A realista liberális

Ősi erdélyi arisztokrata családban született. A nagy hírű nagyenyedi kollégiumban tanult, majd jogtudományt és bölcsészetet hallgatott. Az iskola elvégzése után részt vett az 1834–35. évi országgyűlésen, ahol megismerkedett a politikai élet több neves szereplőjével, és barátja, Wesselényi Miklós haladó szellemű körébe került.

Első írásai 1837-ben jelentek meg a Nemzeti Társalkodóban. 1839–40-ben Bécsben folytatott orvosi tanulmányokat. Ebben az időben kezdte regényírói pályáját is, első művei még erősen romantikus színezetűek, Walter Scott és Victor Hugo hatását mutatják.

Politikusként, közéleti emberként az európai liberalizmus eszmevilága és a német romantika hatott rá. Bízott a haladásban, a polgári átalakulás lehetőségében, ugyanakkor veszélyesnek is érezte a túl gyors haladást, a polgári átalakulás vezető erejének pedig a nemességet gondolta. Célnak tekintette a képviseleti rendszer megteremtését, az Erdéllyel való uniót, a sajtószabadságot, s hirdette a nemzetiségekkel kapcsolatos türelmet is. Ugyanakkor töprengő, vívódó alkat lévén jól látta gondolkodásának, eszméinek ellentmondásait, amelyeket nem sikerült feloldania.

1847-ben jelent meg Gyulai Pál című regénye, amelyben már feltalálhatók a későbbi regények elmélyült lélekábrázolásának elemei is. 1848-ban a Batthyány-kormány támogatója volt, az év májusától Csengery Antallal együtt a Pesti Hírlapot szerkesztette, és számos politikai publicisztikája jelent meg. 1849-ben országgyűlési képviselő lett, a Békepárt egyik szellemi vezetőjeként követte a kormányt Debrecenbe, Szegedre, majd Aradra. A szabadságharc bukása után kemény szavakkal bírálta a bukott forradalmat, Kossuth végzetesnek tartott politikáját.

Az 1851 és 1855 közötti időszakban egy időre a regényíró kerekedett felül benne, ekkor írott munkái (A szív örvényei, Férj és nő, Ködképek a kedély láthatárán, Két boldog) még bizonyos elemeikben a romantika hagyományait követik, de már a realizmus felé mutatnak. Ugyanekkor több jelentős tanulmányt is írt, az Élet és irodalom és a Szellemi tér című cikksorozataiban a nyelvújítás és a népiesség után a polgárosult irodalom megteremtését látta időszerűnek.

1855-től a Pesti Napló szerkesztője volt, s publicisztikai írásaival Deák Ferenc programjának kifejtését, a kiegyezés előkészítését szolgálta. 1855 és 1862 között a közéleti munka mellett megírta a 19. század legjelentősebb lélektani-történelmi regényeit, az Özvegy és leányát, A rajongókat és a Zord időt.

A kiegyezést követően a politikai életben egyre inkább háttérbe szorult, anyagi nehézségei, kicsapongó, szertelen életmódja, a túlfeszített munka felőrölték egészségét, elméje elborult.

Keményt olvasni nem könnyű feladat, aki mégis veszi a fáradságot és leemeli a polcról valamelyik munkáját, nem fog csalódni: sötét, komor tónusú képeket, vívódó, töprengő hősöket, nehéz helyzeteket, súlyos érzelmeket és gondolatokat, igazán elmélyült, komoly és értékálló irodalmat kap.