„A költészet öröm, de az örömöt meg kell tanulni”

Nemes Nagy Ágnes

Nemes Nagy Ágnes költő születésének századik évfordulója alkalmából egy 19 perces rövidfilmet készített a Jelenkor Kiadó, mely a költő életművét gondozza. Az évforduló alkalmából egy irodalmi kampány is indul, és több idei rendezvény is fűződik majd a költő nevéhez.

A 20. századi magyar költészet, esszéirodalom és fordítás egyik legjelentősebb alakjáról készült kisfilmben archív felvételek szerepelnek, emellett Ferencz Győző, Kustos Júlia, Lator László és Závada Péter mesélnek Nemes Nagy Ágnesről. „A költészet öröm, de az örömöt meg kell tanulni. Kell bele rakni egy kis munkát, hogy az ember megtalálja az örömöt” – mondja Nemes Nagy Ágnes egy archív felvételben a kisfilmben, mely úgy jellemzi a költőt, mint akinek nagyszerű humora volt, mindamellett szigorú és pontos volt, és aki fegyelmezett munkával rengeteget küzdött azért, hogy női költőként elfogadják.

Nemes Nagy Ágnes 1922-ben született és 1991-ben hunyt el. Emlékére indult az év elején a #nemesnagy100 nevű, 20 héten át tartó irodalmi kampány is, melynek keretén belül hétről hétre egy-egy kulcsszó köré rendezve kaphatunk bepillantást a költő életébe, életművébe. A Jelenkor Kiadó oldalán is láthatunk még további betekintéseket az életműbe.A tavalyi Pilinszky 100 centenáriumi sorozatot követően a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum is rendezvénysorozatot hirdetett Nemes Nagy Ágnes életművével kapcsolatban 2022-re. Irodalmi utazások, séták, estek és diákokat megszólító programok szerepelnek a programban, illetve egy irodalmi roadshow is, mellyel a határokon túlra is terveznek menni.

A tervek szerint a Budai-hegységben pedig létrejön a Nemes Nagy Ágnes meseösvény, amely a költőnő XII. kerületi, Böszörményi úton található egykori otthonától indul majd. (hk, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?