A népzene ünnepe Kassán

Az ős-Csámborgó és Szvorák KatalinA szerző felvételeA Csámborgó zenekar jubileumi koncertjére zsúfolásig megtelt a kassai Thália Színház. A jelenlévők között valamiféle titkos kapcsolat, szavakkal megfogalmazhatatlan összetartozás-érzés volt sejthető. És nem csak arra gondolok, hogy régi ismerősök köszöntötték egymást, hogy ott folytatódtak a beszélgetések, ahol évekkel ezelőtt abbamaradtak, hogy a női mosdóban az volt a téma, melyik zenész öregedett, fogyott le vagy épp fiatalodott meg az évek alatt. A közönség nagy része annak idején táncolt az Új Nemzedékben, eljárt a Csámborgó-táncházakba, vagy családtagjai, ismerősei voltak benne nyakig a népzenei mozgalomban. Csak remélni merem, hogy „véletlen” betévedőkből is akadt néhány rajtam kívül, akik úgy viszonyulnak a magyar népzenéhez, mint Petőfi a zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tájához. Mert az ős-Csámborgót hallva a beavatatlan zsurnaliszta is megérez valamit abból a hajdani „mozgósító erőből”, a nagykaposi, szepsi, nagyidai táncházak hangulatából. A zenekar eredetileg a Richtarcsík Mihály alapította Új Nemzedék tánccsoportot kísérendő jött létre, aztán hamarosan kiderült, hogy ez a formáció (Szabó Gábor prímás, Sterbinszky László bőgős, Kováts Marcell brácsás, dudás és klarinétos) többre hivatott. Csakúgy, mint az „életben”, a kassai koncerten is később csatlakozott hozzájuk Kanóc Csaba cimbalmos, majd pedig Szvorák Katalint invitálták színpadra, akivel az ős-formáció annak idején végigturnézta Európát. Ezúttal is egy nagy utazásnak lehettek fültanúi a jelenlévők: bonchidai, gyímesi, nagysajói, szatmári, bodrogközi, mátyusföldi és gömöri dallamok váltották egymást, majd régi népi énekek feldolgozásai következtek. Közben Kováts Marcell körül kicserélődtek a zenészek, a fiatalok vették át a hangszereket.

Az új Csámborgót több rendezvényen hallottam már, de valójában csak ezen az estén tudatosítottam, mekkora dolog egy fiatal generáció tagjait megnyerni a népzenének. Kováts Bálint például pöttöm kissrácból, afféle érdekes színfoltból fejlődött komoly prímássá édesapja mellett, ráadásul még most is csak tizenhat éves, bármi lehet belőle. A másik két fiatalra, Major Imre cimbalmosra és Perjési Gábor bőgősre is illik a „reményteljes” jelző, Kováts Marcell multi-instrumentalista pedig ilyen társaságban egyszerűen nem öregszik. Neki köszönhető, hogy a Csámborgó-koncertek egy idő után hangszerbemutatóvá válnak, aminek az esztétikai élvezeten túl némi tanító-nevelő jellege is van.

A szünet után igazán különleges csemege következett: a Téka zenekar. Szalaggal sem kellett átkötni őket ahhoz, hogy a saját szülinapi ajándékomnak tekintsem a koncert második részét, pedig többször is elmondták, hogy a Csámborgót jöttek felköszönteni. A Téka talán nem igényel bővebb bemutatást, népzenei berkeken kívül is fogalomnak számítanak, a szakmabeliek közül pedig sokan tanítómestereiknek tekintik ezeket a zenészeket, akik egyebek mellett tekerő és duda szaktáborokat szerveznek nyaranta. A Csámborgó tagjait is ők vették gondoskodó szárnyaik alá annak idején, többször meghívták őket népzenei táboraikba, és ráadásul gyakran valamennyi ezzel járó költséget ők fedeztek a felvidéki kollégák számára.

Nos, punk-rockon felnőtt városi leánykaként azt mondhatom: a Téka bárkit percek alatt meg tud fertőzni a népzenével, mert amit csinálnak, az a lélek legmélyebb rétegeiből csalogatja elő az ősi magyar dallamok iránti fogékonyságunkat. Ahogyan Lányi György kontrázik, azt csakis underground folknak lehet nevezni, Vizeli Balázs pedig gyorsabban játszik hegedűjén, mint amilyen gyorsan a fülem be tudja fogadni a hangokat. Ráadásul hoztak magukkal egy cimbalomművészt, Lukács Miklóst, habnak az én szülinapi tortámra. Hallottak már önök valakit úgy cimbalmozni, mintha kopogó esőben az eresz alatt balalajkázna? Nos, én már igen... És a „nemzetközi helyzet” még ezek után is „fokozódott”: a legvégén színpadra penderült Potta Géza, Európa egyik legjobb hegedűse, hogy igazi jam-sessiont vezényeljen le az állva tomboló közönség előtt. Géza bácsit szó szerint nem lehetett elhallgattatni, két szám is elhangzott terven felül, a legutolsó úgy, hogy a kísérő zenészeknek fogalmuk sem volt, mit akar játszani az öreg, csak mentek utána, mint hadvezérük után a hű katonák. Szemtanúk elmondása szerint az éjszaka az utolsó villamos elzötyögését követően táncházzal folytatódott, amely hajnali kakasszóig tartott, némi töltött káposztával körítve. Egy biztos, rég nem volt ekkora népzenei ünnep Kassán.