesebb egyénisége, a modern abszurd komédia angliai úttörője, egyes életrajzi adatok szerint portugál, mások szerint magyar felmenőket tudhat családjában. 1948-tól a Royal Academic of Dramatic Art, majd a Central School of Speech and Drama diákjaként színésznek készült, de később feladva tanulmányait David Baron néven különböző társulatokhoz állt hivatásos színésznek.

Drámaíró korszakának kezdetét 1957-re datálják: ekkor írta A szoba című egyfelvonásosát. Ugyanebben az esztendőben született meg Az étellift című, majd a következő évben A születésnap című dráma, ám ezeket csak szűk körben játszották, és nem nagy sikerrel; erről tanúskodik az is, hogy A születésnap mindössze egy hétig volt műsoron. Az áttörést az 1960-as A gondnok című háromfelvonásos dráma jelentette. Drámaírói pályájának fontos állomása volt a Hazatérés, a Csönd, a Régi idők, a Senki földje és az Árulás, amelyeknek mindegyike a sajátos, csak Pinterre jellemző új drámai stílusban fogant.

Szereplőit szűk, változatlan térbe helyezi, drámái egyetlen szobában vagy hivatali helyiségben játszódnak. Értékelői szerint „darabjai pusztán helyzeteket, e helyzetekben mozgó embereket ábrázolnak, mindenféle tanulság nélkül. Kedvelt helyszíne a szoba, amely az otthon, a védettség, a menedék, a privát élet jelképe, az azon túl lévő világ az ismeretlen, a fenyegető veszedelem, a szorongató valóság, mely bármely pillanatban szétzúzhatja biztonságosnak hitt létünket. Pinter ugyanakkor a nyelv művésze is, egyként ismeri a külváros és a villanegyed beszédmódját, dialógusai tele vannak váratlan fordulatokkal és humorral.”

Színdarabjai nem ismeretlenek a magyar közönség előtt sem: Az árulást például a Pesti Színház, Az ételliftet a Szkéné Színház, a Hazatérést és a Holdfényt a Bárka Színház, A szeretőt a Jászai Mari Színház, Népház mutatta be.

A tévé- és mozinézők is jól ismerhetik őt. Több drámájának elkészítette televíziós változatát, s néhányban maga is szerepelt. A filmszakmában leginkább forgatókönyvíróként dolgozott. Kétszer is jelölték Oscar-díjra a legjobb forgatókönyv kategóriában: 1981-ben A francia hadnagy szeretőjéért, 1983-ban pedig a saját darabjából készült Árulásért. Olyan rendezők keze alá dolgozott, mint Elia Kazan (Az utolsó filmcézár) vagy a német mozgókép nagymestere, Volker Schlöndorff (A szolgálólány meséje). De rendezett is, a Butley című mozgóképet 1976-ban – Simon Grey drámáját vitte vászonra. (MTI, Litera.hu, tb)