A muskátli virága

A balkonkertész nyáron élvezheti igazán azt, amit tavaszszal tervezett el, mert ekkor már teljes pompájukban virulnak a sikeres átteleltetés után visszametszve kiültetett muskátlik is.

A balkonkertész nyáron élvezheti igazán azt, amit tavaszszal tervezett el, mert ekkor már teljes pompájukban virulnak a sikeres átteleltetés után visszametszve kiültetett muskátlik is.

A muskátli igazi régi virág, szinte elválaszthatatlanul hozzátartozik a hagyományos magyar faluképhez, akárcsak a nádfedél vagy pedig a tornác. Holott ez az igencsak kedves virágunk nem magyar, de még csak nem is európai. Az első néhány tő az 1700-as évek tájékán Dél-Afrikából került a kontinensünkre. Mára – főként az angol nemesítők munkájának köszönhetően vagy félszáz népszerű fajtája terjedt el.

Tájainkon hosszú idő óta a kerti muskátli (az ún. Pelargonium vagy Geranium) a legkedveltebb. Húsos, enyhén szőrös szára a növény korosodásával megfásul. Levelei pedig kerekded formájúak, többé-kevésbé finom szőrrel borítottak, s jól látható rajtuk a gyűrű alakú sötét rajzolat. Leggyakrabban főleg vörös és fehér szirmú, de igencsak keresettek a fehér, rózsa- és lazacszínű, sőt sötét bordó virágú hibridek is. Áprilistól egészen októberig virágzik, a napos, legfeljebb félárnyékos helyeket kedveli igazán. Általános virágföldbe, agyagos-homokos kerti talajba ültessük. Igencsak gyakori öntözést igényel. Augusztusig célszerű tápoldatozni is.

Sokaknak kedvence a futómuskátli (Pelargonium peltatum). Nálunk talán az ámpolnába és ládába egyaránt ültethető Cascade fajták a legnépszerűbbek. Pajzs alakú, bolyhos vagy sima húsos leveleik vannak. Virágaik szimplák, általában rózsaszínűek, vörösek vagy pedig korallpirosak. A különösen dúsan virágzó öntisztító fajta áprilistól egészen késő őszig pompázik. Igényei pedig hasonlóak a kerti muskátliéhoz.

Ápolása, szaporítása

Öntözéskor a ládában ne pangjon a víz. A hervadt virágokat és leveleket pedig lehetőleg távolítsuk el. A virágot a csomónál törjük le. Júliusban pedig megkezdhetjük a dugványozását: egy levélpár alatt levágott oldalhajtásról szedjük le az alsó leveleket. A földbe ültetett dugványt locsoljuk meg, majd pedig húzzunk rá nejlonzacskót, és mindaddig tartsuk meleg helyen, amíg gyökeret ereszt.

Bár a muskátli szereti más növények társaságát is, jól mutat búza- vagy margitvirággal összeültetve, a fehér fajták önmagukban is igencsak szemet gyönyörködtetőek.

Az angol nemesítők munkájának köszönhetően ma már mintegy ötvenféle muskátli közül válogathatunk. A közönséges fajták egyszerű faládában vagy pedig agyagcserépben egymás mellett is nagyon jól mutatnak, a nemesített tövek viszont már jóval díszesebb, különálló kaspót érdemelnek.

Fehérre meszelt házfal, kitárt zsalugáter, az ablakban barnára festett faláda és négy-öt tő viruló piros muskátli – nagyjából ennyi elég ahhoz, hogy az ember a nyaralójában, múlt századi falusi környezetbe képzelhesse magát. Hát ha még a nyári nap is szépen süt, tökéletes az idill.

Hangulatos virágtartók

Sokszor maga a virágtartó edény emeli ki egy-egy növény igazi karakterét. Rusztikus hangulatot teremthetünk az erkélyen vagy a teraszon, ha a muskátlit, a petúniát, a büdöskét egy kimustrált sajtárba vagy fahordóba ültetjük. Ugyanilyen hatást érhetünk el a vesszőkosárral is. Mielőtt pedig beleültetnénk a növényeket, béleljük ki vastag fóliával és terítsünk az aljára öt-hat centiméteres rétegben kavicsot. A kukoricaháncsból font régi szakajtóból is mutatós növénytartó edény válik. (méri)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?