A könyv(kereskedők) ünnepe

Az idei könyvhetet Szabó Magda nyitotta megA szerző felvételeAzt, hogy a Szent István tér alkalmas-e a könyvheti forgatag „befogadására”, nem tisztem eldönteni, megteszik helyettem mások. A dedikálások, a pódiumbeszélgetések és a zenés kísérőprogramok viszont egyértelműen gördülékenyebben zajlottak a Vörösmarty téren tavaly, tavalyelőtt és azelőtt. Mivel idén nagyszabású építkezés folyik Budapest legbensőségesebb hangulatú terén, a könyvkiadók pavilonjainak más placcot kellett keresni, az eredeti helyszínen „csak” egy gyermekkönyv-fesztivál maradhatott. Ráadásul a jubileumi, 75. Ünnepi Könyvhét első két napját majdhogynem szétverték a szubtrópusi esőzések. A legöregebb írók sem emlékeznek ilyesmire. Tíz percig tűz a nap, aztán hirtelen beborul, és mintha egy égi zuhanyt nyitnának meg odafent, zuhogni kezd. Fertály órán át ömlik az eső, aztán valaki elzárja a csapokat, és megint kisüt a nap. „Haragszik az isten, amiért a Bazilika előtt pakoltunk szét” – jegyezte meg egy kiadó mélyen vallásos igazgatója, a körülötte állók pedig megszeppenve bólogatnak, és nejlonponyvával takarják le a portékát. A ponyva három napon át szinte főszereplője volt a könyvhétnek, persze a szónak csupán az eredeti értelmében. Silány művek ugyanis csak elvétve kerültek a standokra.

Megilletődve böngésszük a hivatalos katalógust, amelyben összesen 364 új mű szerepel, 112 kiadó, köztük 18 határon túli műhely termése. Aztán megérdeklődjük, valóban kapható-e az összes újdonság. Kiderül, hogy sok közülük még a nagyraktárakban hever vagy épp a nyomdában kötik, fűzik őket, de holnapután vagy azután biztosan megérkeznek. Azaz a kiadók igyekeznek ilyenkor, június elején kirukkolni az újdonságokkal, még akkor is, ha ez kockázatos. A könyvhét a karácsonyi piaccal egyenrangú, aki két hetet késik, már kevesebb olvasói és sajtófigyelmet élvez.

A kiadók mellett természetesen a szerzőké a főszerep, szinte minden pavilonnál folyamatosan dedikálnak az írók, költők, irodalomtudósok, történészek, sőt politikusok is. Néhol sorban állnak az olvasók, másutt a literátor egymagában darvadozik a napernyő, illetve esernyő alatt. Mindez egyáltalán nem függ a művek értékétől, sőt az arány gyakran fordított: Lőrincz L. László például sokkal több kötetet dedikál, mint Tar Sándor vagy Sajó László. Olyan fiatal költő is akad, aki előtt a szakma megemeli a kalapját és szélesre tárja karjait, ám a téren negyvenöt perc alatt egyetlen olvasó sem járul elébe dedikálandó példánnyal.

Egyébként a kötetek szépen fogytak a 124 pavilonban, és akinek nem esik útba a Szent István tér, hat további budapesti helyszínen is találkozhat a kiadókkal és a szerzőkkel. A nagyobb vidéki városokban is az utcán ünneplik a könyvet, és most első ízben Balatonfüreden, a vitorláskikötőben. Ide határon túli magyar szerzőket hívtak meg, a megnyitót pedig a vajdasági költőfejedelem, Tolnai Ottó tartotta. A Bazilika előtt Szabó Magda nyitotta meg a könyvhetet a polgárság és az irodalom évszázados kapcsolatáról szóló elmélkedésével; a Kossuth-díjas írónő bizony régen szerepelt ennyi tévékamera kereszttüzében.

A Magyar Televízió mellett a közszolgálati rádió is nagy erőkkel vonult ki, a Kossuth adón rendszeresen lehetett hallani beszélgetéseket szerzőkkel, kiadókkal. És bár az élő kapcsolások műsorvezetői néha elfeledkeztek az országos jellegről („Aki most elindul, ötre még ideér.”), a hallgató képet kaphatott a Szent István téri eseményekről. A helyszíni hallgatóság általában kisebb volt a tavalyinál, azon egyszerű oknál fogva, hogy a Vörösmarty térrel ellentétben ide nem fértek el nézőtéri székek, a szakadó eső pedig gyakran a közeli presszókig kergette a nagyérdeműt.

A jubileum alkalmából napvilágot látott Köves József és Murányi Gábor munkája is, a Könyvhetek Krónikája, amely összefoglalja az eddigi hetvenöt év eseményeit. Valószínűleg kevesen tudják, hogy a nagy könyv-fiesztát először Miskolcon rendezték meg 1927-ben, habár ez még csak egy napig tartott, és az első könyvhét csak 1929 májusában került megrendezésre. Már az első könyvnapon is kikötötték azonban a szervezők, hogy lehetőség szerint az ország összes könyvesboltjának ünnepi díszben kell pompáznia, és az újdonságokat külön pulton kell kiállítani. Idén sem volt ez másképp, még a legeldugottabb boltocskában is öles plakátok hirdették az ünnepi eseményt, ám a leleményes pestiekre jellemzően néhány könyvheti újdonságot már néhány közeli antikváriumban is meg lehetett találni, 600–700 forinttal olcsóbban.

A résztvevők körében manapság az az általános nézet, hogy a rendezvény inkább a könyvkereskedők ünnepe, mint az élő magyar irodalomé. Ráadásul az idei könyvhétre a politika is rányomta a bélyegét, hallottuk hírét néhány vidéki megnyitóbeszédnek, ahol a szónokok, a helyzetet kihasználva, a közelgő EP-választásokra invitálták a népet, vagy a két pólus valamelyike mellett tették le voksukat. Több könyvheti helyszín közelében rakták ki pártok kampányplakátjait, osztogattak röplapokat, sőt egy-két ismert írót is sikerült behálózniuk a mindenre elszánt jelölteknek. És ha egyetértünk azzal a nézettel, hogy a könyvhétnek erős kánonképző szerepe van, akkor ki kell mondanunk, hogy ma már ez is a kánon része. Az írókat ugyanis nem csak műveik alapján ítélik meg, hanem az alapján is, hogy – például – az Ulpius Ház vagy a Püski Kiadó adja-e ki őket.