A politika csupán tákolmány

Bán János, Dörner György és Gáspár Sándor – a nagy színházi triumvirátusOláh Csaba felvételeRaymond Queneau Stílusgyakorlat a 401-től című darabját több mint húsz éve játsszák. Legendás előadásuk, amelyet Salamon Suba László rendezett, Prága és Barcelona után most Pozsonyba is eljut. Budapesten a Komédium repertoárjának egyik legfényesebb gyöngyszeme.

A bemutató pontos idejét illetően nem tudunk dűlőre jutni. Bán János szerint 1982 márciusában volt a premier, Gáspár Sándor 1981 januárjáról beszél, Dörner György hallgat. Bán János Győrből való távozásához köti a dátumot, Gáspár Sándor a főiskolához, mert biztosan tudja: a Katona József Színházban 1982-ben kezdték el játszani. Bán János a Katona-beli első előadást 1983-hoz köti. Dörner György okosan csak annyit mond: „Utána lehet nézni. Húsz éve játsszuk, az biztos.”

Ezzel túl is lépünk a témán. Amikor azt kérdezem tőlük, nem érzik-e néha, hogy szakmailag épp ez az előadás tartja karban őket, vagy hogy ez a páratlan Stílusgyakorlat mindegyikük számára egyfajta „generálszervizt” jelent, Gáspár Sándor azt feleli:

„Nem roncsként érkezünk a Komédiumba, hogy aztán itt töltődjünk fel. Igaz, hogy más-más fedél alatt, de mind a hárman jól végezzük a dolgunkat, ez az előadás pedig unikum mindannyiunk életében. Bárhol játsszuk is, kőszínházban vagy szabadtéren, hármunk által mindig életképes. Pontosság és erő van benne, még mindig nem szorul generáljavításra. Magától megy és dinamikusan.”

Bán János: „Ez az előadás mindhármunk pályájának meghatározó élménye. Az én számomra mindenképpen. Amikor ezt az előadást csináltuk, életem talán legrosszabb pillanatait éltem meg, mert Szikora János csapatának tagjaként akkor rúgtak ki a győri színházból. Egy olyan országban, ahol akkor még nem volt munkanélküliség, ott álltam légüres térben. Nem volt színház, amelyik felvett volna. És akkor jött a Stílusgyakorlat. Mi, hárman, egy osztályba jártunk a főiskolán, együtt voltunk katonák, aztán együtt játszottunk a Katona József Színházban. A közös gondolkodásunk, a barátságunk van ebben a darabban.”

Dörner György: „Természetesen az én életemnek is meghatározó része ez az előadás. Én ezt nem is ragozom.”

Gáspár Sándor: „Mi már Pozsonyban is játszottunk. Emlékeztek? Harmadévesek voltunk, amikor a színművészeti főiskolások fesztiválján Čapek darabjával, a Végzetes szerelem játékával léptünk közönség elé. Ennek idestova huszonöt éve. Azóta így hármasban nem is voltunk Pozsonyban.”

Dörner György: „Olyan épületben játszottunk, ahol a másik teremben aznap este komolyzenei koncert volt. A mi előadásunk úgy kezdődött, hogy én a ruhatárból csalogattam be a nézőket, a jegyszedő nénik meg rám szóltak, hogy ne hangoskodjak, mert a nagyteremben hangverseny van. Mondtam, hogy mi már játsszuk az előadást, így kezdődik.”

A Stílusgyakorlatot, húszéves együttjátszás után, amikor már álmukból felverve is bele tudnának vágni bármelyik jelenetbe, veszélyezteti még valami a közönség részéről?

Gáspár Sándor: „Nem. Ennek az előadásnak már megvan a maga kialakult erős vonala, másrészt pedig, és ez ennek nem mond ellent, mi folyamatosan kommunikálunk a közönséggel. De volt egy érdekes eset.”

Dörner György: „A narkós gyerekek?”

Gáspár Sándor: „Igen.”

Dörner György: „Az egészen közeli élmény. De még mielőtt elmesélném, elmondom, Queneau műve olyan darab, amely valóban belekomponálja a nézőt az előadásba. Amikor bezárul az ajtó, a nézőtér és a színpad egyetlen egységgé válik, a közönség pedig részese lesz a játéknak, mert az előadás magába húzza a nézőket. Erre mindig felkészülünk. Én szeretem is, amikor az emberek önfeledten reagálnak egy-egy jelenetre. Ebből mindig valami jó sikerül, plusz élmény nekünk is, meg a közönségnek is. Bennünket már nem lep meg semmi, mindig visszatalálunk az előadás menetéhez. A végén fel is kérjük a nézőket, hogy bármit kérhetnek, mi boldogan eljátsszuk. „Přejte si něco, zahrajeme vám cokoliv.” Ha nyassza földre megyünk, akkor ezt a mondatot az ottani nyelven tanuljuk meg. De volt egy jeles élmény a Komédiumban, amikor fiatal srácok, érzésünk szerint beszippantva nézték az előadást. Elég furcsán reagáltak. Olyan helyeken röhögtek, ami nekünk szokatlan volt. A végén nyílt konfrontáció alakult ki színházi módon. Álltunk a függöny előtt, patakokban folyt rólunk a víz, ők meg csak röhögtek. Akkor, abban a pillanatban úgy éreztük, a végtelenségig képesek vagyunk ott állni. Ezek a narkós gyerekek már rég kimúlnak a világból, mi pedig még mindig ott leszünk a színpadon – a csontvázunkkal. Elementáris tapsot kaptunk. Nagyon jólesett.”

Bán János: „Biztosan érhet bennünket meglepetés. De túl azon, hogy az előadásnak megvan a maga nagyon pontos, nagyon szigorú szerkezete, építkezése, lehetőséget biztosít a nézőkkel való direkt kommunikációra, sőt az improvizációra is. Azzal pedig már a legveszélyesebb helyzetet is képesek vagyunk megoldani. Ha összedőlne a színház, akkor egy meddőhányón játszanánk tovább.”

Az eddig játszott négyszázötven előadásból hány maradt a Katona József Színház égisze alatt?

Gáspár Sándor: „Ott vagy kétszázszor adtuk elő. A Katonában ez volt a húzóelőadás. Zsámbéki Gábor kérésére vittük oda a kész produkciót. És ami külön érdekesség: külföldön legelőször Prágában játszottuk, a Činoherní klub meghívására. Akkor nagyon boldogok voltunk. Jiří Menzel már Budapesten is rajongva fogadta az előadást, és őt igazolta Prága is, mert hatalmas sikerünk volt.”

Hármójuk közül egyikük sem kapott még „Queneau-mérgezést?”

Bán János: „Azét nem, mert ez az előadás idegen a magyar színházi közgondolkodástól. Az itteni színházi produkciók nem ezzel a fajta szellemiséggel készülnek. A Stílusgyakorlat inkább a cseh és a szlovák kultúrához, színházi gondolkodáshoz áll közelebb.”

Gáspár Sándor:„Nem a közönségről, hanem a színházi kultúráról beszélünk.”

Bán János:„A másik nagyon lényeges szempont: eltekintve attól, hogy több generáció nőtt fel már ezen a színházi formanyelven, a közönség, miközben minket néz, előbb-utóbb besétál a mi utcánkba.”

Gáspár Sándor: „Nagyon büszke vagyok arra, hogy Jánosra ebben az előadásban figyelt fel Jiří Menzel, és élete legnagyobb sikerét vele aratta, Az én kis falummal. Ez igazán zseniális alkotás, amely azóta sokak lelkébe belopta magát. Jiří Menzel mondta is, hogy sajnálja, nekem már nem tudott mit kitalálni.”

Dörner György: „Mi tényleg büszkék vagyunk arra, hogy Menzel számára gyönyört jelentett ez az előadás. Meg is hívtak több helyre bennünket a Katonából, utazhattunk volna szerte a világba, rengeteg fesztiválra, hiszen olcsó a szállítás, nincs sok díszlete az előadásnak, de furcsa mód, valahogy mindig úgy alakult, hogy a fesztiválokra végül mindig másokat küldtek ki, más előadással.”

Mrožek Mulatságával, amelyet ugyancsak hárman játszottak, Nyitrától Kolozsvárig, Krakkótól Firenzéig több helyre eljutottak.

Dörner György: „Az is nagyon jó előadás volt, de jelentőségében nem mérhető a Stílusgyakorlathoz.”

Gáspár Sándor: „Ne feledkezzünk meg Pajer Róbert filmjéről, a Mamibluról sem, amelyben szintén együtt játszottunk. Ez a film Karlovy Varyban különdíjat kapott, a veszprémi tévétalálkozón az összes jelentős díjat elnyerte, Prágában pedig beválasztották Európa legjobb tizenkét tévéfilmje közé.”

A Katonában ma már csak János játszik, szakmailag más utakon járnak, és csak a Stílusgyakorlatban találkoznak. Barátságuknak mekkora összetartó erőt ad ez az előadás?

Dörner György: „Számunkra nem egy színházi épület jelenti a fedelet, hanem a kapcsolatunk.”

Bán János: „Vagyis a barátságunk nyújt fedezetet az előadáshoz.”

Gáspár Sándor: „Ez véd meg bennünket esőtől, széltől és fagytól.”

Bán János: „Hármunk barátságával nem nagyon tud mit kezdeni a magyar szakmai közélet. Politikai beállítottságunk ugyanis különböző, a barátságunkat viszont még ez sem tudja megingatni. A két dolognak az égadta világon semmi köze egymáshoz. Közös volt a gyerekkorunk, a fiatalkorunk, közös a felnőttkorunk, és ha a dolgok így maradnak, közös lesz az öregkorunk is.”

Dörner György: „A politika csak tákolmány az alkotáshoz képest. Nekünk az alkotás a fontos, a politikusoknak pedig marad az alkotmány.”

Gáspár Sándor: „Tehát továbbra is szeretettel várjuk a szerzőket. ĺrhatnak nekünk. Mi negyedszer is szívesen dolgozunk egymással.”