„A közép-európaiság egy a köreim közül”

#Somogyi Tibor felvételeA rangos magyarországi irodalmi folyóirat, a Tiszatáj díját vette át pénteken a szegedi várban Tőzsér Árpád. A költővel a díj kapcsán beszélgettünk.

Mit jelent önnek a Tiszatáj díja?

A díjak alkalmat jelentenek egyrészt a megmérettetésre, másrészt a találkozásokra. Nekem általában az utóbbi fontos, mert a díjazottak munkásságának nyilvános minősítése gyakran elmarad. A folyóiratdíjakat többnyire nem kísérik részletező értékelések. Inkább azt fejezik ki, hogy valaki a folyóiratnak többé-kevésbé állandó munkatársa. A díjat kísérő találkozások azonban mindig érdekesek, mivel jellegüknél fogva a magyarországi folyóiratok más-más irodalmi iskolát képviselnek, és szinte minden folyóiratdíj esetében más közösséggel, hallgatósággal találkozhat az ember. A Tiszatáj munkatársi, szerkesztőségi köre és közönsége olyan értelemben érdekes, hogy a folyóirat kezdettől fogva egyfajta közép-európai érdeklődést képviselt. Nekem is volt egy korszakom, amikor szinte programként fordítottam a közép-európai irodalmakat, elsősorban a költészetet, és ebből a törekvésemből nőtt ki később verseimben Mittel Ármin figurája, „aki” mára eléggé ismert lett, és a tiszatájosok körében szinte a szókincsnek egy újabb elemévé vált. Feltehetően így kerültem a díjazottak közé. Természetesen az utóbbi években többé-kevésbé rendszeres munkatársa is voltam a folyóiratnak, elég gyakran jelentek meg a hasábjain verseim és publicisztikai írásaim.

Egy időben programszerűen fordította a közép-európai költőket, említette az előbb. A közép-európai eszme mennyire foglalkoztatja napjainkban?

Érdeklődésem a ’60-as évek közepétől datálódik, amikor az Irodalmi Szemlében szerkesztőként dolgoztam. Akkoriban a lap a Gál István-féle, a két háború között megjelenő Apolló folyóirat Közép-Európára fókuszáló hagyományát igyekezett folytatni. Később, a ’89-es fordulat idején és után nagyon érdekes reneszánszát élte ez az eszme. Akkortájt a Párizsban élő Milan Kundera emlékezetes, A Nyugat elrablása avagy Közép-Európa tragédiája című eszszéje kapcsán nagyon érdekes, eleven vita indult Európa-szerte a közép-európaiságról. De ezután fokozatosan csökkent a közép-európaiság eszme- és gondolatkörének ázsiója. A közép-európaiságot ebben a pillanatban sokan szintén egyfajta provincializmusnak érzik, pedig ha úgy tetszik, mindenféle megnevezés helyhez kötődik, tehát provincializmusnak nevezhető az európai eszme is, sőt, ha a világmindenséget tekintjük, maga a Föld is provincia. Én nem szégyellem és nem tagadom meg az egykori közép-európai orientációmat, mert a nyugat-európaiak ránk, magyarokra, szlovákokra, csehekre, lengyelekre, románokra ma sem úgy tekintenek, mint bizonyos nemzeti nyelvhez és államhoz kötődő népekre és kultúrákra, hanem mint közép-európaiakra és közép-európai kultúrára.

Ön a Tiszatáj-díjat magyar, közép-európai vagy európai költőként vette át?

A díjátadáson ugyan nem így fogalmazták meg, de a közép-európaiságomat és a Tiszatáj egykori, olykor ma is jelentkező Híd című közép-európai rovatát megemlítették. Ha egészen pontos akarok lenni, úgy mondanám: a közép-európaiság csak egy kör a köreim közül. Mert ugyanakkor európai költőnek is érzem magam, és ha nem szerénytelenség, amennyiben a mai napig megpróbálom beleépíteni verseimbe az egész világirodalmat, a világirodalmi műveltséget és mítoszokat, annyiban talán világlírai affinitásaim is vannak.