A költészet „háromtusája”

Ardamica Zorán, Z. Németh István, Szászi Zoltán és Zirig Árpád, az est házigazdájaSzekeres Éva felvételeA Plectrum Kiadó gondozásában megjelent új Z. Németh-könyv kiadása körüli munkálatok körülményeiről és a versgyűjtemény eddigi recepciójáról a kiadó vezetője, Ardamica Zorán tájékoztatta a jelenlévőket. „Eddig két komolyabb írás jelent meg a Triatlonról, és ami miatt szomorú vagyok, hogy valójában egyik sem a kötetről szól – vallotta meg Ardamica. – Az egyik kritika szerzője azt mondja például, hogy nagyon jó, nagyon tetszik, de sajnos, Z. Németh István valahol a későmodern és a posztmodern között mozog, tehát nem eléggé posztmodern. A másik kritikus – aki az előzőhöz hasonlóan elismert szakember – szintén dicséri a verseket, de ő is szót ejt a későmodern és a posztmodern kettősségéről, miközben azt kifogásolja, hogy költőnk lírája túlságosan posztmodern.” Ardamica a versekkel szembeni nyitottságot hiányolta, és kritikusi prekoncepciókról, konkrét elvárásokról beszélt. Majd váratlanul hozzátette, hogy az is könnyen meglehet, hogy amikor egy alkotónak a tizenharmadik kötetéről van szó, ráadásul ez a kötet több mint másfél évtized versterméséből nyújt válogatást, tehát afféle Z. Németh-best ofnak is tekinthető, így van ez rendjén.

A még mindig fiatal írónak számító Z. Németh István tehát a Triatlonnal érte el ezt a szerencsésnek nem éppen mondható kötetszámot. Tény, hogy gyors egymásutánban megjelenő köteteit nem mindig övezte kellő odafigyelés, a kritika képtelen volt követni ezt a tempót. (Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy a lényegesen ritkábban jelentkező alkotók műveit is számos esetben elkerülte a kritikai visszhang.) Annak megállapítása is helyénvaló, hogy a kritikusi attitűd nem mindig – és nem mindenki számára – összeegyeztethető az érzéki olvasással, az egyes irodalomelméleti iskolák nyelvi modorának, szövegépítő dramaturgiájának és konkrét elemző módszereinek szakszerű követése az empatikus szövegértelmezéssel. (Persze, könnyen meglehet, hogy ez is így van rendjén.) Azt azonban nem hiszem, hogy például a Triatlon eddigi reflexióira a számonkérő, lekicsinylő hangmegütés – vagy akár csak az elvárhatónál lanyhább lelkesedés volna jellemző. Szeberényi Zoltán kritikájában egyebek mellett például a következő – nem éppen elmarasztaló és még csak langyosnak sem mondható – megállapítások is olvashatók: „...jelentős teljesítménynek, napjaink költészete fontos állomásának tartjuk a Triatlon megjelenését. Meggyőződésünk, hogy ez a szokatlan cím, ha a költészet szempontjából jelent egyáltalán valamit, akkor a játékos-nyelvtörő költői attitűd, az antropológiai igényű líra és a modernitásra törekvés mellett az erős szociális felelősséggel, humanista elkötelezettséggel bíró lírai attitűd háromtusáját jelenti egyazon művészi-költői szubjektumon belül.”

„Triatlon. Hármas versenyszám az atlétikában. Háromszor megmérni magad erejét teljesen más versenyszámokban. Versben, rímben, filozófiában” – ütötte fel magának jó magasra a labdát Szászi Zoltán. A Vámbéryben elhangzott laudációjában a költőtárs laza csuklómozdulattal fogadta saját visszaérkező szerváját – vagyishogy ekképp összegezte Z. Németh szellemi „háromtusájának”, poézisban végrehajtott (ön)megmérettetésének végeredményét: „Egy korszak igen érdekes, nagyon személyes, hol játékosan könnyed, hol tragikusan mély metszetét kapja az olvasó. Telehintve remekebbnél remekebb trópusokkal, milliónyi ötlettel, játékkal és csillagporral, szinte már a szédülésig. Bódítóan ömlik a szöveg, s mégis feszes a lezárásaiban, a gondolatiságban, a mondanivalóban pedig mindig ott van egy csipet fanyar keserűség, a meg nem értettség, a megcsalatottság, a minden úgyis másképpen van érzésének hangulata.” Hát ezt sem nevezném éppen fanyalgásnak.

És lássuk, milyen válaszokkal szolgált a szerző, akinek – és ez valóban méltánytalannak tűnik, bár minden bizonnyal erre is létezik elfogadható magyarázat – először mutatták be kötetét a Vámbéry Irodalmi Kávéházban. Z. Németh István lakonikusan csak ennyit mondott saját verseiről: „Ahány vers és ahány olvasó, legalább annyi az olvasatok száma. Nem tudok befejezetlen művekről beszélni, hiszen ezek a versek mindaddig befejezetlenek maradnak, amíg az olvasói értelmezésekben el nem nyerik végső értelmüket.” A költészet mai helyzetére vonatkozó kérdésre pedig a rá jellemző fanyar humorral megjegyezte: „Szerintem nincs már igény a versre, de ennek a vonulatnak számomra rendkívül nagy élvezetet jelent ellene menni.”

És hogy mit tehet hozzá mindehhez a tudósító?! Legyen elég talán két kívánság. Először is azt kívánom Z. Németh Istvánnak, hogy minél többen fejezzék be a verseit. Szívből kívánom továbbá, hogy a kulturális trendekkel szemben meneteltében úgy ne járjon a Triatlon szerzője, mint ahogy az a címadó szonett végén látszik körvonalazódni: „lőnek rád és kész a durr defektus // angyal súg: de most már ügess, marha / újratölt a század és te meg huss / elszelelsz a mákos alkonyatba”.