A pszichedélia és a dallam frigye

A szlovák könnyűzene megújulásával kapcsolatos súlyos kételyeim eloszlani látszanak egy frissen megjelent, alig 40 perces lemeznek köszönhetően. Régóta figyelem a Dlhé Diely nevű duó ténykedését, már amennyire Kassáról figyelni lehet egy pozsonyi „földalatti” zenekart.

Öt éve alakultak, azóta hat CD-t jelentettek meg saját, Slnko Records nevű kis kiadójuknál. Irigylésre méltóan szabadok, fütyülnek a slágerlistákra, nem igyekeznek bekerülni a kereskedelmi rádiókba, viszont egyre többet koncerteznek külföldön. Ezért is kényszerültek névváltoztatásra: mostanában Longital néven futnak, ami ugyanazt a pozsonyi városrészt jelenti, mint a Dlhé Diely. Fent élnek a dombon, kultúrák kereszteződésében, remek „rálátással”, ha úgy tetszik. Új CD-jük, a Výprava (Voyage) néhány hete jelent meg, jellemző a hazai viszonyokra, hogy a prágai Lucerna kistermében mutatták be először.

Kezdjük ott, hogy ez csak első blikkre rockzene. A Longitalnál találkozik akusztika és elektronika, múlt és a jelen, jazz, alternatív gitárzene, trip-hop és ambient. Daniel Salontay, a duó egyik fele Amerikában tanult dzsesszgitározni, aztán mikor hazatért, kijelentette, hogy akkor most ezt befejezte, saját zenét szeretne csinálni. Társult egy Shina nevű basszeros csajjal, valamint egy laptoppal (az egész koncertfelszerelés elfér két hátizsákban, szerinte ők az egyedüli szlovák zenekar, akik vonattal járnak turnézni). ĺrországtól Magyarországon át Moszkváig bejárták a kontinenst, a kritikusok mindenütt elájultak tőlük, de sehol sem sikerült címkét ragasztani rájuk. Nekem se sikeredik. Ez a zene szép, mint a Portishead, Laurie Anderson és a Coldplay véletlen találkozása a boncasztalon. Először egyfajta dekonstrukción esik át egy-egy téma, elemeire szedik szét, majd újra összerakják, mint a legót. A lényeg a folyamat, a textúra, a lebegős, levegős, már-már hipnotikus hangzás.

A dalforma hagyományos, de nincsenek hagyományos értelemben vett szólók, a gyakran csellóvonóval megbolondított gitár finom, érzékeny, csak néha kezd zúzni. A basszus pontos és fantáziadús, a két hangszer egymásnak feszül, akár akusztikusan is eladhatóak lennének ezek a dalok. Shina szerint azonban az emberek ma már elalszanak a „csendes zenén”, igénylik a folyamatos aládübörgést, ezért az elektronikus alap. A végeredmény a dzsesszrajongóknak ugyanúgy bejön, mint a poszthippiknek, vagy akár a modern tánczenéken nevelkedett legfiatalabb generációnak. Nehéz megítélni, mennyi ebben az ösztönös zsenialitás, és mennyi a rafinált tudatosság, de az egész olyan személyesnek tűnik, emellett olyan következetes rendszert alkot, hogy azonnal elkapja a hallgatót.

A pszichedélia és a dallam frigyre kél, a számok szépen egymásra épülnek a lemezen. A gépi alap hol színezi, hol pedig ellenpontozza a zenei folyamatokat, a szövegek szokatlanul épkézlábak, már-már költőiek, az is érzi, hogy fontosak, aki nem ért szlovákul. Megkockáztatom: a Výprava az idei év legjobb hazai könnyűzenei lemeze. Aki nem hiszi, járjon utána...