A nagy klasszikusok diadala

Róma. Bár stílszerűbb lett volna a 8 és fél, de 7 és fél filmjével is listavezető lett Federico Fellini azon a 100-as listán, amelyet az 1942 és 1978 közötti olasz filmtermésből a nemzeti kulturális örökség részének nyilvánítottak.

Róma. Bár stílszerűbb lett volna a 8 és fél, de 7 és fél filmjével is listavezető lett Federico Fellini azon a 100-as listán, amelyet az 1942 és 1978 közötti olasz filmtermésből a nemzeti kulturális örökség részének nyilvánítottak.

A két évvel ezelőtt elindított szavazás eredménye, amely a neorealizmus kezdeteitől az „ólomévekig” öleli át az olasz film legjavát, a nagy klasszikusok diadalát hozta. Fellini alkotásai közül bekerült A fehér sejk, A bikaborjak, az Országúton, a Cabiria éjszakái, Az édes élet, a 8 és fél és az Amarcord, valamint „félfilm?jeként” az Alberto Lattuadával közösen készített alkotás, A varieté fényei. A Maestro megbecsülésével csak Luchino Viscontié vetekszik: az arisztokrata rendező hat filmje szerepel a listán a neorealizmus első alkotásának tekintett Megszállottságtól, amely A postás mindig kétszer csenget című regény első filmes feldolgozása volt, a Rocco és fivérein keresztül A Párducig. Öt jelölést kapott Vittorio de Sica, köztük a felejthetetlen Biciklitolvajok és a Csoda Milánóban című munkáiért. Némiképp meglepetés, hogy De Sicával egyenlő arányban választották be az elsősorban politikai filmjeiről ismert Francesco Rosit: az ő ötösében szerepel például a Kezek a város felett és a Mattei-ügy. Ugyanakkor az olasz filmkomédia nagymestere is öt filmet delegálhat a nemzeti örökségbe: ő rendezte a kihagyhatatlan Ismeretlen ismerősöket és az Egészen kicsi kispolgárt. Négy filmje szerepel a listán Roberto Rossellininek, a Róma nyílt város rendezőjének és Dino Risinek, akinek legemlékezetesebb filmje talán Az előzés volt.

A filmlistához természetesen sok-sok csodálatos színész arca és alakítása is kapcsolódik: több védettnek nyilvánított filmben szerepel Vittorio Gassman, Marcello Mastroianni, Alberto Sordi, Nino Manfredi és Totó. A nők közül Silvana Mangano, Gina Lollobrigida, és Sophia Loren is ott van az örökkévalóságnak szánt művészek között. Érdekes módon a színésznők listáját Stefania Sandrelli vezeti, aki 5 filmben is szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?