A kaptár

# A férfi, bár pár perccel ezelőtt egy egész tárat beleeresztettek, ismét feltápászkodik, és monoton, bicegő mozgással megindul hőseink felé. Nyaka szembetűnő módon kimozdult eredeti tengelyéből, de ez egy cseppet sem akadályozza őt a közlekedésben. „Mi a fene lehet ez?” – fogalmazódik meg a költői kérdés egyikükben, míg a másik szitkozódva bevallja: az előbb megharapta ez az „izé”. Mi, a szakavatott nézők azonban jóval előbbre járunk a főszereplőknél: pontosan tudjuk, kik ezek a csordában botladozó vérszomjas szörnyetegek, mint ahogy az sem lehet kérdéses, milyen sors vár arra, aki a harapással megfertőződött.

Filmről-filmre egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy ez a Paul Anderson (véletlenül sem keverendő össze a Boogie Nightsot és a Magnóliát jegyző Paul Thomas Andersonnal!) roppant céltudatos filmes: valamelyik nagyobb stúdió számára két-három évente legyárt egy B-filmet, és bizonyára nem is vágyik ennél többre. Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy 20 (Mortal Kombat) vagy 75 (A katona) millió dollárból gazdálkodik, a végeredmény mindig ugyanaz: sekélyes videótéka-töltelék, ami jobb esetben gyorsan feledhető, ám sajnos leginkább olyan idegőrlően primitív, hogy az hosszútávra bevésődik az emlékezetünkbe. A titok nyitjára a pénzemberek is ráérezhettek: mikor a Katona ordítóan nagy bukásából bekövetkezett négyévnyi száműzetése után ismét kamera közelébe engedték, már kiismerték a rendező korlátait. A jól bevált recept feltálalását bízták rá: végy egy sikeres számítógépes csihi-puhi játékot, és fillérekből tákold össze annak moziverzióját – Anderson pedig nem volt rest, tette a dolgát, a Resident Evil című zombiölős maszlagból gyorsan forgatókönyvet kanyarított, majd a későbbiekben producerként és rendezőként két másodvonalbeli sztárocskával levezényelte az adaptációt.

A génmanipulációval foglalkozó mamutvállalat, Umbrella Corporation hatalmas kísérleti üzemében, a földalatti Kaptárban valami meghibásodik. Elszabadul egy halálos vírus, melynek hatására a minden elektronikus berendezést felügyelő szuperszámítógép lezárja az épületet. A kirendelt kommandós csapat megérkezésekor már az összes dolgozó megfertőződött, és friss emberi húsra ácsingózva támadja meg az újonnan érkezőket.

# Azok, akik egy picit is ismerik a Resident Evil alapjául szolgáló játékot, tudják: ebből kiindulva irónia nélkül gyakorlatilag lehetetlen épkézláb filmet faragni. Bármilyen hihetetlen, Anderson mégis halál komolyan gondolta, hogy 2002-ben zombifilmet forgat. Mivel a rendező is érezhette, hogy az általa korábban papírra vetett kliséhalmaz nem igazán áll meg a lábán, megpróbálta stílussal feledtetni a hiányosságokat. Az eredmény: be-bevillanó emlékképek, gyors kameramozgások és vágások, valamint az idegtépő tuctuc-szerű aláfestő förmedvény (Marco Beltrami és Marilyn Manson komponálásában), melyek hatására a nézőtől maximum ásításra és unott fészkelődésre futja. A designosnak szánt gyilkolászás látványosabb felét tagadhatatlanul a Cube című kanadai sci-fiből merítette az ötletszegény alkotógárda (itthon a Titanic Filmfesztiválon vetítették), míg a többiben egy számítógéppel elég szerencsétlenül összetákolt szörny, néhány dobermann és pártucat jólöltözött zombi próbálja a frászt hozni ránk – szintúgy sikertelenül.

Talán egy valaki akad, aki a megtekintés után mégis elégedetten dőlhet hátra a karosszékében, és az a rendezőveterán George A. Romero. Sokan próbálták már lemásolni korszakalkotó, 1968-as horrorját, s eddig kivétel nélkül mind kudarcot vallottak. A Resident Evil személyében az egyébként is hosszúra nyúló listát most egy újabb taggal bővítheti. (Mozinet)

A kaptár (ResideEvil), színes, amerikai film 2002, 108 perc; rendezte: Paul W.S. Anderson; szereplők: Michelle Rodriguez, Milla Jovovich, Eric Mabius, James Purefoy, Martin Crewes, Pasquale Aleard