A Nap Hálójában – a szlovák Oscar

Pozsony. Április 19-én adják át a szlovák Oscarnak is nevezett A Nap Hálójában (Slnko v sieti) elnevezésű nemzeti filmdíjat. A díjat 2004-ben alapították, és a 2004–2005-ös filmtermést minősítve osztották ki első alkalommal a Szlovák Filmakadémia kezdeményezésére azzal a szándékkal, hogy ezzel az elismeréssel is segítse a szlovák film nép?szerűsítését és a közönséghez vezető útját.

Juraj Nvota Muzsika című filmjének szabadságról álmodozó szereplői (Jan Budař, Marek Geišberg és Ľuboš Kostelný) az Omega együttes plakátja előttFotó: ContinentalfilmCél továbbá a díj létrehozásával, hogy felhívja a figyelmet arra: a szlovák film továbbra is képes üzenetet közvetíteni hazai közönsége számára. A Szlovák Filmakadémia ezzel a díjjal olyan nagy presztízsű elismerést kívánt hagyományozni (2004-ben) hazai viszonylatban, mint amilyet Amerikában az Oscar-, Franciaországban a Cézar-, Olaszországban a David-, Csehországban pedig a Cseh Oroszlán-díj képvisel. A Nap Hálójában megnevezéshez az egyik legjelentősebb és áttörést jelentő filmlegenda címét adaptálták. A szlovák „Oscar-szobor” elkereszteléséhez Štefan Uher 1962-es, Slnko v sieti című filmjéhez nyúltak vissza. Uher klasszikusa a csehszlovák új hullám kezdetét jelentette. Ily módon valamiféle kitörést jelképez, a hagyományos értékek modern mozgóképes kifejezésének lehetőségét szimbolizálja, és kifejezi a szlovák film lábra állását, létezését és erősödését. 2004-ben a díj átadásának lehetőségét biennále formájában képzelték el. Azért döntöttek a két-, és nem az éves rendszeresség mellett, mert meglehetősen kevés szlovák (illetve szlovák koprodukcióban forgatott) mozgókép készül évente.

Az idei gálán, melyet a Szlovák Nemzeti Színház történelmi épületében tartanak, tizenöt kategóriában jutalmazzák A Nap Hálójában-szobrocskával az elmúlt kétéves (2006–2007) szlovák és szlovák koprodukcióban készült filmtermés legjavát. A legtöbb jelölést, tizennégyet Juraj Nvota Muzsika (Muzika) című filmje kapta, ezt követi hét jelöléssel Alice Nellis Titkok (Tajnosti) című munkája, s öt-öt jelöléssel startol Jiří Menzel Őfelsége pincére voltam (Obsluhoval som anglického kráľa) című mozija és Martin Šulík filmje, a Martin Slivka – A férfi, aki fákat ültetett (Martin Slivka – muž, ktorý sadil stromy).

A legjobb játékfilm kategóriában Juraj Nvota Muzsika, Jiří Menzel Őfelsége pincére voltam, valamint Alice Nellis Titkok című munkája méretik meg.

A legjobb dokumentumfilm kategóriában Marko Škop Más világok (Iné Svety), Martin Šulík Martin Slivka – A férfi, aki fákat ültetett, valamint Pavol Barabáš Tepuy – Utazás a föld mélyébe (Tepuy – Cesta do hlbín zeme) című munkája lehet a befutó.

A legjobb rendezésért Juraj Nvota, Jiří Menzel és Martin Šulík indul.

A legjobb női főszereplő díjára Iva Bittová a Titkok, Dorota Nvotová a Muzsika, Táňa Pauhofová a Muzsika, valamint ugyancsak Táňa Pauhofová a Felezési idő (Polčas rozpadu) című filmben nyújtott alakításával esélyes.

A legjobb férfi főszereplő díjára jelölték Ľuboš Kostelnýt a Muzsika, Lukáš Latinákot A gólyák visszatérnek (Návrat bocianov), valamint Karel Rodent a Titkok című filmben nyújtott alakításáért.

Női mellékszereplőként Zuzana Mauréry A gólyák visszatérnek, Jana Oľhová a Muzsika, Petra Pol?nišová a Muzsika, a legjobb férfi mellékszereplőként pedig Marián Geišberg a Muzsika, Marek Geiš?berg a Muzsika, Martin Huba az Őfelsége pincére voltam, valamint Marián Labuda az Őfelsége pincére voltam című filmben nyújtott alakításáért várományos a díjra.

A legjobb külföldi filmként A Nap Hálójában-szobrocskára a következő mozgóképek esélyesek: Jasmila Zbanic rendező első filmje, a háború utáni Szarajevóban játszódó Grbavica, mely 2006-ban megkapta a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, Pedro Almodóvar Volver című munkája, amelyet 2006-ban Cannes-ban Arany Pálmára jelöltek, valamint Jan Svěrák Az üvegvisszaváltó (Vratné lahve) című munkája, amely az idén elnyerte a legjobb rendezés Cseh Oroszlánját.

A Nap Hálójában díjátadó gáláját követő héten egy szemle keretében mutatják be a nagyközönségnek a nemzeti filmdíjra jelölt alkotásokat.

A díjátadót a Szlovák Televízió egyenes adásban közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?