ÖSSZEFOGLALÓBerlin.
A naprakész filmművészet tükre
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14223957431077_37.jpg.webp?itok=dbn_eLje)
ÖSSZEFOGLALÓ
Berlin. Az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál ismét sztárparádé lesz, és megmarad a „politikus” jelleg is, a nyitottság az aktuális társadalmi kérdések, folyamatok iránt – emelte ki Dieter Kosslick, a világ legnagyobb filmes közönségfesztiváljának igazgatója a február 5-én kezdődő 65. Berlinale még formálódó programját elemezve. A beválogatott alkotások alapján úgy tűnik, a kortárs filmművészet igen naprakész, és nemcsak gyorsan talál rá a jelentős társadalmi kérdésekre, ügyekre, hanem a feldolgozásban is alapos. A filmesek gyakran „erősebben törekednek a valóság feltárására, mint a sajtó, amelynek éppen ez a feladata” – vélekedett Kosslick.
A női egyenjogúság
és más érzékeny témák
A Berlinalét nyitó alkotás, Isabel Coixet spanyol rendező Juliette Binoche főszereplésével készült Nobody Wants the Night című kalandfilmje például a nők helyzetét, egyenjogúságának ügyét tárgyalja: egy sarkkutató felesége útnak indul férje után, és megmutatja, hogy a nők legalább annyira erősek, mint a férfiak. Hasonló témát dolgoz fel Nicole Kidman új filmje, a Werner Herzog rendezte Queen of the Desert is, amelyben az ausztrál színésznő Gertrude Bell brit felfedezőt, írót, archeológust alakítja. A 23 alkotásból álló nagyjátékfilmes mezőnyben egy sor további társadalmi probléma is megmutatkozik. Pablo Larrain chilei rendező El Club című filmje a katolikus egyházat megrázó zaklatási botrányokból kiindulva bűncselekmény miatt elítélt papok sorsáról szól. A nagyjátékfilmes zsűri elnöke Darren Aronofsky amerikai filmrendező lesz, aki a Fekete hattyú és a Noé című munkáiról ismert.
Szlovák alkotás
a szerzői filmek között
Először a fesztivál történetében szlovák alkotás is szerepel a szerzői filmek és az innovatív zsánerfilmek legújabb tendenciáit felvonultató Panoráma szekció programjában: Ivan Ostrochovský Koza (Kecske) című munkája. A rendező tavaly még „eredeti szakmáját” képviselve, dokumentumfilmesként fordult meg Berlinben a Bársonyos terroristákkal, most első nagyjátékfilmjét méretteti meg a nemzetközi mezőnyben. A mozgókép különleges átmenet fikció és valóság között. A főhőse Peter Baláž roma bokszoló, egykori olimpikon, akit csak Kozának hívnak. A régi dicsőségnek már nyoma sincs, élettársával egy gettóban él, pénztelenül, kilátások nélkül. Mikor Miša teherbe esik, úgy dönt, nem tartja meg a gyereket. Az abortuszra azonban pénz kell. Az egykori élsportoló ugyan jó ideje abbahagyta már az edzést, most mégis úgy dönt, visszatér a ringbe. Menedzserével megszervez egy turnét, amely azonban nem a győzelmekről szól, hanem kizárólag arról, mennyi ütést képes Koza elviselni. Peter Balážt, alias Kozát Peter Baláž (az 1996-os atlantai nyári olimpiai játékok résztvevője) alakítja, és az edző, valamint a menedzser szerepében is az eredeti figurák tűnnek fel a filmvásznon.
Magyar vonatkozású alkotás is szerepel a Panoráma szekcióban: ez Tudor Giurgiu román rendező magyar-román-bolgár koprodukcióban készült De ce eu? (Miért én?) című alkotása. Giurgiu harmadik nagyjátékfilmje valós eseményeken alapul: Cristian Panait ügyész esetét dolgozza fel, aki 2002-ben öngyilkosságot követett el, miután egy ügyész kollégájának korrupciós ügyeit kezdte vizsgálni.
21 nagyjátékfilm világpremierje várható
A fesztiválon tiszteletbeli Arany Medve díjjal tüntetik ki Wim Wenders német filmrendezőt, és versenyen kívül bemutatják Every Thing Will Be Fine című, háromdimenziós technológiával készült új filmjét. A nagyjátékfilmes szekcióban 21 alkotásnak lesz a világpremierje a Berlinalén, a legnagyobb várakozás a Helen Mirren főszereplésével készült Woman in Gold című filmdrámát és a Robert Pattinsonnal forgatott Life című mozit előzi meg. (MTI, as)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.