A McFly aggodalmat keltő angliai népszerűsége

A Vissza a jövőbe című trilógia kulcsfigurája, a Michael J. Fox által alakított Marty McFly után elnevezett angol kvartett, a McFly továbbra is képtelen kitörni hazájából. A srácoknak ráadásul mostanában – a látszat ellenére – odahaza sincs túl sok okuk az ünneplésre.

A Vissza a jövőbe című trilógia kulcsfigurája, a Michael J. Fox által alakított Marty McFly után elnevezett angol kvartett, a McFly továbbra is képtelen kitörni hazájából. A srácoknak ráadásul mostanában – a látszat ellenére – odahaza sincs túl sok okuk az ünneplésre. Népes rajongótáborukhoz az utóbbi időben talán senki sem csatlakozott, miközben többen kiváltak. A stabil rajongói bázisnak köszönhetően ugyan még mindig rendkívül népszerűek, két hete a hatodik listavezető felvételüket könyvelhették el a Star Girl című dallal, ám az elmúlt héten már csak a kilencedik helyen szerepeltek vele, s ezúttal a 19. pozícióban tanyáznak. A mélyrepülés annak tudható be, hogy a rajongók megrohamozták a boltokat, többségük már a megjelenés hetében beszerezte a maxit. Meglepetésre harmadik stúdióalbumuk a héten csak a brit eladási lista hatodik helyére iratkozott fel: a Jamiroquai, az Angelis, a Girls Aloud, Damien Rice és Katherine Jenkins korongjai előzik meg. A várttól gyengébb debütálás is a rajongótábor megcsappanását mutatja. A McFly hiába napjaink legnépszerűbb fiúcsapata Nagy-Britanniában, a szigetország jelenleg nem a fiúcsapatok korát éli. (péjé)

A McFly dalai a Brit kislemezlistán

Cím Évszám Csúcspozíció

1. 5 Colours In Her Hair 2004 1.

2. Obviously 2004 1.

3. That Girl 2004 3.

4. Room On The 3rd Floor 2004 5.

5. All About You / You’ve Got A Friend 2005 1.

6. I’ll Be OK 2005 1.

7. I Wanna Hold You 2005 3.

8. Ultraviolet / The Ballad Of Paul K 2005 9.

9. Don’t Stop Me Now / Please, Please 2006 1.

10. Star Girl 2006 1.

11. Sorry’s Not Good Enough / Friday Night decemberben jelenik meg

A McFly nagylemezei

1. Room On The 3rd Floor – 2004 július 5-én jelent meg,

Nagy-Britanniában kétszeres platinalemez.

2. Wonderland – 2005 augusztus 29-én jelent meg,

Nagy-Britanniában platinalemez.

3. Motion In The Ocean – 2006 november 6-án jelent meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?